Felhívom a kedves (nem)olvasok figyelmét, hogy ezt a sztorit én nem egy átlagos vérszívós-szerelmes-tiniproblémás bizzbaszra tervezem. Az elején elég komolytalannak tűnt, ez tény. De bírom olyan szintre tervezni, hogy nem Twájfájt utánzat, és hasonló süket baromságok (már elnézést, de nekem egy ilyen szerelmes vámpír elég sokkoló, ki hallott már ilyet?vannak szerelmes vámpírok, persze, de nem ilyen "nyáladzó" formában jelennek meg...), hanem..na... nem is maja világvége-elmélet feldolgozás (mert az ciklus-lejárat és nem világvége-.-), nem is politikus- hovatartozási mese. Saját kreálmány. Nyilván nekem is vannak kedvenceim, akik példaképek, meg veszek egy-két ötletet, de nem másolok, igyekszem nem sablonosra írni, bár tény, a behatásaim nem szokványosak. Ha türelmes vagy, kivárod, ha nem, találj jobbat és szólj nekem, hátha nekem is tetszik majd.
ÉS HALLGASS GLITTERTIND NÉPDALOKAT:D!
Az "író"
2010. december 4., szombat
2010. november 29., hétfő
Nameless Faceless
Ma voltam dolgozni. Ha hiszitek, ha nem, szoktam én is dolgozni. Benéztem a Hubble űrállomásra (igen, nekünk fél óra míg felérünk rá, nem kell hetekig engedélyre várni). Minden rendben, csak 600 földönkívüli civilizáció akar megismerkedni a népem kultúrájával. Na jó, valójában csak 39. Majd kapnak időpontot. Nem lesz úgy ám,mint a Madáremberrel... Közben voltam könyvtárban. Szeretem a könyvtárakat. Minden olyan békés, és nyugodt, kivéve persze a könyveket. Amik tudnak, és árthatnak is. Plusz még szétnéztem az iskolánkban. Egy alternatív jelenben talán tanulnék ott, de tudom, hogy a sok sötét árny azt jelzi, hogy felesleges beiratkoznom, mert úgyse lenne időm odafigyelni. De attól más diákok járhatnak.
Az iskolát Royjal hoztuk létre. Ő az igazgató, én meg amolyan társtulajdonos, beleszólok egy-két dologba, ha nem értek egyet, aztán megvitatjuk.
Két órát késtem. Anya adott egy füzetet, "Egy anya tanácsai szeretett gyermekének" . Még nem néztem bele, tudom, hogy nem hétköznapi dolgokat találnék benne. Viszont, miután Piper anyut láttam teregetni, megtudtam, hogy a teraszon vár, engem. Felmentem hát.
- Két órát késtél.
- Dolgoztam. Baj?
- Nem, csak furcsállottam, hogy ennyi időt töltesz egy suliban.
- Megrohantak az emlékek, ez minden. De köszönöm a füzetet, valamikor mindenképpen belekukkantok.
- Nem csak ez bánt.
- Hanem mi? -örülök, hogy nem zavarta túlságosan a késésem, mert ha két órán vitatkozik, amiatt én is nagyon mérges lennék. Szerencsére időben lecsillapodtam.
- Nem szeretném, ha továbbra is a lidércedről fantáziálnál. Folyton azt mondod, valóság, pedig csak egy álom. Nekem kezd elegem lenni belőle.
Nem azon akadtam ki, hogy neki elege van belőle, hisz még csak pár napja érkezett haza.
- Miért hiszi mindenki azt, hogy csak kitaláció? -lefeküdtem a betonra. -Már bocsánat, de én tudom eddig a legjobban, ki és mi ő, és hogy valóságos e.
- Nem látom a bizonyítékot.
- A legendákra és mendemondákra volt bizonyíték?
- A lidérced nem legenda. Nem is ismerik.
Kifújtam a levegőt. Aztán elég szaggatottan kezdtem venni. Kb úgy, mint mikor hiperventilláltam. Frankó. A hajam befeketült, és tincsekbe gyűlt. Szemem fekete lett, tartásom megváltozott.
- Kevesen vannak, akik nem ismernek. De ők...szerencsések.
- Megszállt a lidérced? -állt fel hirtelen anya. -Phoebe, gyertek gyorsan. Phoebe volt az egyetlen, aki mosolyogva fogadott, és nem korholt le.
- Mondd ki a nevem, és megteremtesz.
- Hogy micsoda?- apu is a teraszra ért a többiekkel együtt.
- Csak idéztem egy versből. Na,ki ismer fel?- vigyorogtam. Úgy. Pszichopatán.
- Én...én...nem tudom. -mondta anyu.
- Te nem is láthattad. -közölte Paige. -de mi hallottunk felőle. -Ő Deimos.
- Deimos a lidérced? -kérdezte anyu, közel az idegösszeomláshoz. - Ez most ugye csak vicc! Muszáj, hogy az legyen.
- Nem érzem a létemet viccesnek. Csak mondd, ha te annak érzed.
Dalszöveg
Zene
Az iskolát Royjal hoztuk létre. Ő az igazgató, én meg amolyan társtulajdonos, beleszólok egy-két dologba, ha nem értek egyet, aztán megvitatjuk.
Két órát késtem. Anya adott egy füzetet, "Egy anya tanácsai szeretett gyermekének" . Még nem néztem bele, tudom, hogy nem hétköznapi dolgokat találnék benne. Viszont, miután Piper anyut láttam teregetni, megtudtam, hogy a teraszon vár, engem. Felmentem hát.
- Két órát késtél.
- Dolgoztam. Baj?
- Nem, csak furcsállottam, hogy ennyi időt töltesz egy suliban.
- Megrohantak az emlékek, ez minden. De köszönöm a füzetet, valamikor mindenképpen belekukkantok.
- Nem csak ez bánt.
- Hanem mi? -örülök, hogy nem zavarta túlságosan a késésem, mert ha két órán vitatkozik, amiatt én is nagyon mérges lennék. Szerencsére időben lecsillapodtam.
- Nem szeretném, ha továbbra is a lidércedről fantáziálnál. Folyton azt mondod, valóság, pedig csak egy álom. Nekem kezd elegem lenni belőle.
Nem azon akadtam ki, hogy neki elege van belőle, hisz még csak pár napja érkezett haza.
- Miért hiszi mindenki azt, hogy csak kitaláció? -lefeküdtem a betonra. -Már bocsánat, de én tudom eddig a legjobban, ki és mi ő, és hogy valóságos e.
- Nem látom a bizonyítékot.
- A legendákra és mendemondákra volt bizonyíték?
- A lidérced nem legenda. Nem is ismerik.
Kifújtam a levegőt. Aztán elég szaggatottan kezdtem venni. Kb úgy, mint mikor hiperventilláltam. Frankó. A hajam befeketült, és tincsekbe gyűlt. Szemem fekete lett, tartásom megváltozott.
- Kevesen vannak, akik nem ismernek. De ők...szerencsések.
- Megszállt a lidérced? -állt fel hirtelen anya. -Phoebe, gyertek gyorsan. Phoebe volt az egyetlen, aki mosolyogva fogadott, és nem korholt le.
- Mondd ki a nevem, és megteremtesz.
- Hogy micsoda?- apu is a teraszra ért a többiekkel együtt.
- Csak idéztem egy versből. Na,ki ismer fel?- vigyorogtam. Úgy. Pszichopatán.
- Én...én...nem tudom. -mondta anyu.
- Te nem is láthattad. -közölte Paige. -de mi hallottunk felőle. -Ő Deimos.
- Deimos a lidérced? -kérdezte anyu, közel az idegösszeomláshoz. - Ez most ugye csak vicc! Muszáj, hogy az legyen.
- Nem érzem a létemet viccesnek. Csak mondd, ha te annak érzed.
Dalszöveg
Zene
2010. november 25., csütörtök
Further statistics
Azért ez durva... Jó, nektek talán nem sok 300 látogató, de én,aki max 3 embernek írtam, igencsak lesokkolt:D! És hát...nem csak magyarok nézték;)
This is a bit strange... well, for you those 300 visitors aren't so many, but me, who only writes to maximum 3 people, was shocking :D! And well... not just Hungarians visited ;)
Hungary
U.S.A. 150
Mexico 19
Russian Foderation (wtf??:D) 12
Canada 4
Turkey 4
Netherlands 2
Greece 2
Germany 1
Sweden 1
LALLER ZENE/ LOL Music:
http://www.youtube.com/watch?v=7RuI6fwlvT8
| |||
| |||
| |||
| |||
| |||
| |||
| |||
| |||
| |||
|
This is a bit strange... well, for you those 300 visitors aren't so many, but me, who only writes to maximum 3 people, was shocking :D! And well... not just Hungarians visited ;)
Hungary
U.S.A. 150
Mexico 19
Russian Foderation (wtf??:D) 12
Canada 4
Turkey 4
Netherlands 2
Greece 2
Germany 1
Sweden 1
LALLER ZENE/ LOL Music:
http://www.youtube.com/watch?v=7RuI6fwlvT8
2010. november 24., szerda
Statistics
Hay (szalma xD)!
It was a surprise to me when i saw the statistics. Because i didn't know- if it's true- that so many people visited my blog. Hmm... I'm so glad^^
Hááj (zsíííír xD)!
Néztem statisztikákat, és le voltam döbbenve.. annyi de annyi látogató, és egy csomó külföldi! Komolyan mondom kedvet kaptam az angol nyelvű blogom továbbírására^^ Úgy örülök^^
My other blog/Másik blogom (IN ENGLISH):
www.linegoblin.blogspot.com
;)
It was a surprise to me when i saw the statistics. Because i didn't know- if it's true- that so many people visited my blog. Hmm... I'm so glad^^
Hááj (zsíííír xD)!
Néztem statisztikákat, és le voltam döbbenve.. annyi de annyi látogató, és egy csomó külföldi! Komolyan mondom kedvet kaptam az angol nyelvű blogom továbbírására^^ Úgy örülök^^
My other blog/Másik blogom (IN ENGLISH):
www.linegoblin.blogspot.com
;)
2010. november 23., kedd
Wreak havoc
Sini szerencsére kezd hozzászokni, hogy időnként "lelépek". Na jó, tény, nem függő, hogy a nap 24 órájában velem kell lennie, de ha tudja, hogy nem "élek", az azért nem tetszik neki. Jennának nincs sok hozzáfűznivalója, csak tudni szeretné, miért, és kész. Elfogadja. Sini mondjuk elég érdekes volt, így,ahogy visszatértem. "Nem lehetne, hogy legközelebb én is megyek?" Na egy frászt! Azt nem hagyom, hogy ő is így intézze el a dolgait. Royjal máshogy is találkozhat.
Mi meg a lidércemmel megegyeztünk... Olvasd el, és megtudod, mi is volt ;)
Adott a Lótusz-klán. Mind olyan...sötétek. A ruháik sötétek, az épületeik sötétek, a tárgyaik is sötétek, és a gondolataik is sötétek. Világuralomra akarnak törni. És persze ott van a klán feje, Zymeth. A szexi, fehér hajú egyén. Aki azt hiszi, én vagyok az asszonya, vagy úrnője, vagy mije. Hát egy ...igen, megint csak frászt. Nem tartozom hozzá, és kész. Mindig a jóslatokkal jönnek ilyenkor, de én nem hiszek ilyenekben, majd ha bizonyíték lesz rá, meglátják mit fogok én mondani. Je. Szóval meglátogattam Zymethet. Éppen felfele mentünk a lépcsőn a szobájába (nem kastélya volt, hanem villája. Adj nekem kanalat!), amikor egy csapat gyerek beosont és visítozott körülöttünk. Én erre vijjogtam meg visítottam, mint egy nőstény sas, hogy takarodjatok el innen, semmi közötök a felnőttek dolgához. Sírva menekültek, Zymeth közben furán nézett, és mosolygott. Idióta.
A szobájába érve leültünk egy-egy... mibe is? Olyan volt, mint egy fotel, de díványnak is elment volna, jóformán belesüppedtem. Szóval a fotelfélékben ültünk, ő várt.
- Ne vigyorogj így, mintha bármit is tudnál.
- Kezdesz önmagad lenni. Ennek ne örülnék?
- Yvaine leteremti a gyerekeket? Képzeld, én se vagyok türelmes velük.
- Még mindig nem hiszed el.
- Majd ha bizonyíték lesz rá.
- Nézd meg a ruhád.
Megnéztem. Hosszú, egyberészes fekete ruha volt. Alján sötétlila csíkokkal oldalvást. Kesztyűm is hosszú volt, és fekete. Hajam fehér. Tükörbe néztem. A hajamnak saját mozgása volt. Hullámzott a levegőben. A szám és a szemeim feketére kifestve. Bőröm sápadt.
- Sötét vagyok. ha-ha-haa! -röhögtem. -Hoppácska, ez lenne a bizonyíték?
- Igen.
- Hát idefele jövet tényleg fájt míg valahogy rajtam életre kelt ez a ruha és a többi. De nem érzem magam úgy...
- Nem érzed, mert már önmagad vagy. Érzed a bensődből áradó jéghideget? A fagyos érzelmeket? A higgadtságot?
- Azt enélkül is tudtam. Na jó,a hideget nem. Jégszilánkokat is lövök?
- Sőt, mi több az ellenségeidet megfagyasztod. Ez mind te vagy.
Aztán megmutattam Zymeth-nek, hogy én mi vagyok. Illetve...azt hittem, könnyen fog menni. De a csók... az ő szája tüzes volt, az enyém fagyos. De nem ambivalens volt az egész, inkább mintha az elemek egybeolvadnának. És közben alig kapnánk levegőt. Mindketten meglepődtünk először, viszont engem ez nem akadályozott, úgyhogy szeretkeztünk.
Aztán baj volt.
Miért pont mindig szex után jön a baj?
A vérkutacsok megtámadták a Lótusz-klánt. Zymeth erőteljesen csodálkozott, hogy miért tették, hisz eddig a szövetségeseik voltak.
- Sajnálom, hogy közölnöm kell a szomorú tényt, de ők nem azok a fajták. Ha belemennek a szövetségbe, az se tart sokáig. Ilyen a természetük.
- Dehát warlock-jaink vannak! Mester warlock-ok!
- Ők meg vérkutacsok. Leszívják a véredet, az agyadat, megsütik a húsodat, és kiállítást csinálnak a csontjaidból.
- Barbár nép...
- Kivéve a vezetőjük.
- Ismered Deimost?
- Hogyne ismerne- lépett be a szobába a narancs. - És eljött az ideje, hogy elmondjam, a néped 80%-ának annyi. Azért hagytunk valamennyit, mert tudjuk, te tanult vagy, és vinnéd valamire, ha esetleg újrakezdhetnéd.
- Ha mellettem van Yvaine, te se állíthatsz meg.
- Biztos vagy ebben?
- Teljes mértékben.
- Csalódnod kell. -mondtam halkan. Lehet, hogy átváltozok, meg jóslatok is vannak, meg itt a néped, azaz blabla a tetőfokon, de én NEM tartozom hozzád, és soha nem is fogok, ezt jegyezd meg. Átvertelek. Átlátom a néped működését, téged is átlátlak, és ezzel be is fejeztem kis küldetésem.
- Hogyan? Átállsz az oldalára?
- Mindig is az ő oldalán álltam és ez így is marad. Ő hozzám van kötve én meg segítek neki amiben tudok. Jó,mi?
- De te az én úrnőm vagy!
- Azt majd én eldöntöm, jó?
Ezalatt viszont valami olyasmi következett, amire én speciel egyáltalán nem készültem fel...
Zene
dalszöveg
Mi meg a lidércemmel megegyeztünk... Olvasd el, és megtudod, mi is volt ;)
Adott a Lótusz-klán. Mind olyan...sötétek. A ruháik sötétek, az épületeik sötétek, a tárgyaik is sötétek, és a gondolataik is sötétek. Világuralomra akarnak törni. És persze ott van a klán feje, Zymeth. A szexi, fehér hajú egyén. Aki azt hiszi, én vagyok az asszonya, vagy úrnője, vagy mije. Hát egy ...igen, megint csak frászt. Nem tartozom hozzá, és kész. Mindig a jóslatokkal jönnek ilyenkor, de én nem hiszek ilyenekben, majd ha bizonyíték lesz rá, meglátják mit fogok én mondani. Je. Szóval meglátogattam Zymethet. Éppen felfele mentünk a lépcsőn a szobájába (nem kastélya volt, hanem villája. Adj nekem kanalat!), amikor egy csapat gyerek beosont és visítozott körülöttünk. Én erre vijjogtam meg visítottam, mint egy nőstény sas, hogy takarodjatok el innen, semmi közötök a felnőttek dolgához. Sírva menekültek, Zymeth közben furán nézett, és mosolygott. Idióta.
A szobájába érve leültünk egy-egy... mibe is? Olyan volt, mint egy fotel, de díványnak is elment volna, jóformán belesüppedtem. Szóval a fotelfélékben ültünk, ő várt.
- Ne vigyorogj így, mintha bármit is tudnál.
- Kezdesz önmagad lenni. Ennek ne örülnék?
- Yvaine leteremti a gyerekeket? Képzeld, én se vagyok türelmes velük.
- Még mindig nem hiszed el.
- Majd ha bizonyíték lesz rá.
- Nézd meg a ruhád.
Megnéztem. Hosszú, egyberészes fekete ruha volt. Alján sötétlila csíkokkal oldalvást. Kesztyűm is hosszú volt, és fekete. Hajam fehér. Tükörbe néztem. A hajamnak saját mozgása volt. Hullámzott a levegőben. A szám és a szemeim feketére kifestve. Bőröm sápadt.
- Sötét vagyok. ha-ha-haa! -röhögtem. -Hoppácska, ez lenne a bizonyíték?
- Igen.
- Hát idefele jövet tényleg fájt míg valahogy rajtam életre kelt ez a ruha és a többi. De nem érzem magam úgy...
- Nem érzed, mert már önmagad vagy. Érzed a bensődből áradó jéghideget? A fagyos érzelmeket? A higgadtságot?
- Azt enélkül is tudtam. Na jó,a hideget nem. Jégszilánkokat is lövök?
- Sőt, mi több az ellenségeidet megfagyasztod. Ez mind te vagy.
Aztán megmutattam Zymeth-nek, hogy én mi vagyok. Illetve...azt hittem, könnyen fog menni. De a csók... az ő szája tüzes volt, az enyém fagyos. De nem ambivalens volt az egész, inkább mintha az elemek egybeolvadnának. És közben alig kapnánk levegőt. Mindketten meglepődtünk először, viszont engem ez nem akadályozott, úgyhogy szeretkeztünk.
Aztán baj volt.
Miért pont mindig szex után jön a baj?
A vérkutacsok megtámadták a Lótusz-klánt. Zymeth erőteljesen csodálkozott, hogy miért tették, hisz eddig a szövetségeseik voltak.
- Sajnálom, hogy közölnöm kell a szomorú tényt, de ők nem azok a fajták. Ha belemennek a szövetségbe, az se tart sokáig. Ilyen a természetük.
- Dehát warlock-jaink vannak! Mester warlock-ok!
- Ők meg vérkutacsok. Leszívják a véredet, az agyadat, megsütik a húsodat, és kiállítást csinálnak a csontjaidból.
- Barbár nép...
- Kivéve a vezetőjük.
- Ismered Deimost?
- Hogyne ismerne- lépett be a szobába a narancs. - És eljött az ideje, hogy elmondjam, a néped 80%-ának annyi. Azért hagytunk valamennyit, mert tudjuk, te tanult vagy, és vinnéd valamire, ha esetleg újrakezdhetnéd.
- Ha mellettem van Yvaine, te se állíthatsz meg.
- Biztos vagy ebben?
- Teljes mértékben.
- Csalódnod kell. -mondtam halkan. Lehet, hogy átváltozok, meg jóslatok is vannak, meg itt a néped, azaz blabla a tetőfokon, de én NEM tartozom hozzád, és soha nem is fogok, ezt jegyezd meg. Átvertelek. Átlátom a néped működését, téged is átlátlak, és ezzel be is fejeztem kis küldetésem.
- Hogyan? Átállsz az oldalára?
- Mindig is az ő oldalán álltam és ez így is marad. Ő hozzám van kötve én meg segítek neki amiben tudok. Jó,mi?
- De te az én úrnőm vagy!
- Azt majd én eldöntöm, jó?
Ezalatt viszont valami olyasmi következett, amire én speciel egyáltalán nem készültem fel...
Zene
dalszöveg
2010. november 16., kedd
Annual Part III -Divine Insanity
Közeledett. Minden lépése megfontolt, magabiztos. Mintha így született volna. Olyan... ösztönös, és bizakodó. És olyan otthonos.
Ezek az ő gondolatai, valóban? Kérdezte magától Serenula. Hisz utálja a saját fajtáját (na jó,az utálat durva kifejezés, csak szimplán szólva nem érzi, hogy minden tulajdonságuk egyezne, és emiatt mindig kilógott a sorból).
- Tényleg így fest a dolog? Itt élsz? -kérdezte Seraph.- És hol vannak a szüleid?
- Mikor kiskoromban idetévedtem, már nem voltak velem. Az emlékeim már megfakultak. Annyira hozzászoktam az erdei életmódhoz.
- Szóval ezért olyan felkavaró fajtádbelit látni?
- Te nem vagy fajtámbeli.
- Jó, persze, nem erdőben lakom, na és? Még mindig több benned az emberi, mint bennük, ha tetszik, ha nem. Vagy.. kérdezzem úgy, van-e barátod?
- Igen, rengeteg barátom van itt.
- Úgy értem, fiúd... Tudod, aki mellett elköteleznéd magad.
- Nem kötöm az orrodra.
- Elég, ha elmondod, nem kell kötni. Vallásod?
- Északi.
- Északi? Mármint, a régi, eredeti, ugye?
- Hát persze. Könnyebben hiszek abban. Mert?
- Mert.. mert.. ha annyira hiszel bennük, nem figyeltél fel a jelekre, miszerint érkezek? Nem mondott semmit Frey vagy Odin? Esetleg Heimdall?
- Egyik sem mondott semmi ilyesmit. Én leginkább a Nornákkal állok kapcsolatban. Ők annyit mondtak, hogy az istenek szórakozni akarnak, s hogy hamarosan furcsa dolgok fognak történni. Én meg szeretem az izgalmat.
- Nos..jó. Izgalomnak itt vagyok én. Egyéb kívánság?
- Szomjas vagyok...
- Csak csapvíz van nálam.
Serenula elnevette magát. Jobban mondva úgy elkezdett nevetni, hogy alig bírta abbahagyni.
- Hát... nálunk még mindig jobb ízű és egészségesebb folyóvízet találsz. -mosolygott, és ki tudja miért, de belekarolt, füttyentett Huskyjának, és együtt folytatták útjukat.
Ezek az ő gondolatai, valóban? Kérdezte magától Serenula. Hisz utálja a saját fajtáját (na jó,az utálat durva kifejezés, csak szimplán szólva nem érzi, hogy minden tulajdonságuk egyezne, és emiatt mindig kilógott a sorból).
- Tényleg így fest a dolog? Itt élsz? -kérdezte Seraph.- És hol vannak a szüleid?
- Mikor kiskoromban idetévedtem, már nem voltak velem. Az emlékeim már megfakultak. Annyira hozzászoktam az erdei életmódhoz.
- Szóval ezért olyan felkavaró fajtádbelit látni?
- Te nem vagy fajtámbeli.
- Jó, persze, nem erdőben lakom, na és? Még mindig több benned az emberi, mint bennük, ha tetszik, ha nem. Vagy.. kérdezzem úgy, van-e barátod?
- Igen, rengeteg barátom van itt.
- Úgy értem, fiúd... Tudod, aki mellett elköteleznéd magad.
- Nem kötöm az orrodra.
- Elég, ha elmondod, nem kell kötni. Vallásod?
- Északi.
- Északi? Mármint, a régi, eredeti, ugye?
- Hát persze. Könnyebben hiszek abban. Mert?
- Mert.. mert.. ha annyira hiszel bennük, nem figyeltél fel a jelekre, miszerint érkezek? Nem mondott semmit Frey vagy Odin? Esetleg Heimdall?
- Egyik sem mondott semmi ilyesmit. Én leginkább a Nornákkal állok kapcsolatban. Ők annyit mondtak, hogy az istenek szórakozni akarnak, s hogy hamarosan furcsa dolgok fognak történni. Én meg szeretem az izgalmat.
- Nos..jó. Izgalomnak itt vagyok én. Egyéb kívánság?
- Szomjas vagyok...
- Csak csapvíz van nálam.
Serenula elnevette magát. Jobban mondva úgy elkezdett nevetni, hogy alig bírta abbahagyni.
- Hát... nálunk még mindig jobb ízű és egészségesebb folyóvízet találsz. -mosolygott, és ki tudja miért, de belekarolt, füttyentett Huskyjának, és együtt folytatták útjukat.
2010. október 28., csütörtök
All life ends
Nem volt sötét. Nem hunytam le a szemem. Nem éreztem, hogy "kilépek a testemből-és minden könnyű lesz". Ott voltam. Az Ankh folyó dühösen vágtázott medrében, mint az elszabadult ló. Belelógattam valamelyest a kezemet, kissé alábbhagyott a fortyogása. Emlékeztem azokra a napokra, mikor itt játszottam sapkás bácsival a képzeletemben. Pancsoltunk, fogócskáztunk, én mindig felmásztam a fára, ami aztán ledobott magáról. Emlékszem amikor vitatkoztunk, hogy meddig maradok,vagy hogy mikor jövök legközelebb...Hát most itt vagyok.
Nem akarok egyedül maradni!
Tudom, nem vagyok egyedül. Vannak még velem. De ők mások, ők ezt nem érthetik. Nem értik milyen, ha valaki védelmezi, megérti őket. Úgy, mint egy őrangyal. Emlékeztem, ahogy fölém magasodott, nyújtotta a kezét oly sokszor. Mosolya mögött rengeteg év volt... Rengeteg idő... Az idő előtt minden rendben volt... Nem volt fájdalom, szenvedés, terror, nem voltak betegek, se fáradtak, nem volt kosz meg katasztrófa. És mégis milyen izgalmas volt. De az idő után vajon mi jön? Már semmi sem lesz ugyanaz, mondja a közhely.
Ha nem látom a szemében a fényt, akkor minden olyan... sötét. Nincsenek reményszikrák a hideg estéken, nincsenek furcsa üzenetek a tavaszi szellőben. Tudom, járható ez az út. Tudom, talán megbomlik a tér, az idő, de aztán majd minden folytatódik, még ha máshogyan is.
Bizony most nem üdvözöl senki. Furcsán néznek rám, ahogy egy fa alatt ülök. Mögöttem pontosan kétszázhatvanhárom lélek. Aztán elindulunk. Vezetem őket, úgy, ahogy régen. Csak most egyedül,nélküle. Igen, tudom, hogyan kell. Ők is értik, hogy nem csak egy Kísérő van, értenek mindent, mert már meghaltak. Csendben követnek.
Minden élet véget ér.
A lakásba érve becsengetek anyuhoz.
- Kida, te... te hogy kerülsz ide?
- Érted jöttem.
- Nem vihetsz haza... hányszor játszottuk már ezt! -a nyakamba borul, elsírja magát.- Álmomban újra és újra eljössz értem... Pedig ezt nem lehet, de olyan jó lenne megint otthon lenni veletek... veled...
- Anyu, hazamegyünk.
- Ez most is csak álom, ugye?
- Fogd meg a kezem. Nem állíthat meg bennünket senki.
- Ophiuchus egy napot engedélyezett?
Ha rajta múlna, két percig maradhatna... Fogom anya kezét, és elindulunk. Nem hallok semmiféle dühös kiáltást a hátam mögül, nagy baj nem lehet. Vagy még nagyobb van, csak zaj nélkül. A többi pszichopomp sem szólal meg. A fiam és a lányom sehol. Átmegyünk a kapun.
Egyébként, tervben van, hogy "áthelyezem az otthonomat, Száliát". Valahova máshova, nyugis helyre.
Becsöngetünk.
- Kida, nem egészen így értettük azt, mikor arról volt szó, hogy egy gyermeknek kötelességei vannak... -mondta Piper-anyu.
- Nem is arról van szó. Csak hazahoztam végre.
- A halottakat nem lehet hazahozni, ezt már Ő is megmondta. -mondta anyu. -Legalábbis pár napnál tovább sosem lehetnek.
- Te viszont itt maradsz- mondtam halkan. -Többé nem mondhatja azt,hogy menned kell. Csak én mondhatom.
- Már hogy mondhatnád? -kérdezte Phoebe. Nem érti. -Én is pszichopomp vagyok, mégsem volt beleszólásom!
- Mert, csúnyán mondva, rangon aluli vagy hozzánk képest.
- De te...
- De igen. Én is pszichopomp vagyok. Ha a dolog hierarchiáját nézzük, Roy párja. Ha az én dolgom hierarchiáját nézzük, egy magas szintű Kísérő vagyok, nincs arra szükségem, hogy megmondja kit hozhatok vissza. Vittem neki Kétszázhatvanhárom lelket, nem elég?
- Kicsim. -ölel meg apa. -Sosem gondoltam volna, hogy te vagy a csoportos Kísérő. Pedig annyi mindenben benne voltál...
Érti ezt sok meg nem történt dologra gondolom.
Minden élet véget ér.
Anyué is véget ért. De én új életet adtam neki...
Dalszöveg
Nem akarok egyedül maradni!
Tudom, nem vagyok egyedül. Vannak még velem. De ők mások, ők ezt nem érthetik. Nem értik milyen, ha valaki védelmezi, megérti őket. Úgy, mint egy őrangyal. Emlékeztem, ahogy fölém magasodott, nyújtotta a kezét oly sokszor. Mosolya mögött rengeteg év volt... Rengeteg idő... Az idő előtt minden rendben volt... Nem volt fájdalom, szenvedés, terror, nem voltak betegek, se fáradtak, nem volt kosz meg katasztrófa. És mégis milyen izgalmas volt. De az idő után vajon mi jön? Már semmi sem lesz ugyanaz, mondja a közhely.
Ha nem látom a szemében a fényt, akkor minden olyan... sötét. Nincsenek reményszikrák a hideg estéken, nincsenek furcsa üzenetek a tavaszi szellőben. Tudom, járható ez az út. Tudom, talán megbomlik a tér, az idő, de aztán majd minden folytatódik, még ha máshogyan is.
Bizony most nem üdvözöl senki. Furcsán néznek rám, ahogy egy fa alatt ülök. Mögöttem pontosan kétszázhatvanhárom lélek. Aztán elindulunk. Vezetem őket, úgy, ahogy régen. Csak most egyedül,nélküle. Igen, tudom, hogyan kell. Ők is értik, hogy nem csak egy Kísérő van, értenek mindent, mert már meghaltak. Csendben követnek.
Minden élet véget ér.
A lakásba érve becsengetek anyuhoz.
- Kida, te... te hogy kerülsz ide?
- Érted jöttem.
- Nem vihetsz haza... hányszor játszottuk már ezt! -a nyakamba borul, elsírja magát.- Álmomban újra és újra eljössz értem... Pedig ezt nem lehet, de olyan jó lenne megint otthon lenni veletek... veled...
- Anyu, hazamegyünk.
- Ez most is csak álom, ugye?
- Fogd meg a kezem. Nem állíthat meg bennünket senki.
- Ophiuchus egy napot engedélyezett?
Ha rajta múlna, két percig maradhatna... Fogom anya kezét, és elindulunk. Nem hallok semmiféle dühös kiáltást a hátam mögül, nagy baj nem lehet. Vagy még nagyobb van, csak zaj nélkül. A többi pszichopomp sem szólal meg. A fiam és a lányom sehol. Átmegyünk a kapun.
Egyébként, tervben van, hogy "áthelyezem az otthonomat, Száliát". Valahova máshova, nyugis helyre.
Becsöngetünk.
- Kida, nem egészen így értettük azt, mikor arról volt szó, hogy egy gyermeknek kötelességei vannak... -mondta Piper-anyu.
- Nem is arról van szó. Csak hazahoztam végre.
- A halottakat nem lehet hazahozni, ezt már Ő is megmondta. -mondta anyu. -Legalábbis pár napnál tovább sosem lehetnek.
- Te viszont itt maradsz- mondtam halkan. -Többé nem mondhatja azt,hogy menned kell. Csak én mondhatom.
- Már hogy mondhatnád? -kérdezte Phoebe. Nem érti. -Én is pszichopomp vagyok, mégsem volt beleszólásom!
- Mert, csúnyán mondva, rangon aluli vagy hozzánk képest.
- De te...
- De igen. Én is pszichopomp vagyok. Ha a dolog hierarchiáját nézzük, Roy párja. Ha az én dolgom hierarchiáját nézzük, egy magas szintű Kísérő vagyok, nincs arra szükségem, hogy megmondja kit hozhatok vissza. Vittem neki Kétszázhatvanhárom lelket, nem elég?
- Kicsim. -ölel meg apa. -Sosem gondoltam volna, hogy te vagy a csoportos Kísérő. Pedig annyi mindenben benne voltál...
Érti ezt sok meg nem történt dologra gondolom.
Minden élet véget ér.
Anyué is véget ért. De én új életet adtam neki...
Dalszöveg
2010. október 21., csütörtök
Hyperventilation
Csávókám mosolygott, és elsétált. Nem mondom, hogy űrt hagyott maga után, de eléggé össze voltam zavarodva. Igen, Jenna most már jogosan akadhat ki, hogy csak arról szól az egész, hogy a pasik. Legalábbis eddig így látszik. De lesznek még meglepetések. Kellemetlenek is. Nektek is, nekem is.
XĐ
Engem meg Rathulf hazakísért. Mondtam neki, hogy most jobb, ha ő is hazamegy, én elleszek egyedül. Aludtam. Furcsa álmom volt. Komoly barátom volt. Nekem? Ez vicces. De tényleg, jól nézett ki, és szerettük egymást. Mikor felébredtem, mellettem az ágyon feküdt a Rettegés. Szokás szerint éreztem, amit ő. Dühös volt. De nem az a romboló fajta, hanem az a passzív, háttérben fortyogó. És féltékeny volt. Egy álom miatt, az égre!
Szeretkeztünk. Egy ideig hagyta magát, legalábbis úgy tűnt. Aztán megint eljutottunk az ambivalens részhez. Nem tudtam, hogy röhögjek vagy ordítsak. Végül egyiket sem tettem.
Másnap kissé kábán mentem dolgozni. Mint aki nem pihente ki magát rendesen. Meleg nap volt, mint mindig, így nyárias öltözékben mentem-, aki megteheti, haha. De a dolgozóknak nem a kábaság meg a kóválygás tűnt fel. Végtére is, elsőre (sőt másodszorra se) nekem sem tűnt fel, hogy sebek vannak rajtam…
- Te jó ég! Főnök, vagdossa magát? Tudja, hogy ez rossz dolog?
- Mi van?
- Ezek a sebek nagyon hosszúak! –mondta valaki.
A tükörbe néztem. – Ó, hogy esnél hanyatt egy vízágyra, ami alattad esik szét, és közben valaki leönt egy mázsa liszttel, miközben egy extraszőrös kutya esik neked!
Ebből úgy tűnt, nem én okoztam magamnak a sebeket. A mosdóban levettem a fölsőmet. A hátamon szúrt sebek, karomon és mellkasomon hosszú-hosszú csíkok. És a nyakamon egy „cuki” harapásnyom. Ja, kiszívott. De nem ölt meg. Normális ez nála? Elárulom, nem. Tudom, hogy akarta. Mégsem tette meg. Mi a túró van ezzel is? A lábamon is szép hosszú sebek. Elszabadult.
Sini meglátott, választ követelt, Jenna azonnal levonta a következtetést:pasi. Nem mondanám pasinak, inkább egy antiszociális elmebeteg hóhérnak. Egy szót mondtam Sininek, amiből mindent megértett:
- Narancslidérc.
Nekik se nagyon szúrt szemet, hogy halál nyugodt voltam, és nem volt bajom az emberekkel. Ahogy sétáltunk a csajokkal (ja, mondtam már, hogy Sini és Bartek d… szexeltek. Egy zuhanyzóban!), a tömegben kiszúrtam egy volt munkatársamat. Igen, régebben csináltam viccből olyanokat, hogy jelentkeztem egy- két állásra, aztán miután meguntam, közöltem, hogy valójában én gazdag vagyok és nem szorulok rá ilyenekre. Ha-ha. Nekik mondjuk nem volt olyan vicces. Na, ez a munkatárs is örült nekem látszólag. Ugyanis odaléptem hozzá, és megöleltük egymást (a volt munkaviszonyunkat tekintve ez csöppet meglepő volt). Majd mosolyogva közölte:
- Meg fogunk ölni.
Most erre mit mondjak? Elhúzódtam tőle. Értettem a célzást. És éreztem, mi közeleg.
- Jenna, Sini, haza. Nélkülem. –Sini értette, fogta Jennát, és eltűntek.
A munkatársam, Dorian elővett egy kést. Meg a mellette álltó férfi is.
- Gondoltuk, így egyszerűbb. A tűz és egyéb próbálkozások sokáig tartanak.
Utáltam a késelést. Hátráltam. Az én kezemben is megjelent egy kés. Hirtelen abban észleltem a jelenlétét. Úgy egy percig, és tudtam, hogy dehogy késelés, á, nem. Kissé megnyugodva hátráltam (kb mint egy passzív idegbeteg), a kés eltűnt a kezemből, a tömegből pedig előbukkant Deimos. Egy bozótvágó kés volt nála. Az előtte álló embert izomból, ferdén kettévágta. És közben az az arckifejezés… Leültem egy fal tövébe. A kezembe temettem az arcom. Aztán csend, és feketeség.
***
Suttogásra ébredtem.
- Mi lehet a baja?- valószínűleg egy nővér volt. Mikor kinyitottam a szemem, egy csapat nővért, és két orvost láttam. Az összes tanácstalan volt.
Próbáltam megszólalni, de nem ment. Nem voltam kiszáradva, se megfázva, de nem ment. Mintha a hangszálaim nem akartak volna működni. És amúgy se voltam valami jól. Sini és Jenna felváltva veszekedett Jannéval és Bartekkel a háttérben. A fiúk nem értették meg, miért kellett ott hagyni. Azt se tudták, ki az a Deimos. Szerencséjükre. Őt se érdekli éppenséggel a két csávó.
Aztán végre, vagy nem végre, de megérkezett a régi orvosom a segédjeivel.
- Nyugi, tudom én mi a baja. Hiperventiláció. Megijedt valamitől vagy valakitől. A respiratorikus alkalózis során az agya nem jutott elegendő oxigénmennyiséghez. Hallucinált, amitől még jobban félni kezdett, a légzése felgyorsult. Fáj a mellkasod? –kérdezte.
Bólogattam. Egy papírra kezdtem írni.
„Zsibbad a szám meg a lábaim. Ja és miért van itt sajtszag? És szédülök is.”
Ő is bólogatott. –Mondtam, hogy hiperventiláció. Teszteljék mérgekre, baktériumokra.
- A kórtörténete alapján… -kezdte az egyik nővér, az orvosom azonnal leintette.
- Ismerem, kössz. Nem gépi túllélegeztetés, nem is láz.
Pulzálni kezdett a világ.
„Na, milyen érzés, egyetlenem? Jó játék?”
Az is jó játék lesz, ha…
Hirtelen fölültem, mert azt hittem, leül az ágyra valaki, és hideg kezeivel a lábamat fogja. De senki nem volt ott. Idegesen kapkodtam a fejemmel, hogy vajon hol lehet, miközben mindenki azt kérdezgette, mi van már.
„Szeretek játszani. Szeretem húzni az agyad, és összezavarni téged. Olyan izgalmas látni, ahogy…”
Jenna a képembe ordított.
Ráírtam a papírra: „A Jannéd képébe ordíts, édesem.”
Begörcsölt a szívem. Minden élénk színekben villódzott, és idióta dallamok hallatszottak a háttérben. Utolsó egy percemben még valamit írtam a papírra:
„Egy-két nap, aztán visszajövök. Szeretlek, Sini.”
Azzal meghaltam.
XĐ
Engem meg Rathulf hazakísért. Mondtam neki, hogy most jobb, ha ő is hazamegy, én elleszek egyedül. Aludtam. Furcsa álmom volt. Komoly barátom volt. Nekem? Ez vicces. De tényleg, jól nézett ki, és szerettük egymást. Mikor felébredtem, mellettem az ágyon feküdt a Rettegés. Szokás szerint éreztem, amit ő. Dühös volt. De nem az a romboló fajta, hanem az a passzív, háttérben fortyogó. És féltékeny volt. Egy álom miatt, az égre!
Szeretkeztünk. Egy ideig hagyta magát, legalábbis úgy tűnt. Aztán megint eljutottunk az ambivalens részhez. Nem tudtam, hogy röhögjek vagy ordítsak. Végül egyiket sem tettem.
Másnap kissé kábán mentem dolgozni. Mint aki nem pihente ki magát rendesen. Meleg nap volt, mint mindig, így nyárias öltözékben mentem-, aki megteheti, haha. De a dolgozóknak nem a kábaság meg a kóválygás tűnt fel. Végtére is, elsőre (sőt másodszorra se) nekem sem tűnt fel, hogy sebek vannak rajtam…
- Te jó ég! Főnök, vagdossa magát? Tudja, hogy ez rossz dolog?
- Mi van?
- Ezek a sebek nagyon hosszúak! –mondta valaki.
A tükörbe néztem. – Ó, hogy esnél hanyatt egy vízágyra, ami alattad esik szét, és közben valaki leönt egy mázsa liszttel, miközben egy extraszőrös kutya esik neked!
Ebből úgy tűnt, nem én okoztam magamnak a sebeket. A mosdóban levettem a fölsőmet. A hátamon szúrt sebek, karomon és mellkasomon hosszú-hosszú csíkok. És a nyakamon egy „cuki” harapásnyom. Ja, kiszívott. De nem ölt meg. Normális ez nála? Elárulom, nem. Tudom, hogy akarta. Mégsem tette meg. Mi a túró van ezzel is? A lábamon is szép hosszú sebek. Elszabadult.
Sini meglátott, választ követelt, Jenna azonnal levonta a következtetést:pasi. Nem mondanám pasinak, inkább egy antiszociális elmebeteg hóhérnak. Egy szót mondtam Sininek, amiből mindent megértett:
- Narancslidérc.
Nekik se nagyon szúrt szemet, hogy halál nyugodt voltam, és nem volt bajom az emberekkel. Ahogy sétáltunk a csajokkal (ja, mondtam már, hogy Sini és Bartek d… szexeltek. Egy zuhanyzóban!), a tömegben kiszúrtam egy volt munkatársamat. Igen, régebben csináltam viccből olyanokat, hogy jelentkeztem egy- két állásra, aztán miután meguntam, közöltem, hogy valójában én gazdag vagyok és nem szorulok rá ilyenekre. Ha-ha. Nekik mondjuk nem volt olyan vicces. Na, ez a munkatárs is örült nekem látszólag. Ugyanis odaléptem hozzá, és megöleltük egymást (a volt munkaviszonyunkat tekintve ez csöppet meglepő volt). Majd mosolyogva közölte:
- Meg fogunk ölni.
Most erre mit mondjak? Elhúzódtam tőle. Értettem a célzást. És éreztem, mi közeleg.
- Jenna, Sini, haza. Nélkülem. –Sini értette, fogta Jennát, és eltűntek.
A munkatársam, Dorian elővett egy kést. Meg a mellette álltó férfi is.
- Gondoltuk, így egyszerűbb. A tűz és egyéb próbálkozások sokáig tartanak.
Utáltam a késelést. Hátráltam. Az én kezemben is megjelent egy kés. Hirtelen abban észleltem a jelenlétét. Úgy egy percig, és tudtam, hogy dehogy késelés, á, nem. Kissé megnyugodva hátráltam (kb mint egy passzív idegbeteg), a kés eltűnt a kezemből, a tömegből pedig előbukkant Deimos. Egy bozótvágó kés volt nála. Az előtte álló embert izomból, ferdén kettévágta. És közben az az arckifejezés… Leültem egy fal tövébe. A kezembe temettem az arcom. Aztán csend, és feketeség.
***
Suttogásra ébredtem.
- Mi lehet a baja?- valószínűleg egy nővér volt. Mikor kinyitottam a szemem, egy csapat nővért, és két orvost láttam. Az összes tanácstalan volt.
Próbáltam megszólalni, de nem ment. Nem voltam kiszáradva, se megfázva, de nem ment. Mintha a hangszálaim nem akartak volna működni. És amúgy se voltam valami jól. Sini és Jenna felváltva veszekedett Jannéval és Bartekkel a háttérben. A fiúk nem értették meg, miért kellett ott hagyni. Azt se tudták, ki az a Deimos. Szerencséjükre. Őt se érdekli éppenséggel a két csávó.
Aztán végre, vagy nem végre, de megérkezett a régi orvosom a segédjeivel.
- Nyugi, tudom én mi a baja. Hiperventiláció. Megijedt valamitől vagy valakitől. A respiratorikus alkalózis során az agya nem jutott elegendő oxigénmennyiséghez. Hallucinált, amitől még jobban félni kezdett, a légzése felgyorsult. Fáj a mellkasod? –kérdezte.
Bólogattam. Egy papírra kezdtem írni.
„Zsibbad a szám meg a lábaim. Ja és miért van itt sajtszag? És szédülök is.”
Ő is bólogatott. –Mondtam, hogy hiperventiláció. Teszteljék mérgekre, baktériumokra.
- A kórtörténete alapján… -kezdte az egyik nővér, az orvosom azonnal leintette.
- Ismerem, kössz. Nem gépi túllélegeztetés, nem is láz.
Pulzálni kezdett a világ.
„Na, milyen érzés, egyetlenem? Jó játék?”
Az is jó játék lesz, ha…
Hirtelen fölültem, mert azt hittem, leül az ágyra valaki, és hideg kezeivel a lábamat fogja. De senki nem volt ott. Idegesen kapkodtam a fejemmel, hogy vajon hol lehet, miközben mindenki azt kérdezgette, mi van már.
„Szeretek játszani. Szeretem húzni az agyad, és összezavarni téged. Olyan izgalmas látni, ahogy…”
Jenna a képembe ordított.
Ráírtam a papírra: „A Jannéd képébe ordíts, édesem.”
Begörcsölt a szívem. Minden élénk színekben villódzott, és idióta dallamok hallatszottak a háttérben. Utolsó egy percemben még valamit írtam a papírra:
„Egy-két nap, aztán visszajövök. Szeretlek, Sini.”
Azzal meghaltam.
2010. október 2., szombat
On the rooftop with Quasimodo
Rathulf sántít. Illetve a testtartása is furcsa járás közben. Sebaj, jobban látni a seggét. Hogy kedvelem- e a srácot? Talán. Jó hapsi. És érzéketlen. Harcos típus. Érdekes préda.
Épp egy padlásteret avattunk fel. Aztán feltette azt a kérdést, amit az életben (és a többi következőben) nem szeretnék hallani.
- Hozzám jössz?
- Mi van?
- Nem ezt szokták mondani?
- Mikor? Első alkalom után?
- Nem úgy. Mikor kedveled az illetőt, és úgy érzed, asszony lehetne…
- Először is. Nem leszek az asszonyod. Lehet, nálatok elég lenne, hogy kedvelsz, nálunk az én engedélyem is kell, és a fenébe is, neked ugyan milyen esküvő kellene?
- Esküvő? Az meg mi? Egy frászt. Csak egy szertartás kell Odin áldásával.
- Több istenhívő vagy bazeg.
- És?
- Mit és? Én csak egy istenben hiszek.
- De hát varázserőd van. Hinned kell, hogy egy-egy képességed egy-egy isten jóakarata miatt létezik. Például én Odin kedvence vagyok, mert bátor vagyok, harcos szellemű, és nem kegyelmezek az ellenségnek.
- Na, figyu. Egy. Te, mint Odin kedvence, nevetséges. Pont te? És honnét tudnád? Kettő. Ha embernek nem kegyelmezel, gonoszság. Én csak a gonoszoknak nem kegyelmezek. Három. A képesség nem varázslat. Az belőled jön, a lelkedből, nem egy isten adja. Egy istenben hiszek és kész. És nem leszek az asszonyod.
- Igazából, nem csak azért… -Rathulf arckifejezése lecsillapít. Kicsit mintha bizonytalan és szomorú lenne. –Nemcsak, mert kedvellek. Hanem ezáltal megszabadulhatok tőle. A fickótól, aki zsarol.
- Na, ne már! Te sem vagy halandó, és félsz?
- Ő más. Ő sem ember. Hatalmas mágus, a klánja feje. Azt mondta, csak akkor hagy békén, ha nagyhatalmú asszonyom lesz. Bár kétlem, hogy te ellene tudnál valamit tenni.
- Lebecsülsz. Ha csak nem ő a Halál, vagy Jézus, vagy a Sátán, hát annyi van neki.
- Szerintem tetszene neked.
- Na, húzzál innen. –röhögök. –Komolyra fordítva a szót; mikor látod őt megint? Segítek.
- Holnap.
***
Kivártam a megfelelő pillanatot. Janne és a csajok hármasban beszélgetnek egy kávézóban. Én Barteknek szegeztem pár kérdést.
- És milyen itt, Száliában? –kérdetem.
- Egész kellemes. Vannak klassz helyek. –zöld selyeming volt rajta, azt hittem behalok, de megláttam a kígyóbőr övét, és majdnem kiröhögtem. –Igazi?
- Fogjuk rá.
- Azaz?
- Nem ember volt.
- Ahogy te sem vagy az.
- Ezt mégis honnan gondolod? –komoly, megfontolt.
- Démonokat legyőzni nem könnyű. Egyszerre ötöt… ember nem képes erre!
- És ha démonvadász vagyok?
- Azok sem emberek már. Egyszerűen túl gyenge lettél volna azokkal szemben…
- Jó, oké. Nem vagyok ember.
- Akkor?
- Mágus.
- Jee. Hány éves vagy?
- Kettőszáz.
- Csak?
- Most miért? Te meg tizenhat vagy.
- Frászt. Papírok szerint tizenkilenc. De ebben a birodalomban mindenki azt nézi, milyen az aurád, ember vagy-e, vagy lény, és ha utóbbi, milyen idős a lelked.
- A tied mennyi?
- Jobb, ha erről nem tudsz.
- Akkor majd Sinikka elmondja.
- Ő is csak nagyjából tudja. Valójában én se igazán tudom. Nem emlékszek. Szerinted miért nyomozok az előző életeim után?
Ekkor látom meg, hogy Rathulf mellé leül egy fickó. A mágus. Tényleg elborzaszt az aurája. Hatalmas az ereje. Sötét, mélyről jövő, és tüzes. Szinte érzem az általa keltett hőhullámokat felém rohanni. Másrészt. Ennek is fehér a haja. Tekintete érzéketlen. Ruhája fenséges… és, úrias! Mármint, ad magára. A szemei olyanok, mint a jég. De nem az az átlátszó színű, hanem az a szikrázó kék. Juj. Erőt veszek magamon, és odamegyek.
- Leszek szíves békén hagyni őt. –szólaltam meg. Röviden, és tömören. Észre sem vettem, hogy leültem melléjük, és megittam Rathulf jeges teáját. A citromos a kedvence. –Olyan… meleg van itt.
-Ő az. –mondta Rathulf, és a fickóra néz.
- Mit mondtam neked? Nem leszek az asszonyod. Ezt a fickót el tudom intézni.
Megfogta a kezem. Most egy nagyobb, erőteljesebb hőhullám talált el, miközben úgy éreztem, a kezemből apró jégszilánkok távoztak.
- Ki a fene vagy te?
- Te is tudod, Yvaine.
- A nevem Sheila. Rathulfot hagyd békén.
- De nem lehetsz az asszonya. Te az én úrnőm vagy.
- Frászt.
- Beleszólhatok én is? –veti fel Rathulf.
- Nyugi, öcsi. –szólalt meg halkan a fickó. –Békénhagylak.- Felém fordult. Hé, mikor álltunk fel? És miért árad belőle ennyi hő?
- Ne tagadd meg azt, aki vagy, Yvaine.
- A nevem Sheila. Régebbi nevemen Kida. De semmi Yvaine… és a francba is, nincs meleged?
- Nem én fázok. Mert a te elemed a jég, az enyém tűz.
- De nekem nincs közöm hozzád. Azt sem tudom, ki vagy. És ne gyere azzal, hogy mélyen legbelül érzem, és hasonló süketségek!
- Pedig így van. Elfeledtették veled a legendát. A nagy ellentétekről. Hogy mi lesz, ha te és én…
- Nem fognád fel végre? Nem ismerlek!
- Zymeth…
- A Lótusz klán feje, aki…
Mosolygott. Ismertem valahonnan ezt a mosolyt. Szükségem volt rá.
Épp egy padlásteret avattunk fel. Aztán feltette azt a kérdést, amit az életben (és a többi következőben) nem szeretnék hallani.
- Hozzám jössz?
- Mi van?
- Nem ezt szokták mondani?
- Mikor? Első alkalom után?
- Nem úgy. Mikor kedveled az illetőt, és úgy érzed, asszony lehetne…
- Először is. Nem leszek az asszonyod. Lehet, nálatok elég lenne, hogy kedvelsz, nálunk az én engedélyem is kell, és a fenébe is, neked ugyan milyen esküvő kellene?
- Esküvő? Az meg mi? Egy frászt. Csak egy szertartás kell Odin áldásával.
- Több istenhívő vagy bazeg.
- És?
- Mit és? Én csak egy istenben hiszek.
- De hát varázserőd van. Hinned kell, hogy egy-egy képességed egy-egy isten jóakarata miatt létezik. Például én Odin kedvence vagyok, mert bátor vagyok, harcos szellemű, és nem kegyelmezek az ellenségnek.
- Na, figyu. Egy. Te, mint Odin kedvence, nevetséges. Pont te? És honnét tudnád? Kettő. Ha embernek nem kegyelmezel, gonoszság. Én csak a gonoszoknak nem kegyelmezek. Három. A képesség nem varázslat. Az belőled jön, a lelkedből, nem egy isten adja. Egy istenben hiszek és kész. És nem leszek az asszonyod.
- Igazából, nem csak azért… -Rathulf arckifejezése lecsillapít. Kicsit mintha bizonytalan és szomorú lenne. –Nemcsak, mert kedvellek. Hanem ezáltal megszabadulhatok tőle. A fickótól, aki zsarol.
- Na, ne már! Te sem vagy halandó, és félsz?
- Ő más. Ő sem ember. Hatalmas mágus, a klánja feje. Azt mondta, csak akkor hagy békén, ha nagyhatalmú asszonyom lesz. Bár kétlem, hogy te ellene tudnál valamit tenni.
- Lebecsülsz. Ha csak nem ő a Halál, vagy Jézus, vagy a Sátán, hát annyi van neki.
- Szerintem tetszene neked.
- Na, húzzál innen. –röhögök. –Komolyra fordítva a szót; mikor látod őt megint? Segítek.
- Holnap.
***
Kivártam a megfelelő pillanatot. Janne és a csajok hármasban beszélgetnek egy kávézóban. Én Barteknek szegeztem pár kérdést.
- És milyen itt, Száliában? –kérdetem.
- Egész kellemes. Vannak klassz helyek. –zöld selyeming volt rajta, azt hittem behalok, de megláttam a kígyóbőr övét, és majdnem kiröhögtem. –Igazi?
- Fogjuk rá.
- Azaz?
- Nem ember volt.
- Ahogy te sem vagy az.
- Ezt mégis honnan gondolod? –komoly, megfontolt.
- Démonokat legyőzni nem könnyű. Egyszerre ötöt… ember nem képes erre!
- És ha démonvadász vagyok?
- Azok sem emberek már. Egyszerűen túl gyenge lettél volna azokkal szemben…
- Jó, oké. Nem vagyok ember.
- Akkor?
- Mágus.
- Jee. Hány éves vagy?
- Kettőszáz.
- Csak?
- Most miért? Te meg tizenhat vagy.
- Frászt. Papírok szerint tizenkilenc. De ebben a birodalomban mindenki azt nézi, milyen az aurád, ember vagy-e, vagy lény, és ha utóbbi, milyen idős a lelked.
- A tied mennyi?
- Jobb, ha erről nem tudsz.
- Akkor majd Sinikka elmondja.
- Ő is csak nagyjából tudja. Valójában én se igazán tudom. Nem emlékszek. Szerinted miért nyomozok az előző életeim után?
Ekkor látom meg, hogy Rathulf mellé leül egy fickó. A mágus. Tényleg elborzaszt az aurája. Hatalmas az ereje. Sötét, mélyről jövő, és tüzes. Szinte érzem az általa keltett hőhullámokat felém rohanni. Másrészt. Ennek is fehér a haja. Tekintete érzéketlen. Ruhája fenséges… és, úrias! Mármint, ad magára. A szemei olyanok, mint a jég. De nem az az átlátszó színű, hanem az a szikrázó kék. Juj. Erőt veszek magamon, és odamegyek.
- Leszek szíves békén hagyni őt. –szólaltam meg. Röviden, és tömören. Észre sem vettem, hogy leültem melléjük, és megittam Rathulf jeges teáját. A citromos a kedvence. –Olyan… meleg van itt.
-Ő az. –mondta Rathulf, és a fickóra néz.
- Mit mondtam neked? Nem leszek az asszonyod. Ezt a fickót el tudom intézni.
Megfogta a kezem. Most egy nagyobb, erőteljesebb hőhullám talált el, miközben úgy éreztem, a kezemből apró jégszilánkok távoztak.
- Ki a fene vagy te?
- Te is tudod, Yvaine.
- A nevem Sheila. Rathulfot hagyd békén.
- De nem lehetsz az asszonya. Te az én úrnőm vagy.
- Frászt.
- Beleszólhatok én is? –veti fel Rathulf.
- Nyugi, öcsi. –szólalt meg halkan a fickó. –Békénhagylak.- Felém fordult. Hé, mikor álltunk fel? És miért árad belőle ennyi hő?
- Ne tagadd meg azt, aki vagy, Yvaine.
- A nevem Sheila. Régebbi nevemen Kida. De semmi Yvaine… és a francba is, nincs meleged?
- Nem én fázok. Mert a te elemed a jég, az enyém tűz.
- De nekem nincs közöm hozzád. Azt sem tudom, ki vagy. És ne gyere azzal, hogy mélyen legbelül érzem, és hasonló süketségek!
- Pedig így van. Elfeledtették veled a legendát. A nagy ellentétekről. Hogy mi lesz, ha te és én…
- Nem fognád fel végre? Nem ismerlek!
- Zymeth…
- A Lótusz klán feje, aki…
Mosolygott. Ismertem valahonnan ezt a mosolyt. Szükségem volt rá.
Broken Pieces
- Szegénykém. –hallom Sini sóhaját. –Még mindig elég rossz bőrben van
- A rossz bőr enyhe kifejezés- közli Jenna. –Egyre rosszabbul néz ki. Bakker, nem így néznek ki a vízi hullák?
- Na de Jenna! Ez azért durva.
- Most miért… a bőre olyan… mintha egy hete vízben ázna. Pedig csak infúziót kap. Anyám!
- Neked olyan nincs. –rohan be Rhea, majd leül mellém és megfogja a kezem. Azonnal vizet köhögök fel. A hajamban iszapos növények jelennek meg. –Vigyázz, legközelebb hol járkálsz álmodban. Valóra válik.
- Mindig is az volt. Valós. Nézz csak magadra. Vagy Deimosra. A birodalmamra.
- A birodalmadra? –kérdezi Sinikka. –Mármint… a hazádra, Száliára érted, ugye?
- Igen.
- De te csak polgár vagy, ugye? –Jennának is gyanús valami.
- Nem.
- Akkor meg?- kérdezik mindketten, majd Rheára néznek, hogy ő miért tudja, amit ők nem.
- Rhea a lelkem. Belőlem van. –közlöm. –Szália a birodalmam. Én vagyok a királynője.
- Hogy mi?- Sini képtelen felfogni. –És a Madárember? Azt is te írtad, ugye?
- Igen. Sőt, mi több, valamikor régen megtörtént.
- Azta.. –képed el Jenna. –Hogy vagy képes erre? Mármint… az a hely, Szália… irtó nagy! És gazdaságilag minden rendben van… és…
- És rengeteg a külső ellenség. –szólalok meg.
- De azt leszámítva igenis jó. –áll fel Sini csillogó szemmel.
- Na, igen. Már így is tizedeli valaki őket.–mondja Rhea. –Fogalmunk sincs ki, de kinyírta Petrit is. Megmérgezte. Habár karmolás nyomok is voltak rajta. Itt kapták el, a kórház közelében.
- Kórház, nee… - futnom kell a mosdóba, elkap a hányinger.Miután visszatértem (háromszor jött rám közben a hányhatnék. Okádjunk 2010, number 1!), megtudok egyet-, s mást. Az álompár négy és fél év után szakított. Tudjátok, Janne és Sinikka. Kis feketénk nem bírta elviselni, hogy egy híres zenész eltartott „szeretője”, aki eddig azt nem bírta felfogni, miért törődik Sini velem többet, és most, hogy Jenna is itt van, feladta. Mert hiszen „ki ő, és miért vagy vele mindjárt r*hadtul bensőséges viszonyban”. Húúú. Aztán összekerült Jennával. Illetve, ugye, Jenna kicsit objektívebb vele, hisz nem Bodommániás rajongó, elbeszélgettek, s egymásnak estek. Mialatt Sini dühében elkapott egy sereg, Szália ellen induló dé… izé, állítása szerint nem démonok voltak. De Bartek szerint igen. Aki (nem) mellesleg az utolsó öt dé… szörnyet szépen laposra verte. Merthogy azok egyszerre mentek volna neki. Azóta a két szörnyirtó furcsán viselkedik egymással. Mindez egy hét alatt. Eddig nem vagyok magamnál, erre minden felborul. Mi jöhet még: Francba azzal a sötét árnnyal megint…
- A rossz bőr enyhe kifejezés- közli Jenna. –Egyre rosszabbul néz ki. Bakker, nem így néznek ki a vízi hullák?
- Na de Jenna! Ez azért durva.
- Most miért… a bőre olyan… mintha egy hete vízben ázna. Pedig csak infúziót kap. Anyám!
- Neked olyan nincs. –rohan be Rhea, majd leül mellém és megfogja a kezem. Azonnal vizet köhögök fel. A hajamban iszapos növények jelennek meg. –Vigyázz, legközelebb hol járkálsz álmodban. Valóra válik.
- Mindig is az volt. Valós. Nézz csak magadra. Vagy Deimosra. A birodalmamra.
- A birodalmadra? –kérdezi Sinikka. –Mármint… a hazádra, Száliára érted, ugye?
- Igen.
- De te csak polgár vagy, ugye? –Jennának is gyanús valami.
- Nem.
- Akkor meg?- kérdezik mindketten, majd Rheára néznek, hogy ő miért tudja, amit ők nem.
- Rhea a lelkem. Belőlem van. –közlöm. –Szália a birodalmam. Én vagyok a királynője.
- Hogy mi?- Sini képtelen felfogni. –És a Madárember? Azt is te írtad, ugye?
- Igen. Sőt, mi több, valamikor régen megtörtént.
- Azta.. –képed el Jenna. –Hogy vagy képes erre? Mármint… az a hely, Szália… irtó nagy! És gazdaságilag minden rendben van… és…
- És rengeteg a külső ellenség. –szólalok meg.
- De azt leszámítva igenis jó. –áll fel Sini csillogó szemmel.
- Na, igen. Már így is tizedeli valaki őket.–mondja Rhea. –Fogalmunk sincs ki, de kinyírta Petrit is. Megmérgezte. Habár karmolás nyomok is voltak rajta. Itt kapták el, a kórház közelében.
- Kórház, nee… - futnom kell a mosdóba, elkap a hányinger.Miután visszatértem (háromszor jött rám közben a hányhatnék. Okádjunk 2010, number 1!), megtudok egyet-, s mást. Az álompár négy és fél év után szakított. Tudjátok, Janne és Sinikka. Kis feketénk nem bírta elviselni, hogy egy híres zenész eltartott „szeretője”, aki eddig azt nem bírta felfogni, miért törődik Sini velem többet, és most, hogy Jenna is itt van, feladta. Mert hiszen „ki ő, és miért vagy vele mindjárt r*hadtul bensőséges viszonyban”. Húúú. Aztán összekerült Jennával. Illetve, ugye, Jenna kicsit objektívebb vele, hisz nem Bodommániás rajongó, elbeszélgettek, s egymásnak estek. Mialatt Sini dühében elkapott egy sereg, Szália ellen induló dé… izé, állítása szerint nem démonok voltak. De Bartek szerint igen. Aki (nem) mellesleg az utolsó öt dé… szörnyet szépen laposra verte. Merthogy azok egyszerre mentek volna neki. Azóta a két szörnyirtó furcsán viselkedik egymással. Mindez egy hét alatt. Eddig nem vagyok magamnál, erre minden felborul. Mi jöhet még: Francba azzal a sötét árnnyal megint…
2010. augusztus 20., péntek
Richtig Scheisse
Hát aranyoskáim (igen, ti vagytok az aranyok,nem én!!), oltani fogom a hülyeséget. Már pedig olyan értelemben, hogy rengeteg blogbejegyzés lesz rövid időn belül, mert hát megszállt az ihlet. Ez van, szereted vagy nem szereted, ha utóbbi, akkor nem lehetsz ATFC (All The Fogyi's Club) tag:D
2010. augusztus 12., csütörtök
The Shadowkey Part II
A fickó démonűző volt. Igen,tudhatnád, hogy az ördögűző rossz kifejezés, hiszen emberi testbe csakis démon költözhet. Legalábbis az ördögöcske erre nem hajlandó. Legfeljebb kivételes esetben, ha a gazdatest annyira odaadó, vagy épp rendkívül nagy kihívás. A fickó először meghökkent. Nyilván ő sem látott még ennyire nagy korcsot.
A pecsét alakú tárgyat a homlokára tette, és latin szöveget kezdett el mormolni.
Spondylus először csak mosolygott. A pecsét alól víz folyt az arcára. Jobban mondva ömlött. Röhögni kezdett. - Mosd megmosdattál. Vagy kereszteltél. A vízespólónak jobban örültem volna!
- A démonok nem szoktak flörtölni.
- Óh, most meg kellene sértődjek. Te is tudod, hogy nem vagyok démon.
- Viszont nem lehetsz Lucifer sem. Akkor ki vagy? Van az alvilágban nőnemű lény?
- Szerintem pontosan tudod, hogy onnan aztán semmiképp nem jöhettem.
- Akkor miért engem hívtak?
- Mert ők tanácstalanok. Legfőképpen tudatlanok. Egyszerűen el sem tudják képzelni mi lehetek. Te meg állítólag nagyon jó vagy.
- Te meg egy jó nagy korcs.
- Azon kívül?- ismét mélyebb lett a hangja. Majd magasabb. -Mester... -röhögött. -Öö...bocs. - Immár ismét én voltam az. Egyszeriben csak az én külsőmet lehetett látni.
A fickó hozott egy széket, és leült.
- Hogy csinálod? -kérdezte. Őszinte érdeklődés volt a szemeiben.
- Mit hogy csinálok?
- Az átváltozást. Egy pillanat se volt.
- Nem én csinálom.
- Akkor ki?
- Én. -ismét mélyült a hang. Erőteljes, érces, férfias.
- Te ki vagy?
- Most másszak ki?
- Honnét?
- Hát belőle!
- Ti nem egyek vagytok?
- Egyáltalán nem. Csak most ezt a testet használjuk, de így viccesebb.
- Szóval szerinted vicces, hogy gonosznak hisznek?
- Ki mondta, hogy nem vagyok az?
- Annak vallod magad?
- Nem. De jónak sem. A saját törvényeim által élek.
- És nem félsz, hogy bajod származik belőle?
- Szerinted érdekel? Amúgy se szoktam félni.
- Bátor vagy...
Felnevetett. Én is vele nevettem. A fickót ez meglepte.
- Szóval, John, te sem vagy tisztában a kifejezésekkel, sem pedig a szavakkal. Félhetsz, de lehetsz közben bátor is. Én viszont egyik érzéssel se vagyok tisztában. Sohasem féltem, és nem vagyok bátor. Engem az ösztönök és az érzelmek hajtanak, de a kettő közül egyik sem. Ennyi. Most pedig ha megbocsátasz, indulnom kell.
- Innen te nem mész sehová.
- Majd pont te mondod meg, halandó.
- És hogy akarsz távozni? Az épületben biztonsági kamerák vannak, szekusok, aztán még hány de hány emberen keresztül kellene jutnod.
- Két választásom van. Vagy kinyírok mindenkit, és eltűnök. Vagy megfélemlítek mindenkit, és eltűnök. Vagy csak egyszerűen eltűnök. Hopp.
Fekete árnyalak szállt ki testemből, John fickókánk nagy elképedésére. És az Árny eltűnt. Juppí.
- Na végre. -mondtam, és leestem a székből.
***
Furcsa illatot éreztem. Fekete volt minden. Aztán az illat "alatt" egy másikat... egy ismerőset. Nyöszörögni akartam, de még az is nehezemre esett. A feketeség hullámzani kezdett. A hullámokban fénycsíkok hasadtak. Éreztem, hogy valaki rángat, és hogy fáj a hátam közepe. Aztán hirtelen iszonyat nagy fény lett. A szemem elé kaptam a kezeimet, és a párnába nyomtam a fejem. A párnába? Hol volt eddig olyan? A szürkeségben fehér zaj-szerű alakokat láttam. Az egyik nem fehér volt, de zöld se. Inkább mint a negatív képeken. A háttér fehér, ő meg a bőrét kivéve totál sötét fekete. Pulzáló fekete.
- Sinikka... -megfogta a kezemet, leült mellém, és végre tisztult a kép. Erre olyan éles fájdalom nyilallt a tarkómba-igen, oda, hogy összegörnyedtem.
Sini a karját nyújtja, én belevájom a körmeimet. Mosolyog, de látom rajta, hogy fájt neki. Aztán a fájdalomnak vége. Már jól vagyok. Felkelek és megölelem.
- Egy hónapra tűnök el, és máris bajba kerülsz? -sír.
- Tudod te mennyi egy hónap nélküled?És már megint minek bőgsz? Ki fogja megint lemosni a sminkes képed, mi?
- Hát te, te ...istenbarma.- itt már röhögünk.
- Hagyjátok már abba, érzelgős kis csutkák! -röhögi el magát Jenna is.
- Kikérem magamnak, én nem vagyok érzelgős! -mondtam.
- Csak ha pasikról van szó. -közölte Jenna.
- De nem akármelyikről!
- Óh, bocs, fatuskó kisasszonyság... -elfordult, kezét a szája elé tette, és próbálta visszafogni a nevetését.
- Csorikáim... -aztán szétnézek. -Lehet oszolni. -és hallgattak rám. Kivéve Jannét, Barteket, Rathulfot, és Petrit.
- Pasik is húzhatnak kifele. Petri te meg addig takarodj innen míg ketté nem hasítalak!
Hallgattak rám. Jobban mondva Janne és Rathulf kihúzta őt, mert ő magától nem ment volna. Nincs lába, vagy mi?
A pecsét alakú tárgyat a homlokára tette, és latin szöveget kezdett el mormolni.
Spondylus először csak mosolygott. A pecsét alól víz folyt az arcára. Jobban mondva ömlött. Röhögni kezdett. - Mosd megmosdattál. Vagy kereszteltél. A vízespólónak jobban örültem volna!
- A démonok nem szoktak flörtölni.
- Óh, most meg kellene sértődjek. Te is tudod, hogy nem vagyok démon.
- Viszont nem lehetsz Lucifer sem. Akkor ki vagy? Van az alvilágban nőnemű lény?
- Szerintem pontosan tudod, hogy onnan aztán semmiképp nem jöhettem.
- Akkor miért engem hívtak?
- Mert ők tanácstalanok. Legfőképpen tudatlanok. Egyszerűen el sem tudják képzelni mi lehetek. Te meg állítólag nagyon jó vagy.
- Te meg egy jó nagy korcs.
- Azon kívül?- ismét mélyebb lett a hangja. Majd magasabb. -Mester... -röhögött. -Öö...bocs. - Immár ismét én voltam az. Egyszeriben csak az én külsőmet lehetett látni.
A fickó hozott egy széket, és leült.
- Hogy csinálod? -kérdezte. Őszinte érdeklődés volt a szemeiben.
- Mit hogy csinálok?
- Az átváltozást. Egy pillanat se volt.
- Nem én csinálom.
- Akkor ki?
- Én. -ismét mélyült a hang. Erőteljes, érces, férfias.
- Te ki vagy?
- Most másszak ki?
- Honnét?
- Hát belőle!
- Ti nem egyek vagytok?
- Egyáltalán nem. Csak most ezt a testet használjuk, de így viccesebb.
- Szóval szerinted vicces, hogy gonosznak hisznek?
- Ki mondta, hogy nem vagyok az?
- Annak vallod magad?
- Nem. De jónak sem. A saját törvényeim által élek.
- És nem félsz, hogy bajod származik belőle?
- Szerinted érdekel? Amúgy se szoktam félni.
- Bátor vagy...
Felnevetett. Én is vele nevettem. A fickót ez meglepte.
- Szóval, John, te sem vagy tisztában a kifejezésekkel, sem pedig a szavakkal. Félhetsz, de lehetsz közben bátor is. Én viszont egyik érzéssel se vagyok tisztában. Sohasem féltem, és nem vagyok bátor. Engem az ösztönök és az érzelmek hajtanak, de a kettő közül egyik sem. Ennyi. Most pedig ha megbocsátasz, indulnom kell.
- Innen te nem mész sehová.
- Majd pont te mondod meg, halandó.
- És hogy akarsz távozni? Az épületben biztonsági kamerák vannak, szekusok, aztán még hány de hány emberen keresztül kellene jutnod.
- Két választásom van. Vagy kinyírok mindenkit, és eltűnök. Vagy megfélemlítek mindenkit, és eltűnök. Vagy csak egyszerűen eltűnök. Hopp.
Fekete árnyalak szállt ki testemből, John fickókánk nagy elképedésére. És az Árny eltűnt. Juppí.
- Na végre. -mondtam, és leestem a székből.
***
Furcsa illatot éreztem. Fekete volt minden. Aztán az illat "alatt" egy másikat... egy ismerőset. Nyöszörögni akartam, de még az is nehezemre esett. A feketeség hullámzani kezdett. A hullámokban fénycsíkok hasadtak. Éreztem, hogy valaki rángat, és hogy fáj a hátam közepe. Aztán hirtelen iszonyat nagy fény lett. A szemem elé kaptam a kezeimet, és a párnába nyomtam a fejem. A párnába? Hol volt eddig olyan? A szürkeségben fehér zaj-szerű alakokat láttam. Az egyik nem fehér volt, de zöld se. Inkább mint a negatív képeken. A háttér fehér, ő meg a bőrét kivéve totál sötét fekete. Pulzáló fekete.
- Sinikka... -megfogta a kezemet, leült mellém, és végre tisztult a kép. Erre olyan éles fájdalom nyilallt a tarkómba-igen, oda, hogy összegörnyedtem.
Sini a karját nyújtja, én belevájom a körmeimet. Mosolyog, de látom rajta, hogy fájt neki. Aztán a fájdalomnak vége. Már jól vagyok. Felkelek és megölelem.
- Egy hónapra tűnök el, és máris bajba kerülsz? -sír.
- Tudod te mennyi egy hónap nélküled?És már megint minek bőgsz? Ki fogja megint lemosni a sminkes képed, mi?
- Hát te, te ...istenbarma.- itt már röhögünk.
- Hagyjátok már abba, érzelgős kis csutkák! -röhögi el magát Jenna is.
- Kikérem magamnak, én nem vagyok érzelgős! -mondtam.
- Csak ha pasikról van szó. -közölte Jenna.
- De nem akármelyikről!
- Óh, bocs, fatuskó kisasszonyság... -elfordult, kezét a szája elé tette, és próbálta visszafogni a nevetését.
- Csorikáim... -aztán szétnézek. -Lehet oszolni. -és hallgattak rám. Kivéve Jannét, Barteket, Rathulfot, és Petrit.
- Pasik is húzhatnak kifele. Petri te meg addig takarodj innen míg ketté nem hasítalak!
Hallgattak rám. Jobban mondva Janne és Rathulf kihúzta őt, mert ő magától nem ment volna. Nincs lába, vagy mi?
2010. július 21., szerda
Képek
Hogy könnyebb legyen elképzelni...
Név:Sinikka Tiihonen
Kor:20 év
Magasság:kb. 160 cm
Súly:47 kg
Szemszín:Kék
Haj:Fekete, derékig ér
Általában feketében jár.
Név:Sheila Backwards
Kor:20 év
Magasság:175 cm
Súly:60 kg
Szemszín:Barna
Haj:Szőke, hátközépig érő, kissé hullámos
Általában a színes ruhákat kedveli.
Név:Jenna Synkkä
Kor:20 év
Magasság:165cm
Súly:52 kg
Szemszín:Zöld
Haj:Fehér, egyenes, hátközépig érő
Szereti a fehér-fekete kombinációt, valamint a zöldet.
Név: Rhea Mindly
Kor:19 év
Magasság:162 cm
Súly:50 kg
Szemszín:Mogyoróbarna
Haj:Fekete, egyenes, rövidre vágva
Imádja a feketét. Más színű ruhában nem megy ki az utcára.
Név:Bartek Borowiez
Kor:23 év
Magasság:176 cm
Súly:70 kg
Szemszín:Zöld
Haj:Vörös, hosszú
Öltözködési stílusa leginkább a "laza,friss, fiatalos" jelzőt vehetné fel.
Név:Lothor
(vezetéknév nincs, a jégelfeknek nem adnak)
Kor:25
Magasság:179 cm
Súly:80 kg
Szemszín:szürke
Haj:Fehér, hosszú
Öltözködésében megmutatkozik harcos mivolta. De az öltönyöket és a fehér pólókat is szereti.
Név:Sinikka TiihonenKor:20 év
Magasság:kb. 160 cm
Súly:47 kg
Szemszín:Kék
Haj:Fekete, derékig ér
Általában feketében jár.
Név:Sheila BackwardsKor:20 év
Magasság:175 cm
Súly:60 kg
Szemszín:Barna
Haj:Szőke, hátközépig érő, kissé hullámos
Általában a színes ruhákat kedveli.
Név:Jenna SynkkäKor:20 év
Magasság:165cm
Súly:52 kg
Szemszín:Zöld
Haj:Fehér, egyenes, hátközépig érő
Szereti a fehér-fekete kombinációt, valamint a zöldet.
Név: Rhea Mindly
Kor:19 év
Magasság:162 cm
Súly:50 kg
Szemszín:Mogyoróbarna
Haj:Fekete, egyenes, rövidre vágva
Imádja a feketét. Más színű ruhában nem megy ki az utcára.
Név:Bartek BorowiezKor:23 év
Magasság:176 cm
Súly:70 kg
Szemszín:Zöld
Haj:Vörös, hosszú
Öltözködési stílusa leginkább a "laza,friss, fiatalos" jelzőt vehetné fel.
Név:Lothor(vezetéknév nincs, a jégelfeknek nem adnak)
Kor:25
Magasság:179 cm
Súly:80 kg
Szemszín:szürke
Haj:Fehér, hosszú
Öltözködésében megmutatkozik harcos mivolta. De az öltönyöket és a fehér pólókat is szereti.
The shadowkey Part I
-Fogjátok le!-mondta az orvos. Három társa megtette volna, de vártak. Féltek.
- Ugyan minek? Számítana az valamit?-a lány hangja mély, erőteljes,magabiztos volt.Arcán elvetemült kifejezés ült.
- Mondjuk nem árthatnál másoknak, sem pedig magadnak.
- Aha, ezt a szánalmas dumát már hallottam. Mit sem ér a kötél,a bilincs, a huzal, ha a lélek erős...
- Honnét vetted ezt a szöveget? És ezt a hangot?Te eddig nem voltál ilyen!-a másik orvos is megszólalt. Szőke, harmincas, kék szemű. A fiatal lányok vágyálma.
- Ó,dehogynem. Csak sosem vettétek észre-a padló felé pillantott.-Csak sosem nyitottátok ki a...szemetek.-Felnézett. Szemei feketék voltak.Az egész fekete lett, egy tűhegynyi fehér sem volt benne.
- A szemeid...-mondta az orvos. Túl volt már az ötvenen, de a szakmájában ő volt a legjobb.
- Mi van a szemeimmel? Mindig is ilyenek voltak.
- Egy frászt!-szólalt meg az egyetlen női orvos a csapatból.-Mindig is barna szemeid voltak!-a nő kedves volt, és érzékeny. Rá volt a legnagyobb hatással az ilyen eset.
- Nekem aztán nem.-rázta meg a fejét-Teljesen kifordult önmagából. Annyira nem volt önmaga. A mozdulatai, a tekintete, a viselkedése. Aztán az egész abbamaradt. Egy pillanatra lebukott a feje. Majd megrázta.Felnézett.Szemei barnák voltak.
- Mi van?-úgy néztek rá, mint egy igazi elmebetegre.
- Nem emlékszel?
-Nem.-teljesen nyugodt volt.-Hé, nehogy megint azt a betegséget kenjétek rám! Ha nem emlékszek valamire, nem jelenti azt, hogy beteg is vagyok!-szőkésbarna hajában fekete tincsek jelentek meg.-Ugye nem?
- Miért ne lehetnél beteg?-kérdezte a főorvos.
- Nem azt mondom. Egyikünk se beteg.
- Te vagy a beteg. Mi orvosok vagyunk.
- Tudom, hogy ti nem vagytok betegek. Magunkra mondtam.
- Ki az a "magunk"?
- Nem mindegy? Halandók orrára nem kötöm.-a szőke orvosra kacsintott.Majd velőtrázó röhögés tört fel belőle. Mély,erőteljes, férfias. Aztán elcsuklott.-Hoppá.
- Miért volt férfi hangja?Ez férfi nevetés volt!Esküszöm...-szörnyülködött a női orvos.
- Na végre valaki felismeri...
- Léteznek olyan emberek...-kezdte a negyedik orvos. Néger volt.-Akik nem női hanggal, hanem férfiéval rendelkeznek. Tudomásom szerint az csak éneklés közben van.
- Nekifogjak énekelni, idióta? Én nem vagyok ember.
- Bizonyítsd be. Mondta a főorvos.- Ha sikerül, nem könyvelünk el betegnek.
- Ah, nem lesz belőlem disszociatív személyiségzavaros kiscsaj. Haha.
- Honnét tudtad, hogy nem skizofrénia?
- Ott saját neve, neme, és tulajdonságai vannak az éneknek? Nem hiszem. -arca eltorzult a fájdalomtól. -Már megint...
Egyik szeme ismét teljesen befeketült. A másik teljesen fehér lett. Haja világosszőke árnyalatba csapott át, hullámok keletkeztek benne. Bőrszíne kissé fakult. Aztán az orvosok nagyot néztek mikor négy keze lett. Igen, csak így lehet leírni. hogy kezeiből két másik nőtt ki. Vagy egybenőtt vele... Bal karján a bőr hullámzani kezdett. Mindenki megijedt... Olyan volt, mintha egy nyílt törés vette volna kezdetét lelassítva. A csont ugyanis 45 fokban kihajlott, mégsem tépte fel a bőrt. A lány irtózatosat ordított.
- Ez rosszabb, mint amikor meglumbáltam...- képedt el a főorvos.
- A hátam...a hátam...
Levették a fölsőjét. A hátán egy mély seb volt. Mintha egy démoni karom jól belévájt volna. De lassan megjelent a többi seb is. Rengetek sok, apró karmolás. A nagy seb csak szimplán mély és vörös volt. Az apró karmolások véreztek. A nagy seb környékéből fekete, faágszerű "minták" kezdtek szerte szét ágazni. Csakhogy ez sem volt fájdalommentes, áramütésszerűen zsibbasztotta a hátát.Karjait és lábait farkasszőr lepte be, ujjai karmokban végződtek. Halk robbanásszerű hang hallatszott, mire egész elülső törzsét csillogó fekete kristályok lepték be.
Szaggatottan lélegzett.
- Spondylus...vagyok.- haja vörös volt, olyan formában állt, mint egy extra erős zselével kezelt punk-taréj. Igaz, oldalt kopasz is volt. Fülei hegyesek voltak, akár egy elfé. Fogai meg..nos, gömb alakút haraphatna velük, az biztos.
- Hívjatok papot! -mondta a főorvos. - Mi a szentséges atyaúristen ez?
- Nem az... nem látszik?
- Démon! Tuti, hogy démon! Azok ilyen rusnyák, és megszállják az embert!
Spondylus sértődve elfordult. Nem is szólt semmit. Fél óra múlva felfigyelt arra. Pontosabban arra, hogy elöntik valamivel. Vízszínű folyadék volt.
- Nesze neked, szenteltvíz! -mondta a pap.
- Ettől legfeljebb még szebben csillognak a kristályaim.
- Szereted a csillogást? A hírnév kell? Vagy a hatalom?- az orvosok a háttérből figyeltek, mialatt a pap próbálkozott. Egy keresztet tartott maga előtt. - Látod-é, ezen a kereszten Isten fia van. Ő meghalt az emberekért. Te képes lennél meghalni démontársadért, vagy uradért?
- Ez a szöveg...-röhögött a korcsa.- Nekem nincsenek társaim. Egyedül harcolok.
- De csak van urad, akit követsz...
- Nekem nincs uram, se parancsolóm. Nekem nem dirigál senki.
- Tagadd meg a Sátánt! -tartotta a keresztet tovább, és egy olvasót tekert rá. Előszedett egy imakönyvet.
- Az imakönyvben nincs démonűző szöveg... legalábbis kiskoromban sosem találtam meg benne.
- Ez az! Még ott van benned a jó! Találd meg a visszafelé vezető utat!
- Nincs visszafelé vezető út. Én mindig előre tekintek.
- Tépd le a láncokat, melyet az a pokolfajzat tett reád!
- Mi ez a régimódi szöveg? Ezek semmit sem változtak... Legalább azt felismernéd, ki a jó, ki nem, és ki kicsodát követ. Felfogtad, hogy én nem követem a Sátánt? Előbb hányom magam a túlvilágra, minthogy meghajoljak előtte! Érted?
A pap hátranézett. Lassan odabattyogott az orvosok felé. Motyogott valamit.
- Máris feladtad?-kiáltotta oda neki Spondylus. -Nem volt elég só a szenteltvízben.
Megjelent egy fickó. Jobban mondva berontott. Harmincas, magas, atléta testalkat. Kezében valami pecsétnyomó alakú tárggyal, némi szenteltvizes palackkal, és egy furcsa fegyverrel.
- Na végre egy szexi csávó!
- Ne hagyd, hogy megkísértsen!- Mondta a pap neki. A fickó a legjobb volt az ördögűzésben. Szinte mindent látott már. Nem találkozott még Spondival. Őt nem olyan könnyű betörni...
- Ugyan minek? Számítana az valamit?-a lány hangja mély, erőteljes,magabiztos volt.Arcán elvetemült kifejezés ült.
- Mondjuk nem árthatnál másoknak, sem pedig magadnak.
- Aha, ezt a szánalmas dumát már hallottam. Mit sem ér a kötél,a bilincs, a huzal, ha a lélek erős...
- Honnét vetted ezt a szöveget? És ezt a hangot?Te eddig nem voltál ilyen!-a másik orvos is megszólalt. Szőke, harmincas, kék szemű. A fiatal lányok vágyálma.
- Ó,dehogynem. Csak sosem vettétek észre-a padló felé pillantott.-Csak sosem nyitottátok ki a...szemetek.-Felnézett. Szemei feketék voltak.Az egész fekete lett, egy tűhegynyi fehér sem volt benne.
- A szemeid...-mondta az orvos. Túl volt már az ötvenen, de a szakmájában ő volt a legjobb.
- Mi van a szemeimmel? Mindig is ilyenek voltak.
- Egy frászt!-szólalt meg az egyetlen női orvos a csapatból.-Mindig is barna szemeid voltak!-a nő kedves volt, és érzékeny. Rá volt a legnagyobb hatással az ilyen eset.
- Nekem aztán nem.-rázta meg a fejét-Teljesen kifordult önmagából. Annyira nem volt önmaga. A mozdulatai, a tekintete, a viselkedése. Aztán az egész abbamaradt. Egy pillanatra lebukott a feje. Majd megrázta.Felnézett.Szemei barnák voltak.
- Mi van?-úgy néztek rá, mint egy igazi elmebetegre.
- Nem emlékszel?
-Nem.-teljesen nyugodt volt.-Hé, nehogy megint azt a betegséget kenjétek rám! Ha nem emlékszek valamire, nem jelenti azt, hogy beteg is vagyok!-szőkésbarna hajában fekete tincsek jelentek meg.-Ugye nem?
- Miért ne lehetnél beteg?-kérdezte a főorvos.
- Nem azt mondom. Egyikünk se beteg.
- Te vagy a beteg. Mi orvosok vagyunk.
- Tudom, hogy ti nem vagytok betegek. Magunkra mondtam.
- Ki az a "magunk"?
- Nem mindegy? Halandók orrára nem kötöm.-a szőke orvosra kacsintott.Majd velőtrázó röhögés tört fel belőle. Mély,erőteljes, férfias. Aztán elcsuklott.-Hoppá.
- Miért volt férfi hangja?Ez férfi nevetés volt!Esküszöm...-szörnyülködött a női orvos.
- Na végre valaki felismeri...
- Léteznek olyan emberek...-kezdte a negyedik orvos. Néger volt.-Akik nem női hanggal, hanem férfiéval rendelkeznek. Tudomásom szerint az csak éneklés közben van.
- Nekifogjak énekelni, idióta? Én nem vagyok ember.
- Bizonyítsd be. Mondta a főorvos.- Ha sikerül, nem könyvelünk el betegnek.
- Ah, nem lesz belőlem disszociatív személyiségzavaros kiscsaj. Haha.
- Honnét tudtad, hogy nem skizofrénia?
- Ott saját neve, neme, és tulajdonságai vannak az éneknek? Nem hiszem. -arca eltorzult a fájdalomtól. -Már megint...
Egyik szeme ismét teljesen befeketült. A másik teljesen fehér lett. Haja világosszőke árnyalatba csapott át, hullámok keletkeztek benne. Bőrszíne kissé fakult. Aztán az orvosok nagyot néztek mikor négy keze lett. Igen, csak így lehet leírni. hogy kezeiből két másik nőtt ki. Vagy egybenőtt vele... Bal karján a bőr hullámzani kezdett. Mindenki megijedt... Olyan volt, mintha egy nyílt törés vette volna kezdetét lelassítva. A csont ugyanis 45 fokban kihajlott, mégsem tépte fel a bőrt. A lány irtózatosat ordított.
- Ez rosszabb, mint amikor meglumbáltam...- képedt el a főorvos.
- A hátam...a hátam...
Levették a fölsőjét. A hátán egy mély seb volt. Mintha egy démoni karom jól belévájt volna. De lassan megjelent a többi seb is. Rengetek sok, apró karmolás. A nagy seb csak szimplán mély és vörös volt. Az apró karmolások véreztek. A nagy seb környékéből fekete, faágszerű "minták" kezdtek szerte szét ágazni. Csakhogy ez sem volt fájdalommentes, áramütésszerűen zsibbasztotta a hátát.Karjait és lábait farkasszőr lepte be, ujjai karmokban végződtek. Halk robbanásszerű hang hallatszott, mire egész elülső törzsét csillogó fekete kristályok lepték be.
Szaggatottan lélegzett.
- Spondylus...vagyok.- haja vörös volt, olyan formában állt, mint egy extra erős zselével kezelt punk-taréj. Igaz, oldalt kopasz is volt. Fülei hegyesek voltak, akár egy elfé. Fogai meg..nos, gömb alakút haraphatna velük, az biztos.
- Hívjatok papot! -mondta a főorvos. - Mi a szentséges atyaúristen ez?
- Nem az... nem látszik?
- Démon! Tuti, hogy démon! Azok ilyen rusnyák, és megszállják az embert!
Spondylus sértődve elfordult. Nem is szólt semmit. Fél óra múlva felfigyelt arra. Pontosabban arra, hogy elöntik valamivel. Vízszínű folyadék volt.
- Nesze neked, szenteltvíz! -mondta a pap.
- Ettől legfeljebb még szebben csillognak a kristályaim.
- Szereted a csillogást? A hírnév kell? Vagy a hatalom?- az orvosok a háttérből figyeltek, mialatt a pap próbálkozott. Egy keresztet tartott maga előtt. - Látod-é, ezen a kereszten Isten fia van. Ő meghalt az emberekért. Te képes lennél meghalni démontársadért, vagy uradért?
- Ez a szöveg...-röhögött a korcsa.- Nekem nincsenek társaim. Egyedül harcolok.
- De csak van urad, akit követsz...
- Nekem nincs uram, se parancsolóm. Nekem nem dirigál senki.
- Tagadd meg a Sátánt! -tartotta a keresztet tovább, és egy olvasót tekert rá. Előszedett egy imakönyvet.
- Az imakönyvben nincs démonűző szöveg... legalábbis kiskoromban sosem találtam meg benne.
- Ez az! Még ott van benned a jó! Találd meg a visszafelé vezető utat!
- Nincs visszafelé vezető út. Én mindig előre tekintek.
- Tépd le a láncokat, melyet az a pokolfajzat tett reád!
- Mi ez a régimódi szöveg? Ezek semmit sem változtak... Legalább azt felismernéd, ki a jó, ki nem, és ki kicsodát követ. Felfogtad, hogy én nem követem a Sátánt? Előbb hányom magam a túlvilágra, minthogy meghajoljak előtte! Érted?
A pap hátranézett. Lassan odabattyogott az orvosok felé. Motyogott valamit.
- Máris feladtad?-kiáltotta oda neki Spondylus. -Nem volt elég só a szenteltvízben.
Megjelent egy fickó. Jobban mondva berontott. Harmincas, magas, atléta testalkat. Kezében valami pecsétnyomó alakú tárggyal, némi szenteltvizes palackkal, és egy furcsa fegyverrel.
- Na végre egy szexi csávó!
- Ne hagyd, hogy megkísértsen!- Mondta a pap neki. A fickó a legjobb volt az ördögűzésben. Szinte mindent látott már. Nem találkozott még Spondival. Őt nem olyan könnyű betörni...
2010. július 6., kedd
Suicide park
Először "csak" beszabadultunk a kedvenc hotelszobánkba inkább. Vártunk még. Mire, azt nem tudom, de nem igen beszélünk, így látjuk helyesnek szokás szerint... Bedőltünk az ágyba, mint akik egy hete nem aludtak. Szorosan átölelt (levegőt még kaptam, adjátok fel egy időre, ha a halálomat kívánjátok), és hamar elaludtunk. Arra ébredtem, hogy fáj a tüdőm, és jéghideg a lábam. Ő ébren volt. Nem vigyorgott, csak nézett. Ő sem értette, ahogy én sem.
Egyedül bolyongtam. Emberek százai voltak körülöttem, de egyedül voltam. Aztán történtek a különös dolgok. Először is. Ufók. Komolyan, anyahajó, meg sok kisebb csészealj. Kis szürkék. Nekem nincs velük semmi bajom, de gondoltak egyet, és megtámadtak. A fegyverük olyan volt, mint a lézerpisztoly, de folyadékféle jött belőle ki, és akit eltalált, az eltűnt. Nem mondta senki, de tudtuk, hogy nem szimplán eltűnt, hanem meghalt. És a folyadék minden földi savnál erősebb volt. Legalábbis mikor engem is eltalált egy földönkívüli, úgy éreztem, sav-állagú. De mégsem történt semmi. Ép maradtam, éltem. Ezt a lény nem értette, célzott még párszor, mialatt én odamentem, kivettem a kezéből, és lelőttem. Meghalt. Még párat sikerült elintéznem, mire az emberek rájöttek, hogy a közelemben lenni biztonságos. De a fegyver kiürült. Így persze mindjárt nem volt olyan jó, de akkor az összes földönkívüli megrohamozta a járműket, és visszatértek. Ami szintén furcsa volt, mert az egyik (egészen kicsi) ufó úgy távozott a légkörből, hogy lyukat ütött rajta. Ózonréteg nem maradt utána. De nem a Nap égetett halálra, hanem vákuum keletkezett, emberek szippantak ki a világűrbe. Értelmes egy halál, mondhatom, de fogalmam se volt, hányan haltak így meg. A folt nagyságát nézve milliós nagyságrendű volt. Sok ember próbált épületekbe menekülni, amelyek valahogy megmaradtak. Na, ez az, miért csak az emberek repültek ki? Se állat, se növényzet... Pajták, istállók is megmaradtak. Ott találtam rá egy kislányra, akinek az egyik lábfeje hiányzott. Gondoltam, levágták. Élt, virult. Segíteni akartam neki. Cipeltem kicsit, biztonságos helyre vittem. Úgy tűnt, dalszövegíró akart lenni. Aztán a sikítófrász szélére kerültem, amint megláttam több embert. Az egyik ápolónőnek tűnt. Hiányos lábbal. A jobb lába ugyanis hiányzott. Nem, nem az egész. A csontja megmaradt. Ő maga tette. És örült neki. Láttam több ilyet is. Mindenki nyúzogatta magát. Kavargott a gyomrom.
- Ez de gusztustalan... -továbbmentem, egy kb tízemeletes épületben. Ott senki sem nyúzta magát. Normális volt egy részük. A maradék, nem több húsz főnél, meg akart halni. Úgy hitték, bármi jobb ennél, még a túlvilág is. Szellemek is voltak ott. Bocsánat, inkább lelkek. Más nem látta őket, úgy vettem észre. Próbáltam ráébreszteni a lelkeket, maradjanak veszteg a túlvilágon, az élőknek meg azt mondtam, hogy nem krétával, és ábrákkal kell a túlvilágra átjutni.
- Először is, kell valami értelmes, meghatározó ok. Másodszor, tudni kellene, ki visz át, ki figyel rátok a lelkeken kívül. Harmadszor, átjáró kell, nem ábra. Az átjáró lehet ajtófélfa, kapu, vagy egy út. De látni fogjátok, ha átmehettek rajta.
Nem nagyon hallgattak rám, főleg a párocska nem, el is tűntek valami szeánszfélét tartani, de az állítólagos barátom velem akart maradni. Ugyanis én másként akartam átjutni a túlvilágra. Írtam egy sms-t Roynak, hogy IGEN, önszántamból átmegyek. Erre az ajtón megjelent egy felirat: "Csak félig vagy halott" . Kössz. Erre várt, aztán kifogásol. Szép dolog is a szerelem... A kezemben megjelent egy kés.
- Úgyis régen szúrtam gyomron magam. -mindenki engem nézett. Nem hitték, hogy megteszem. De sikerült. Vérezni kezdtem, kihúztam a kést, aztán megállt a vérzés. Nem voltam halott. -Annyira nem is fájt...sőt, alig éreztem.
Hiába próbálkoztam. Pedig segíteni akartam neki, hiszen annyi ember meghalt, egyre csak gyűltek, miért ne lehetnék pszichopomp, és kísérhetnék én is? De nem, őfelségének egyedül is jó... A legdühítőbb az egészben, hogy arra vár, hogy átmenjek, örökre, és mikor megtenném, rám se hederít. És annyira elvakultan próbálkoztam utána is az öngyilkossággal, hogy eszembe se jutottak a barátaim egy ideig... Aztán hallottam, hogy az emberek egy lányról beszélnek. Aki kedves, szeretnivaló. Aztán minden ok nélkül komor, szemtelen lesz, és beszólogat... Tudtam ki az, rohantam. Mire odaértem, egy kétfejű lányt láttam. Egyik feje leborulva, hajtöve vöröses, egyébként hosszú fekete hajú. Felnéz rám és mosolyog.
- Nézd, fekete abszint. -Sinikka.
A másik fej szintén fekete lenne, de tíz centis lenövése van. Fehér haj. Már nem komor, rám mosolyog.
- Jenna... de szép a hajad. -mosolygok.
Aztán felébredek...
Egyedül bolyongtam. Emberek százai voltak körülöttem, de egyedül voltam. Aztán történtek a különös dolgok. Először is. Ufók. Komolyan, anyahajó, meg sok kisebb csészealj. Kis szürkék. Nekem nincs velük semmi bajom, de gondoltak egyet, és megtámadtak. A fegyverük olyan volt, mint a lézerpisztoly, de folyadékféle jött belőle ki, és akit eltalált, az eltűnt. Nem mondta senki, de tudtuk, hogy nem szimplán eltűnt, hanem meghalt. És a folyadék minden földi savnál erősebb volt. Legalábbis mikor engem is eltalált egy földönkívüli, úgy éreztem, sav-állagú. De mégsem történt semmi. Ép maradtam, éltem. Ezt a lény nem értette, célzott még párszor, mialatt én odamentem, kivettem a kezéből, és lelőttem. Meghalt. Még párat sikerült elintéznem, mire az emberek rájöttek, hogy a közelemben lenni biztonságos. De a fegyver kiürült. Így persze mindjárt nem volt olyan jó, de akkor az összes földönkívüli megrohamozta a járműket, és visszatértek. Ami szintén furcsa volt, mert az egyik (egészen kicsi) ufó úgy távozott a légkörből, hogy lyukat ütött rajta. Ózonréteg nem maradt utána. De nem a Nap égetett halálra, hanem vákuum keletkezett, emberek szippantak ki a világűrbe. Értelmes egy halál, mondhatom, de fogalmam se volt, hányan haltak így meg. A folt nagyságát nézve milliós nagyságrendű volt. Sok ember próbált épületekbe menekülni, amelyek valahogy megmaradtak. Na, ez az, miért csak az emberek repültek ki? Se állat, se növényzet... Pajták, istállók is megmaradtak. Ott találtam rá egy kislányra, akinek az egyik lábfeje hiányzott. Gondoltam, levágták. Élt, virult. Segíteni akartam neki. Cipeltem kicsit, biztonságos helyre vittem. Úgy tűnt, dalszövegíró akart lenni. Aztán a sikítófrász szélére kerültem, amint megláttam több embert. Az egyik ápolónőnek tűnt. Hiányos lábbal. A jobb lába ugyanis hiányzott. Nem, nem az egész. A csontja megmaradt. Ő maga tette. És örült neki. Láttam több ilyet is. Mindenki nyúzogatta magát. Kavargott a gyomrom.
- Ez de gusztustalan... -továbbmentem, egy kb tízemeletes épületben. Ott senki sem nyúzta magát. Normális volt egy részük. A maradék, nem több húsz főnél, meg akart halni. Úgy hitték, bármi jobb ennél, még a túlvilág is. Szellemek is voltak ott. Bocsánat, inkább lelkek. Más nem látta őket, úgy vettem észre. Próbáltam ráébreszteni a lelkeket, maradjanak veszteg a túlvilágon, az élőknek meg azt mondtam, hogy nem krétával, és ábrákkal kell a túlvilágra átjutni.
- Először is, kell valami értelmes, meghatározó ok. Másodszor, tudni kellene, ki visz át, ki figyel rátok a lelkeken kívül. Harmadszor, átjáró kell, nem ábra. Az átjáró lehet ajtófélfa, kapu, vagy egy út. De látni fogjátok, ha átmehettek rajta.
Nem nagyon hallgattak rám, főleg a párocska nem, el is tűntek valami szeánszfélét tartani, de az állítólagos barátom velem akart maradni. Ugyanis én másként akartam átjutni a túlvilágra. Írtam egy sms-t Roynak, hogy IGEN, önszántamból átmegyek. Erre az ajtón megjelent egy felirat: "Csak félig vagy halott" . Kössz. Erre várt, aztán kifogásol. Szép dolog is a szerelem... A kezemben megjelent egy kés.
- Úgyis régen szúrtam gyomron magam. -mindenki engem nézett. Nem hitték, hogy megteszem. De sikerült. Vérezni kezdtem, kihúztam a kést, aztán megállt a vérzés. Nem voltam halott. -Annyira nem is fájt...sőt, alig éreztem.
Hiába próbálkoztam. Pedig segíteni akartam neki, hiszen annyi ember meghalt, egyre csak gyűltek, miért ne lehetnék pszichopomp, és kísérhetnék én is? De nem, őfelségének egyedül is jó... A legdühítőbb az egészben, hogy arra vár, hogy átmenjek, örökre, és mikor megtenném, rám se hederít. És annyira elvakultan próbálkoztam utána is az öngyilkossággal, hogy eszembe se jutottak a barátaim egy ideig... Aztán hallottam, hogy az emberek egy lányról beszélnek. Aki kedves, szeretnivaló. Aztán minden ok nélkül komor, szemtelen lesz, és beszólogat... Tudtam ki az, rohantam. Mire odaértem, egy kétfejű lányt láttam. Egyik feje leborulva, hajtöve vöröses, egyébként hosszú fekete hajú. Felnéz rám és mosolyog.
- Nézd, fekete abszint. -Sinikka.
A másik fej szintén fekete lenne, de tíz centis lenövése van. Fehér haj. Már nem komor, rám mosolyog.
- Jenna... de szép a hajad. -mosolygok.
Aztán felébredek...
2010. július 2., péntek
Grr..BLőőőő
Május 18-ai bejegyzés lett a maiból..de szép...-.-
Ám ezentúl a blogok végén található lesz egy link.
Az első egy zenelink, a második egy dalszöveg- link. A bejegyzés címére utalnak majd.
Ám ezentúl a blogok végén található lesz egy link.
Az első egy zenelink, a második egy dalszöveg- link. A bejegyzés címére utalnak majd.
2010. július 1., csütörtök
Annual Part II- A mystical calling
ÚÚgy olvassátok ezt,hogy tanulás helyett csináltam!!Nem fért a fejembe az óészaki nyelv xD
Szóval így állunk,szóval így.
- Hogy merészelsz idejönni? -Serenula dühös volt. Egyből azt nézte, hogy ember. Nem azt,hogy fajtabeli. Vagy hogy mágus. Kedvenc kutyája azonban odaszaladt a férfihoz, és nyalogatni kezdte a kezét.
- Látod, a kutyád érzi, ha rossz volnék. Te hogy gondolod?
- Azt gondolom, hogy rossz helyre jöttél. Ez az erdő veszélyes, és ember nem teheti be a lábát...
- Veszélyes, mert egy szép lány rám uszítja az állatokat? És amint látom, te is ember vagy. -a férfi akaratát látszólag nem lehetett megtörni. Biztosra vette, hogy ha csak szócsata lesz, ő fog nyerni.
- Azért veszélyes, mert az erdő nem szereti a betolakodókat. Azaz téged. Én pedig már nem vagyok ember. Ide tartozom.
- Én nem vagyok betolakodó. Az erdő hívott. Szél támadt, fütyült, fák sutyorogtak...Mintha egy láthatatlan kéz vezetett volna ide. Biztos volt valami célja ezzel, nem gondolod? És aki nem ember, az miért beszél?
- Hát, ez a szokás megmaradt. -Serenula kezdte feladni. Normál esetben a férfit már rég letámadták volna az indák, vagy a láp nyelte volna el, vagy özönlöttek volna a vadállatok. Mégsem történt meg egyik verzió sem. Végigmért a férfit. Azelőtt is látta már a másik nem képviselőit, de azok egy pillanatra sem keltették fel az érdeklődését különösebben. De ez a férfi... Jobbnak látszott. A hang a fejében azt súgta, hogy ácsi, kislány, ez ember, ártani akar neked, és az erdőnek. Ám ő rég tudta, hogy ez a hang be akarja csapni. Jobban szerette az állati ösztöneit, amelyek csakis az igazat mondták. És az állati ösztönei azt morogták,hogy vesse rá magát. Gyomrában görcs volt, gerincén végigfolyt egy izzadságcsepp.
- Szavakkal is sok mindent ki lehet fejezni. De van amikor elég a testbeszéd. Amint látom, már nincs ökölbe szorítva a kezed. Csak nem felengedtél? -mosolygott. De még milyen sunyin...és vadítóan...
- Te más vagy mint a többi...-ráncolta a homlokát. -Úgy tűnik, több eszed van, és varázsolsz is. És magabiztos vagy. Mások már elfutottak volna.
- Említettem már, hogy engem az erdő hívott ide?-Seraph megindult felé. Egyenesen felé. Te jó ég, mi lesz ebből?!
Szóval így állunk,szóval így.
- Hogy merészelsz idejönni? -Serenula dühös volt. Egyből azt nézte, hogy ember. Nem azt,hogy fajtabeli. Vagy hogy mágus. Kedvenc kutyája azonban odaszaladt a férfihoz, és nyalogatni kezdte a kezét.
- Látod, a kutyád érzi, ha rossz volnék. Te hogy gondolod?
- Azt gondolom, hogy rossz helyre jöttél. Ez az erdő veszélyes, és ember nem teheti be a lábát...
- Veszélyes, mert egy szép lány rám uszítja az állatokat? És amint látom, te is ember vagy. -a férfi akaratát látszólag nem lehetett megtörni. Biztosra vette, hogy ha csak szócsata lesz, ő fog nyerni.
- Azért veszélyes, mert az erdő nem szereti a betolakodókat. Azaz téged. Én pedig már nem vagyok ember. Ide tartozom.
- Én nem vagyok betolakodó. Az erdő hívott. Szél támadt, fütyült, fák sutyorogtak...Mintha egy láthatatlan kéz vezetett volna ide. Biztos volt valami célja ezzel, nem gondolod? És aki nem ember, az miért beszél?
- Hát, ez a szokás megmaradt. -Serenula kezdte feladni. Normál esetben a férfit már rég letámadták volna az indák, vagy a láp nyelte volna el, vagy özönlöttek volna a vadállatok. Mégsem történt meg egyik verzió sem. Végigmért a férfit. Azelőtt is látta már a másik nem képviselőit, de azok egy pillanatra sem keltették fel az érdeklődését különösebben. De ez a férfi... Jobbnak látszott. A hang a fejében azt súgta, hogy ácsi, kislány, ez ember, ártani akar neked, és az erdőnek. Ám ő rég tudta, hogy ez a hang be akarja csapni. Jobban szerette az állati ösztöneit, amelyek csakis az igazat mondták. És az állati ösztönei azt morogták,hogy vesse rá magát. Gyomrában görcs volt, gerincén végigfolyt egy izzadságcsepp.
- Szavakkal is sok mindent ki lehet fejezni. De van amikor elég a testbeszéd. Amint látom, már nincs ökölbe szorítva a kezed. Csak nem felengedtél? -mosolygott. De még milyen sunyin...és vadítóan...
- Te más vagy mint a többi...-ráncolta a homlokát. -Úgy tűnik, több eszed van, és varázsolsz is. És magabiztos vagy. Mások már elfutottak volna.
- Említettem már, hogy engem az erdő hívott ide?-Seraph megindult felé. Egyenesen felé. Te jó ég, mi lesz ebből?!
2010. június 21., hétfő
Annuál xD Part I
Tudom, hogy én nem vagyok nagy író. Azt is tudom, hogy a nagy írók is csak egy idő után csinálnak különkiadást, vagy mit. De én különleges alkalomból teszem meg most. Valójában a különleges alkalom két hete volt, de ha túl sokat akar a szarka, nem bírja a farka. Nem vagyok szarka, farkam sincs elvileg, de tényleg rengeteg olyan tervem van, amit be kellene fejeznem, csak ihlet az nem jön.
De most itt van ;)
Remélem, nem hitted azt, hogy elfelejtettelek!
Worlds collide
Képzelj el egy erdőt. Több száz kilóhektárnyit. Ember nem igen jár ott, fél, hogy eltéved, és bizton állítja, hogy rendkívül veszélyes hely.
Mindazonáltal, itt is megvannak a különös esetek. Most elmesélek egyet.
Ez az erdő csodaszép volt. Rengeteg fajta fával, és növénnyel. NA meg persze állatokkal. Az emberek nem érintkezhetnek a természettel. Erről maga az erdő gondoskodik. Egyetlen kivétel van; Serenula. Ő teljes mértékben alkalmazkodott az itteni törvényekhez, mindennel elégedett. Imádott itt élni. Olyan volt, mintha ő lett volna a természet lánya. Átvette az állatok szokását. Nem evett húst, csak erdei terméseket, gondolnád. De mivel farkasfélék és rókák is éltek ott, gondolhatnád, hogy vadászó életmódjuk is lehetett. Volt egy kedvence. Nem farkas volt, nem is róka. Kutya volt. Az átlagos emberektől vagy félt, vagy megtámadta őket. Itt barátkozott össze a lánnyal, elválaszthatatlanok lettek. Serenula, és a husky kutya, Pörrö.
Azt is gondolhatnád, hogy ha erdőben élt, nem igen volt rajta ruha, kócos hajjal bóklászott, mocskosan és büdösen. Rosszul gondolod. Az összes állat megtűrte közelében, tehát nem volt mocskos, vagy büdös. Nem voltak óriási körmei. Bár mezítláb járt, de nyilván így a talpa hozzászokott a talaj menti viszonyokhoz.
És á, dehogy volt kócos! Nem volt fésűje, de mégis mindig gyönyörűen fénylett és rendezett volt a haja. És nem járt meztelenül, mint a beteg nimfák. Vigyázott a ruhájára ,azért, mert erdőben élt, nem volt felelőtlen, mint ahogy azt az átlagos emberi agy hinné.
És egy nap arra tévedt egy átlagos emberi agy... Illetve a gazdája is. Egy férfi. Jól megtermett, szakállas. Magas, és úgy tűnik, bátor, mivel nem kezdett el menekülni, mikor Serenula egy furcsa hanggal jelezte Pörrönek, hogy támadja meg őt. A kutya pár ugrással ott termett, s leterítette volna, hacsak nem történt volna valami még ide se való dolog. A férfi mágus volt. Egy pajzs képződött előtte, anélkül, hogy intett volna. A pajzs megvédte, a kutya különös módon nem repült métereket hátra, csupán mintha egy puha falnak ütközött volna, "visszaszállt" a földre.
- Üdv. Seraph vagyok. Hogy s mint?
De most itt van ;)
Remélem, nem hitted azt, hogy elfelejtettelek!
Worlds collide
Képzelj el egy erdőt. Több száz kilóhektárnyit. Ember nem igen jár ott, fél, hogy eltéved, és bizton állítja, hogy rendkívül veszélyes hely.
Mindazonáltal, itt is megvannak a különös esetek. Most elmesélek egyet.
Ez az erdő csodaszép volt. Rengeteg fajta fával, és növénnyel. NA meg persze állatokkal. Az emberek nem érintkezhetnek a természettel. Erről maga az erdő gondoskodik. Egyetlen kivétel van; Serenula. Ő teljes mértékben alkalmazkodott az itteni törvényekhez, mindennel elégedett. Imádott itt élni. Olyan volt, mintha ő lett volna a természet lánya. Átvette az állatok szokását. Nem evett húst, csak erdei terméseket, gondolnád. De mivel farkasfélék és rókák is éltek ott, gondolhatnád, hogy vadászó életmódjuk is lehetett. Volt egy kedvence. Nem farkas volt, nem is róka. Kutya volt. Az átlagos emberektől vagy félt, vagy megtámadta őket. Itt barátkozott össze a lánnyal, elválaszthatatlanok lettek. Serenula, és a husky kutya, Pörrö.
Azt is gondolhatnád, hogy ha erdőben élt, nem igen volt rajta ruha, kócos hajjal bóklászott, mocskosan és büdösen. Rosszul gondolod. Az összes állat megtűrte közelében, tehát nem volt mocskos, vagy büdös. Nem voltak óriási körmei. Bár mezítláb járt, de nyilván így a talpa hozzászokott a talaj menti viszonyokhoz.
És á, dehogy volt kócos! Nem volt fésűje, de mégis mindig gyönyörűen fénylett és rendezett volt a haja. És nem járt meztelenül, mint a beteg nimfák. Vigyázott a ruhájára ,azért, mert erdőben élt, nem volt felelőtlen, mint ahogy azt az átlagos emberi agy hinné.
És egy nap arra tévedt egy átlagos emberi agy... Illetve a gazdája is. Egy férfi. Jól megtermett, szakállas. Magas, és úgy tűnik, bátor, mivel nem kezdett el menekülni, mikor Serenula egy furcsa hanggal jelezte Pörrönek, hogy támadja meg őt. A kutya pár ugrással ott termett, s leterítette volna, hacsak nem történt volna valami még ide se való dolog. A férfi mágus volt. Egy pajzs képződött előtte, anélkül, hogy intett volna. A pajzs megvédte, a kutya különös módon nem repült métereket hátra, csupán mintha egy puha falnak ütközött volna, "visszaszállt" a földre.
- Üdv. Seraph vagyok. Hogy s mint?
Én.A korcs. Jenna. A hideg szépség. És a pláza. Az agyamentek kedvelt helye.
Kiváló, ikszdé, és hasonlók.
De tényleg. Először beszabadultunk a mosdóba. Kisminkeltük magunkat. Én jégkékre vettem a figurát, szóval a lófarok is megvolt. Farmer cuccban is voltam. Óh, igen, jégelf. Jenna élénkzöld szemhéjfestéket választott, meg némi fehér alapozót, mert szerinte se elég fehér az arca. A nagy égi lótúrót nem.
Kimentünk ilyen érzéketlen-hideg fejjel, és osztogattuk a lesajnáló, szebbnél szebb fejeknek a válasz- tekinteteket, majd első állomás, a papír írószer bolt.
- Vegyünk egy szép színű, vékonyan fogó töltőtollat.-közölte Jenna. Persze ezt megtaláltuk. Neki mindent meglehet, állítólag.
- Kérnek még valamit?
- Bársonyborítású üres könyvük van?
- Hogy micsodánk?
- A borítása bársony. Vörös bársony. Tele van sok-sok üres lappal, olyan 1-2000 lappal. Körülbelül hat centi vastag könyv. Írni lehet bele.
- Ilyen a világon nincsen!
- Dehogynem. Nekem van.
- Akkor minek keresi nálunk? Mi olyat adunk el, ami még nincsen meg, de szükség van rá.
- Mondjuk kellene még egy, nem? Logikusan hangzik. -azzal megfogtam Jenna kezét, és kihúztunk a boltból. Még mielőtt hülyének néznétek, a tollért fizettünk.
- Tényleg, és most, hogy saját testem van...- kezdi Jenna, nem törődve az idős házaspárra, akik értetlen fejjel nézve morogtak vagy két métert utánunk. -Mi lesz az ilyen... testi dolgokkal?
Nem kell őt félreérteni. Mindenki így van ezzel, akinek hirtelen kifejlett teste van, igazi anyagból.
- Nyugi. Lesz munkád, és saját lakásod. Pasidnak meg majd ott lesz a Vöröske.
- Dehát... nem is a pasim!
- Nem is azt mondanád, hogy honnét lehet már saját lakásod és állásod... És még te akadtál ki, hogy egy pasin filóztam. Látszik, hogy nő vagy.
- Szőke vagyok, tudod.
- Én is.
- Látom. És milyen munkám lesz?
- Hát írsz, nem? Azt hiszed, a népem nem érdeklődik az írásaid íránt? Hisz annyit emlegettem...
- De jó nekem... Van munkám, lakásom, és pasim is!
- Szóval mégis csak a pasid.
- Nem smároltunk, de elég elkötelezettnek tűnt. Tudom, hogy ez nem járás a mai világban, de te megértő vagy.
- Honnét tudod?
- Lehúztam egy csomó évet Sinivel, szerinted nem tudok eleget rólad?
- Sini ismer. Illetve legutóbb nem volt benne biztos. Te is ennyire biztos vagy benne?
- Hát...igazából...nem.- elvigyorodott. - Majd csak összehozzuk hárman, nem?
- Négyen. -hallottunk egy pasihangot a hátunk mögül.
- Öten. -hallottunk egy másik pasihangot is.
Megfordultunk.
- Rathulf? -így e én.
- Bartek? -így e Jenna.
- Ti követtetek minket? -így e mindketten.
Kiváló, ikszdé, és hasonlók.
De tényleg. Először beszabadultunk a mosdóba. Kisminkeltük magunkat. Én jégkékre vettem a figurát, szóval a lófarok is megvolt. Farmer cuccban is voltam. Óh, igen, jégelf. Jenna élénkzöld szemhéjfestéket választott, meg némi fehér alapozót, mert szerinte se elég fehér az arca. A nagy égi lótúrót nem.
Kimentünk ilyen érzéketlen-hideg fejjel, és osztogattuk a lesajnáló, szebbnél szebb fejeknek a válasz- tekinteteket, majd első állomás, a papír írószer bolt.
- Vegyünk egy szép színű, vékonyan fogó töltőtollat.-közölte Jenna. Persze ezt megtaláltuk. Neki mindent meglehet, állítólag.
- Kérnek még valamit?
- Bársonyborítású üres könyvük van?
- Hogy micsodánk?
- A borítása bársony. Vörös bársony. Tele van sok-sok üres lappal, olyan 1-2000 lappal. Körülbelül hat centi vastag könyv. Írni lehet bele.
- Ilyen a világon nincsen!
- Dehogynem. Nekem van.
- Akkor minek keresi nálunk? Mi olyat adunk el, ami még nincsen meg, de szükség van rá.
- Mondjuk kellene még egy, nem? Logikusan hangzik. -azzal megfogtam Jenna kezét, és kihúztunk a boltból. Még mielőtt hülyének néznétek, a tollért fizettünk.
- Tényleg, és most, hogy saját testem van...- kezdi Jenna, nem törődve az idős házaspárra, akik értetlen fejjel nézve morogtak vagy két métert utánunk. -Mi lesz az ilyen... testi dolgokkal?
Nem kell őt félreérteni. Mindenki így van ezzel, akinek hirtelen kifejlett teste van, igazi anyagból.
- Nyugi. Lesz munkád, és saját lakásod. Pasidnak meg majd ott lesz a Vöröske.
- Dehát... nem is a pasim!
- Nem is azt mondanád, hogy honnét lehet már saját lakásod és állásod... És még te akadtál ki, hogy egy pasin filóztam. Látszik, hogy nő vagy.
- Szőke vagyok, tudod.
- Én is.
- Látom. És milyen munkám lesz?
- Hát írsz, nem? Azt hiszed, a népem nem érdeklődik az írásaid íránt? Hisz annyit emlegettem...
- De jó nekem... Van munkám, lakásom, és pasim is!
- Szóval mégis csak a pasid.
- Nem smároltunk, de elég elkötelezettnek tűnt. Tudom, hogy ez nem járás a mai világban, de te megértő vagy.
- Honnét tudod?
- Lehúztam egy csomó évet Sinivel, szerinted nem tudok eleget rólad?
- Sini ismer. Illetve legutóbb nem volt benne biztos. Te is ennyire biztos vagy benne?
- Hát...igazából...nem.- elvigyorodott. - Majd csak összehozzuk hárman, nem?
- Négyen. -hallottunk egy pasihangot a hátunk mögül.
- Öten. -hallottunk egy másik pasihangot is.
Megfordultunk.
- Rathulf? -így e én.
- Bartek? -így e Jenna.
- Ti követtetek minket? -így e mindketten.
2010. június 5., szombat
Az író megszólal xD
Kreatív blogger díj, és hasonlók
Először is, KÖSZIKÉM SZÉPEN Serenulának a díjért,bár nem értem, miért én vagyok az első továbbított xD... De tényleg meglepett és jólesett:)!
http://serenula.blogspot.com/
Azért meglepő,mert a blogot tulajdonképpen egyetlen egy lénynek írom, aki nem más mint egyetlen NyúlPörim, Synerella!
Meg írták, hogy kéne ide írni még valamit. Jöjjön 7 jellemző vagy titok magamról.
1. Nem terveztem, hogy blogot írok. A művem" eredeti címe Insane world( Omnium Gatherum In Sane World című számból jött), a két főszereplő ugyanaz, a történet teljesen más. Viszont hála az újrarakásnak (winchester), és annak, hogy sosem tudom, nekem a cuccaim hol vannak, eltűnt a második fele, ami igen terjedelmes. Újra tudnám írni, szinte ugyanazt, de nem akarom. Elhatároztam, hogy picit máshogy írom az EGÉSZET újra. A címe amint észrevetted Challenger of Gravity egy Elenium szám után.
2. Szoktam hallucinálni. A látás már rég megvolt, az van legtöbbször, de volt hallás, ez is gyakori, volt még íz, szaglás és érzéshallucináció. Tudom, hogy nem vagyok átlagos, legalább ezek emlékeztetnek rá, ha elfelejtem. Bár lehet pszichózisban szenvedek, csak papírom nincs még róla.
3. Álmom, hogy otthonülő, késő estig dolgozó novellista legyek, aki a kisujjából kirázza a legjobb műveit, biztos folyik a tolla. A regényeken viszont rendesen, szinte izzadva dolgozik. Ki AKAROK adatni 3 regényt. Az első címe Madárember. Földönkívüli, persze nem éppen szokásos módon, mivel én utálom a sablont. A második címe Az ajtó. Misztikus, elvont, és egy szanatóriumban játszódik, ahol furcsa kísérletek zajlanak... A harmadik ritka nehéz lesz. Képzeld el az 500-as évekbeli északot. Egy ott élő népet, annak vezérét, aki erőszakkal magához láncolja hőn áhított asszonyát. És istennek képzeli magát. Igen. Tudom. Egyes elemei ismerősek. Egyes elemei nem. Talán ezért lesz érdekes, és talán ezért adják ki. Nem érdekel, hány év múlva, de tényleg AKAROM!
4. 5 éves koromtól kezdve vannak rémálmaim. Sokszor remek inspirációk, mind írásban, mind egyéb, kreatív dologban. De nehéz elviselni ezeket az éjszakákat. Tudatos álmodóként is, aki tudja, hogy álmodik, tudja, hogy másnap ugyanúgy várják a mocskok, és tudja, hogy ha nem szedi össze magát, nincs menekvés. Bár nekem több, mint fél éve van álomőröm, néha nem akarok elmenekülni. Néha jó végig átérezni.
5. Hiszek bizonyos dolgokban. Először is, Istenben. Benne feltétlenül. Szoktam vele is álmodni. Emelett láttam már furcsa dolgokat, amire biztos azt hinnéd, aha, jól be voltam rúgva, ami persze nem igaz, de hát amit nem tudsz megmagyarázni, arról te is azt gondolod, más se tudjon és ne is értse. Én szeretném tudni, van e élet a földön kívül (végülis annyi csillag meg bolygó meg csillagrendszer, ugyan, miért is volna, ugye?), hogy miért látja a macska azt, akit én nem, miért látok csillagot fényes nappal, miért érzek olyat, amit nem szabadna, hisz az érzés okozója nem létezik, szeretném tudni, van e más sík a miénken kívül, hogy az a másik sík egy alternatív jelen, vagy a túlvilág! Szeretném tudni, vagyok e olyan jó, hogy ne a pokolban, vagy a Gyehennában kössek ki! Szeretném tudni, hogy hiányozhat valaki annyira, hogy rosszul érzem magam tőle, és szeretném tudni, miért álmodok meg dolgokat sokkal de sokkal előbb!
6. Nagy álmom, egy macska. Fehér szőrrel, és vörös szemmel. Igazi, vörös szemmel. Nem albínó rózsaszín szemmel, hanem fehér szőrű SZÉP VÖRÖS SZEMMEL! Az inka város után Czuczonak hívnám. Lehet, hogy az emberek félnének vagy irtóznának tőle, és lehet ő is úgy volna, én is olyan vagyok, de nem. Álmaimban őt látom, ezt a hím macskát, és tudom, hogy ki lehet tenyészteni ilyet, vagy majd megtalálom egy sötét utcában, hogy utána soha ne engedjem el.
7. Állítólag fejhangom van. Ötödikes koromban közölte velem az énektanárom, hogy ne énekeljek fejhangon, pedig én csak azt akartam, hogy szépen szóljon, s lám, kiderül... Valahogy a torokhangomból hozom ki annyira, és szeretném megint megszólaltatni, csakhogy a torokhangom mára már ritka gázul szól, szóval... fejhangon akarok énekelni, és megtanulni érdes hangon (harsh vokál) "énekelni", hogy én legyek a női Petri Lindroos xD! VICCBŐL, de akarom:)!
(csak sikerült 7 izét összehozni...azt gondoltam, 3 összejön..)
A hét blog...nem lesz hét, de nah. Kellene.
1. Elsőszámú kedvenc írőnőm, Jenna Synkkä blogja :)
http://icequeen-synerella.blogspot.com/
Imádom ahogy ír, azt amit ír. Tagadja, hogy tud, pedig szerintem nincs rá szó, mennyire frenetikus író.
2. Divatblog, ne tessék szidni, nem követem, de extrém ruhák vannak benne, és én szeretem az extrém ruhákat, válogatok belőle, amelyik tetszik, azt elmentem.
www.fashionfeedofsl.com
pölö ez a kéép de jóó..olyan Yvaine ruha..ahh, Zymeth miért nincs? Dugnám ketté, ha volna xD
http://annlykin.files.wordpress.com/2010/06/glam-sofia-blue-violator-rhapsody-of-the-white-swan-2.jpg?w=497&h=372
3. Nahát...igen,miatta gondoltam bele a blog-témába:)
http://synipsychopomp.blogspot.com/
Életem egyik értelme^^Nyuszi!És még másfél hétig ki kell nélküle bírnom :(
4. Egy érdekes leányzó, Serenula.
Föntebb van a címe, ha szerinted is érdekes:P! Érdekes, mert ahhoz képest, hogy szerinte a mindennapjait írja le, olyan lebilincselő, hogy nem lehet nem elolvasni! És sokkal régebben, mikor még nem is hallottam felőle, rátaláltam a blogjára egy filmkritika miatt...Ki gondolta volna:)Nagyon tisztelem benne,hogy ennyire szereti az állatokat,meg hogy kinéztem 23 évesnek :D, és leesett az állam, mikor kiderült, hogy tizenhét éves! De ha a Sötétfényt folytatod, nekem EL KELL OLVASNOM!!!
5. Háát,ebbe csak belenéztem, mert hallottam, hogy 14 éves csajszi, és 50ezer olvasója van, olyan jó divatkritikus. Feje az van nincs kétség, de dumája is.
http://www.thestylerookie.com/
Több nincs, ennyit olvasok. Max még annyi, hogy a hivatalos Apocalyptica fórum überkirály, mert onnan lehet értesülni a leghamarabb a dolgokról. Később meg ott tudom meg a legtöbbet!:D
Habár ha Deimosnak blogja lehetne, azt olvasnám reggetől estig*.*!
És.Egyébként, ha valaki aki olvasná, de nem fogja, de azért, a "hátha-logika"alapján leírom, hogy van egy másik blogom, angol nyelven. Még csak 3 bejegyzés, de remélem az is okés lesz, leírom benne a legfőbb rémálmomat, muszáj valahogy kiadnom magamból.
www.linegoblin.blogspot.com
Ennyi.
Először is, KÖSZIKÉM SZÉPEN Serenulának a díjért,bár nem értem, miért én vagyok az első továbbított xD... De tényleg meglepett és jólesett:)!
http://serenula.blogspot.com/
Azért meglepő,mert a blogot tulajdonképpen egyetlen egy lénynek írom, aki nem más mint egyetlen NyúlPörim, Synerella!
Meg írták, hogy kéne ide írni még valamit. Jöjjön 7 jellemző vagy titok magamról.
1. Nem terveztem, hogy blogot írok. A művem" eredeti címe Insane world( Omnium Gatherum In Sane World című számból jött), a két főszereplő ugyanaz, a történet teljesen más. Viszont hála az újrarakásnak (winchester), és annak, hogy sosem tudom, nekem a cuccaim hol vannak, eltűnt a második fele, ami igen terjedelmes. Újra tudnám írni, szinte ugyanazt, de nem akarom. Elhatároztam, hogy picit máshogy írom az EGÉSZET újra. A címe amint észrevetted Challenger of Gravity egy Elenium szám után.
2. Szoktam hallucinálni. A látás már rég megvolt, az van legtöbbször, de volt hallás, ez is gyakori, volt még íz, szaglás és érzéshallucináció. Tudom, hogy nem vagyok átlagos, legalább ezek emlékeztetnek rá, ha elfelejtem. Bár lehet pszichózisban szenvedek, csak papírom nincs még róla.
3. Álmom, hogy otthonülő, késő estig dolgozó novellista legyek, aki a kisujjából kirázza a legjobb műveit, biztos folyik a tolla. A regényeken viszont rendesen, szinte izzadva dolgozik. Ki AKAROK adatni 3 regényt. Az első címe Madárember. Földönkívüli, persze nem éppen szokásos módon, mivel én utálom a sablont. A második címe Az ajtó. Misztikus, elvont, és egy szanatóriumban játszódik, ahol furcsa kísérletek zajlanak... A harmadik ritka nehéz lesz. Képzeld el az 500-as évekbeli északot. Egy ott élő népet, annak vezérét, aki erőszakkal magához láncolja hőn áhított asszonyát. És istennek képzeli magát. Igen. Tudom. Egyes elemei ismerősek. Egyes elemei nem. Talán ezért lesz érdekes, és talán ezért adják ki. Nem érdekel, hány év múlva, de tényleg AKAROM!
4. 5 éves koromtól kezdve vannak rémálmaim. Sokszor remek inspirációk, mind írásban, mind egyéb, kreatív dologban. De nehéz elviselni ezeket az éjszakákat. Tudatos álmodóként is, aki tudja, hogy álmodik, tudja, hogy másnap ugyanúgy várják a mocskok, és tudja, hogy ha nem szedi össze magát, nincs menekvés. Bár nekem több, mint fél éve van álomőröm, néha nem akarok elmenekülni. Néha jó végig átérezni.
5. Hiszek bizonyos dolgokban. Először is, Istenben. Benne feltétlenül. Szoktam vele is álmodni. Emelett láttam már furcsa dolgokat, amire biztos azt hinnéd, aha, jól be voltam rúgva, ami persze nem igaz, de hát amit nem tudsz megmagyarázni, arról te is azt gondolod, más se tudjon és ne is értse. Én szeretném tudni, van e élet a földön kívül (végülis annyi csillag meg bolygó meg csillagrendszer, ugyan, miért is volna, ugye?), hogy miért látja a macska azt, akit én nem, miért látok csillagot fényes nappal, miért érzek olyat, amit nem szabadna, hisz az érzés okozója nem létezik, szeretném tudni, van e más sík a miénken kívül, hogy az a másik sík egy alternatív jelen, vagy a túlvilág! Szeretném tudni, vagyok e olyan jó, hogy ne a pokolban, vagy a Gyehennában kössek ki! Szeretném tudni, hogy hiányozhat valaki annyira, hogy rosszul érzem magam tőle, és szeretném tudni, miért álmodok meg dolgokat sokkal de sokkal előbb!
6. Nagy álmom, egy macska. Fehér szőrrel, és vörös szemmel. Igazi, vörös szemmel. Nem albínó rózsaszín szemmel, hanem fehér szőrű SZÉP VÖRÖS SZEMMEL! Az inka város után Czuczonak hívnám. Lehet, hogy az emberek félnének vagy irtóznának tőle, és lehet ő is úgy volna, én is olyan vagyok, de nem. Álmaimban őt látom, ezt a hím macskát, és tudom, hogy ki lehet tenyészteni ilyet, vagy majd megtalálom egy sötét utcában, hogy utána soha ne engedjem el.
7. Állítólag fejhangom van. Ötödikes koromban közölte velem az énektanárom, hogy ne énekeljek fejhangon, pedig én csak azt akartam, hogy szépen szóljon, s lám, kiderül... Valahogy a torokhangomból hozom ki annyira, és szeretném megint megszólaltatni, csakhogy a torokhangom mára már ritka gázul szól, szóval... fejhangon akarok énekelni, és megtanulni érdes hangon (harsh vokál) "énekelni", hogy én legyek a női Petri Lindroos xD! VICCBŐL, de akarom:)!
(csak sikerült 7 izét összehozni...azt gondoltam, 3 összejön..)
A hét blog...nem lesz hét, de nah. Kellene.
1. Elsőszámú kedvenc írőnőm, Jenna Synkkä blogja :)
http://icequeen-synerella.blogspot.com/
Imádom ahogy ír, azt amit ír. Tagadja, hogy tud, pedig szerintem nincs rá szó, mennyire frenetikus író.
2. Divatblog, ne tessék szidni, nem követem, de extrém ruhák vannak benne, és én szeretem az extrém ruhákat, válogatok belőle, amelyik tetszik, azt elmentem.
www.fashionfeedofsl.com
pölö ez a kéép de jóó..olyan Yvaine ruha..ahh, Zymeth miért nincs? Dugnám ketté, ha volna xD
http://annlykin.files.wordpress.com/2010/06/glam-sofia-blue-violator-rhapsody-of-the-white-swan-2.jpg?w=497&h=372
3. Nahát...igen,miatta gondoltam bele a blog-témába:)
http://synipsychopomp.blogspot.com/
Életem egyik értelme^^Nyuszi!És még másfél hétig ki kell nélküle bírnom :(
4. Egy érdekes leányzó, Serenula.
Föntebb van a címe, ha szerinted is érdekes:P! Érdekes, mert ahhoz képest, hogy szerinte a mindennapjait írja le, olyan lebilincselő, hogy nem lehet nem elolvasni! És sokkal régebben, mikor még nem is hallottam felőle, rátaláltam a blogjára egy filmkritika miatt...Ki gondolta volna:)Nagyon tisztelem benne,hogy ennyire szereti az állatokat,meg hogy kinéztem 23 évesnek :D, és leesett az állam, mikor kiderült, hogy tizenhét éves! De ha a Sötétfényt folytatod, nekem EL KELL OLVASNOM!!!
5. Háát,ebbe csak belenéztem, mert hallottam, hogy 14 éves csajszi, és 50ezer olvasója van, olyan jó divatkritikus. Feje az van nincs kétség, de dumája is.
http://www.thestylerookie.com/
Több nincs, ennyit olvasok. Max még annyi, hogy a hivatalos Apocalyptica fórum überkirály, mert onnan lehet értesülni a leghamarabb a dolgokról. Később meg ott tudom meg a legtöbbet!:D
Habár ha Deimosnak blogja lehetne, azt olvasnám reggetől estig*.*!
És.Egyébként, ha valaki aki olvasná, de nem fogja, de azért, a "hátha-logika"alapján leírom, hogy van egy másik blogom, angol nyelven. Még csak 3 bejegyzés, de remélem az is okés lesz, leírom benne a legfőbb rémálmomat, muszáj valahogy kiadnom magamból.
www.linegoblin.blogspot.com
Ennyi.
2010. június 1., kedd
Blueberry kisses
Janne ismét nagy turnéra készült (az igaz, hogy sikerült úgy-ahogy összehaverkodnunk, és tudom, hogy milyen lesz az új album...féltékeny vagy?Szerintem nem érdemes, de ha neked ez jólesik...). Szokás szerint Sinit is magával vitte. De így, hogy Jenna is itt volt, gondolhatod, hogy nagy volt a kavarodás. Nem, cseppet sem. Sini elég mélyrehatóan ismeri őt, én viszont nem, tehát maradtunk, és ismerkedtünk. De az utolsó estét még együtt akartuk tölteni, hiszen utána egy hónapig nem látom a kis darkosított csinglingemet!
Lementünk a sportosabb részlegbe. Volt ott teniszpálya, uszoda, egy tornateremhez hasonló helység, konditerem, és pár ping pong asztal. A metalista páros úgy gondolta, játsszunk. Először én meg Janne, mellettünk Jenna és Sini. Aztán rájöttek, hogy én és Jenna ki nem állhatjuk ezt a labdajátékosdit. Így mi leültünk, ők egymás ellen folytatták. Nagyon élvezték, a labda repült. Nem álltak le. Mi eleinte még figyeltünk. Két óra múlva feladtuk. Jenna pofákat vágott. Én a vállán aludtam egy ideig, aztán hoztam magunknak egy egy üveg üdítőt.
- Anyám székére, nem unják még? -kérdezte, mikor visszaültem. A fal mellett ültünk, egy padon.
- Nem csak az... nem unják, de nem is fáradtak. Azért két órája nyomatják, a Húristen seggére!
- He? Az meg ki a...?
- Alexi.
- És láttad a seggét?
- Ó, ne is, ne is. Talán megkérdeznéd előtte, hogy miért Húristen mondtam!
- Egyértelmű.
- Amúgy jó segge van. Jó puha. Olyan nyomorgatni való.
- Megfogtad... -azt a lesújtó pillantást.
- Most mi van? Nem vagyok hűséges típus. Lothor is tudja.
- Négy év. Az sok.
- Már akinek. Azt csodáltam, hogy bírtam. Bár érzelmek nélkül könnyű volt.
- Nem is éreztél semmit?
- Vonzódtam hozzá, ennyi.
Fél óráig lestünk. Most ő aludt be. De ő szabályosan elterült az ölemben. Megszokta volna, mikor Sini ugyanazt tette? Mikor már négy órája játszottak, úgy döntöttem, ideje lenne cselekedni.
- Sinikka Tiihonen! Ha nem hagyod abba most, lesmárolom Jannét!
Mindketten röhögtek, és folytatták.
Jenna is próbálkozott.
- Sinikka Tiihonen! Ha nem hagyod abba most, kinyírom Sheilát!
Janne gyanúsan nézett oldalra, majdnem elnézett a labda mellett, miközben Sini még jobban röhögött.
Oké. Utolsó próbálkozás.
- Sinikka Tiihonen. Ha nem jössz ide, nem mászok rád soha.
Odarohant hozzám, láthatóan meg akart csókolni. A barátnőm érted? Mármint barát-barátnő. Heteroszexuális barátnő. Kézen fogtam és elvittem a negyedik emeleti mosdóba. A földszintről, a hátamon, megtéve úgy 300 lépcsőt. Nem bántam, hogy leszakadt a lábam. Tudtam, hogy ha sokáig nem látom, muszáj emlékeztetnem arra, hogy igenis szeretem és visszavárom.
S hogy mi történt a mosdóban? Találgass, vedd elő a logikád, a lehetőségeket, tippelj. Én nem mondom el!
Másnap kora reggel indultak, repülőn kellett utazniuk. Faarccal búcsúztam. Így könnyebb. Aztán reggeliztünk Jennával, kiderült néha ő is szeret korán kelni. Tetszett a ruhája,szép világoszöld volt, a felső részén kis, fodros masnival, a hátán mély bevágással. És balerina cipő volt rajta!
Rajtam jégkék, félig farmerből készült fűző. És egy hosszú nadrág, csüngőkkel és bigyókkal. A hajam lófarokban. Készül az elf, hihi.
Csokis croissant-ot reggeliztünk tejjel. Mígnem odajött két csávó. Mindkettő ultraszexi volt. Na jó, a vörös nem. Bár ritkán látni olyat, akinek seggig érő vörös haja van. Zöld volt a szeme, ruhája bársony anyagból, szintén zöld. A fölső része ingféle volt, a gatyája meg olyan Zefirelli- filmből szalajtott darab. Jó hogy töktartó nem volt rajta!
A másik, hmm, először is, talpig barna és fekete cuccokban volt. Úgy éreztem, mintha a 7-8. századi északról szalajtották volna. Arca fiatalos, tekintete viszont mélyreható, komoly és érzéktelen. Hosszú fehér haja volt. Lófarokban. Bőre sápadt- de nem túlságosan. Ujjai hosszúak. Az oldalán egy kard.
- Anyáriii napos szétszárított fehér lepedőt... -ámultam, a reggelimet meg elfelejtettem tovább rágni.
- Mindig körbe rágod a croissant-ot? -kérdezte. Hangja nyers, határozott. Észre se vettem, hogy Jenna meg közben vidáman cseverészett a vöröskével. Mindenféléről beszéltek, nevetgéltek.
- A szendvicseket is. -aztán tovább eszem. Megfogta a kezem, és addig nem eresztette el, míg le nem tettem a finomságot. Büntetésből összecsokiztam a kezét. Összekente vele a száját, és a számra tapadt. Nyitott szemmel figyeltem, nem álltam ellen, de nem is szálltam bele a játékba.
- Talán nem tetszik valami?- kérdezte. A kardjára támaszkodott.
- Nem fáj a derekad?
- Miért fájna?
- Ha sokat támaszkodsz így rá, fog.
- Eddig nem utasítottak vissza.
- Én nem utasítottalak vissza. Csak nem akarok játszani veled. Komolyabbnak tűnsz. Olyannak, aki nem megy minden lányhoz oda, és aki könnyen hátat fordíthat a legodaadóbb nőnek is.
- Ilyennek látszom hát?
- És régiszagúnak. Nem lehetsz ember.
- Miért, te az vagy?
- Ha kitalálod, kapsz egy csókot. -röhögtem.
Kihúzta a hüvelyéből a kardot, és belém mártotta. Erre Jenna is felfigyelt, a vöröske is.
Nem színlelhetek. Úgyis rájönne. Vigyorogtam, és vártam, hogy abbahagyja. Kisvártatva kihúzta a kardot a gyomromból.
- Nem is fájt?
- Nem igazán éreztem.
Füttyentett.
Aztán gondoltam, ha már nem ember, én is tesztelhetném. De hogyan érdemes? Aztán eszembejutott. Lothortól tanultam valamit. Megcsókoltam. De ez nem a hétköznapi, szenvedélyes változat volt. Jeges volt. A szája elkékült a végére, szaggatottan lélegzett. Élvezte.
- Apááástétomos macskatál aljának zománcát.
- Ha zavarban vagy, káromkodás helyett hülyeségeket mondasz?
- Nem hülyeség. Csak te nem fogod fel. Mert hülye vagy.
Elvigyorodtam, intettem Jennának, és elhúztunk. Egyenesen a legközelebbi plázába.
Ikszdé.
Nem.
Ikszef.
Dalszöveg -de aranyo.ossh
Zene -ikszdé lesz
Lementünk a sportosabb részlegbe. Volt ott teniszpálya, uszoda, egy tornateremhez hasonló helység, konditerem, és pár ping pong asztal. A metalista páros úgy gondolta, játsszunk. Először én meg Janne, mellettünk Jenna és Sini. Aztán rájöttek, hogy én és Jenna ki nem állhatjuk ezt a labdajátékosdit. Így mi leültünk, ők egymás ellen folytatták. Nagyon élvezték, a labda repült. Nem álltak le. Mi eleinte még figyeltünk. Két óra múlva feladtuk. Jenna pofákat vágott. Én a vállán aludtam egy ideig, aztán hoztam magunknak egy egy üveg üdítőt.
- Anyám székére, nem unják még? -kérdezte, mikor visszaültem. A fal mellett ültünk, egy padon.
- Nem csak az... nem unják, de nem is fáradtak. Azért két órája nyomatják, a Húristen seggére!
- He? Az meg ki a...?
- Alexi.
- És láttad a seggét?
- Ó, ne is, ne is. Talán megkérdeznéd előtte, hogy miért Húristen mondtam!
- Egyértelmű.
- Amúgy jó segge van. Jó puha. Olyan nyomorgatni való.
- Megfogtad... -azt a lesújtó pillantást.
- Most mi van? Nem vagyok hűséges típus. Lothor is tudja.
- Négy év. Az sok.
- Már akinek. Azt csodáltam, hogy bírtam. Bár érzelmek nélkül könnyű volt.
- Nem is éreztél semmit?
- Vonzódtam hozzá, ennyi.
Fél óráig lestünk. Most ő aludt be. De ő szabályosan elterült az ölemben. Megszokta volna, mikor Sini ugyanazt tette? Mikor már négy órája játszottak, úgy döntöttem, ideje lenne cselekedni.
- Sinikka Tiihonen! Ha nem hagyod abba most, lesmárolom Jannét!
Mindketten röhögtek, és folytatták.
Jenna is próbálkozott.
- Sinikka Tiihonen! Ha nem hagyod abba most, kinyírom Sheilát!
Janne gyanúsan nézett oldalra, majdnem elnézett a labda mellett, miközben Sini még jobban röhögött.
Oké. Utolsó próbálkozás.
- Sinikka Tiihonen. Ha nem jössz ide, nem mászok rád soha.
Odarohant hozzám, láthatóan meg akart csókolni. A barátnőm érted? Mármint barát-barátnő. Heteroszexuális barátnő. Kézen fogtam és elvittem a negyedik emeleti mosdóba. A földszintről, a hátamon, megtéve úgy 300 lépcsőt. Nem bántam, hogy leszakadt a lábam. Tudtam, hogy ha sokáig nem látom, muszáj emlékeztetnem arra, hogy igenis szeretem és visszavárom.
S hogy mi történt a mosdóban? Találgass, vedd elő a logikád, a lehetőségeket, tippelj. Én nem mondom el!
Másnap kora reggel indultak, repülőn kellett utazniuk. Faarccal búcsúztam. Így könnyebb. Aztán reggeliztünk Jennával, kiderült néha ő is szeret korán kelni. Tetszett a ruhája,szép világoszöld volt, a felső részén kis, fodros masnival, a hátán mély bevágással. És balerina cipő volt rajta!
Rajtam jégkék, félig farmerből készült fűző. És egy hosszú nadrág, csüngőkkel és bigyókkal. A hajam lófarokban. Készül az elf, hihi.
Csokis croissant-ot reggeliztünk tejjel. Mígnem odajött két csávó. Mindkettő ultraszexi volt. Na jó, a vörös nem. Bár ritkán látni olyat, akinek seggig érő vörös haja van. Zöld volt a szeme, ruhája bársony anyagból, szintén zöld. A fölső része ingféle volt, a gatyája meg olyan Zefirelli- filmből szalajtott darab. Jó hogy töktartó nem volt rajta!
A másik, hmm, először is, talpig barna és fekete cuccokban volt. Úgy éreztem, mintha a 7-8. századi északról szalajtották volna. Arca fiatalos, tekintete viszont mélyreható, komoly és érzéktelen. Hosszú fehér haja volt. Lófarokban. Bőre sápadt- de nem túlságosan. Ujjai hosszúak. Az oldalán egy kard.
- Anyáriii napos szétszárított fehér lepedőt... -ámultam, a reggelimet meg elfelejtettem tovább rágni.
- Mindig körbe rágod a croissant-ot? -kérdezte. Hangja nyers, határozott. Észre se vettem, hogy Jenna meg közben vidáman cseverészett a vöröskével. Mindenféléről beszéltek, nevetgéltek.
- A szendvicseket is. -aztán tovább eszem. Megfogta a kezem, és addig nem eresztette el, míg le nem tettem a finomságot. Büntetésből összecsokiztam a kezét. Összekente vele a száját, és a számra tapadt. Nyitott szemmel figyeltem, nem álltam ellen, de nem is szálltam bele a játékba.
- Talán nem tetszik valami?- kérdezte. A kardjára támaszkodott.
- Nem fáj a derekad?
- Miért fájna?
- Ha sokat támaszkodsz így rá, fog.
- Eddig nem utasítottak vissza.
- Én nem utasítottalak vissza. Csak nem akarok játszani veled. Komolyabbnak tűnsz. Olyannak, aki nem megy minden lányhoz oda, és aki könnyen hátat fordíthat a legodaadóbb nőnek is.
- Ilyennek látszom hát?
- És régiszagúnak. Nem lehetsz ember.
- Miért, te az vagy?
- Ha kitalálod, kapsz egy csókot. -röhögtem.
Kihúzta a hüvelyéből a kardot, és belém mártotta. Erre Jenna is felfigyelt, a vöröske is.
Nem színlelhetek. Úgyis rájönne. Vigyorogtam, és vártam, hogy abbahagyja. Kisvártatva kihúzta a kardot a gyomromból.
- Nem is fájt?
- Nem igazán éreztem.
Füttyentett.
Aztán gondoltam, ha már nem ember, én is tesztelhetném. De hogyan érdemes? Aztán eszembejutott. Lothortól tanultam valamit. Megcsókoltam. De ez nem a hétköznapi, szenvedélyes változat volt. Jeges volt. A szája elkékült a végére, szaggatottan lélegzett. Élvezte.
- Apááástétomos macskatál aljának zománcát.
- Ha zavarban vagy, káromkodás helyett hülyeségeket mondasz?
- Nem hülyeség. Csak te nem fogod fel. Mert hülye vagy.
Elvigyorodtam, intettem Jennának, és elhúztunk. Egyenesen a legközelebbi plázába.
Ikszdé.
Nem.
Ikszef.
Dalszöveg -de aranyo.ossh
Zene -ikszdé lesz
2010. május 18., kedd
The girl who was infatuated by Death
-Asszem inni kéne.- mondta Jenna,miután végignézett az embertömegen. Pfuj,minek vannak itt ennyien?
- Pezsgőfürdőben... -szólaltam meg.
- Meztelenül! -mondta Jenna. -Ilyen testet öröm elfedni a habzó víznek,nem?
- Egókám.- szólalok meg. - Tetszel magadnak,mi?
- Naná. És Sininek is.
- Jó,akkor én vadászok.
- Nekem is pasi kell! -nyújtózik egyet.
- Hát tégy úgy... a te életed. -kacsintok. És lám,meg is pillant valakit, én meg felkelek, és beugrok a medencébe szó szerint.
- Odafigyelnél legközelebb, kire zúdítasz egy tonna vizet, te kővatta?! -hallom a víz alól a hangot. A hatás kedvéért lassan jövök fel a felszínre, egyenesen ránézek.
- Nem fogok, te gebehegy.
- Én nem vagyok gebe,csak edzett.
- Én se vagyok kővatta, csak nehéz csontú.
- Akkor, megegyezhetünk, hogy abbahagyod? -Rathulf volt az. Még mindig rengeteg soknak tűnik a haja, elázva is. Apropó elázás, mutííí! Na,azért annyira nem vagyok beteg, hogy csak azért lebukjak a víz alá. Még nem. Meg fogja mutatni, ha annyira akarja, még a lábujja vájatát is... Ha-ha.
Jenna meg kitalálta, hogy ő újdonsült Vöröskéjével, azaz Bartek-kal (értelmes név, mondhatom) szeretne lenni. Értem én, ágyban lenne vele. Nem kell előttem tagadni,ha beindultak egymásra... Én viszont el kell, hogy intézzek valakit. Nem, nem nyírom ki, idegileg teszem tönkre. Említettem már, hogy néha nagyon tapló vagyok? De ő így szeret. Ja, igen, kiről van szó? Hát Deimosról, a... mi is ő? Sokszor kérdezgetem magamtól.
- Árny. -jelent meg a medencében. Rathulf elhúzott már szerencsére. Féltettem volna. Ki? Én? Húha. Szóval ha hiszed, ha nem, Deimos félmeztelen volt. Vibrált az aurája, és a víz erotikától zsibongott.
- Csak nem?
- De...is. - Minek is gondoltam már? Vámpír, vérszívó, lidérc, tündér, inkubus, vagy szukkubus, na, arról nem is beszélve, mikor azt beszélték, hogy démon, aztán én a démon, ő az angyal... Jó vicc... Megfogta a derekamat, és eltűntünk. Egy erdőben találtuk magunkat, a mi erdőnkben. Erős szél fújt, a nap sugarai csak itt-ott jutottak el a felszínig. Kerestünk egy olyan helyet, ahol a fák és a bokrok ritkábbak voltak. Abban a pillanatban, mikor elengedte a kezemet, tudtam, hogy már nem aggódik. Tudtam, hogy a föld ma vért szív be harmatcseppek helyett, és tudtam, hogy megbűvöl ő... és a Halál.
(Ez a cím egy Anita Blake- novella [igen,nem regény,van novella is] címe, nem kell szerintem semmit fűznöm hozzá...)
- Pezsgőfürdőben... -szólaltam meg.
- Meztelenül! -mondta Jenna. -Ilyen testet öröm elfedni a habzó víznek,nem?
- Egókám.- szólalok meg. - Tetszel magadnak,mi?
- Naná. És Sininek is.
- Jó,akkor én vadászok.
- Nekem is pasi kell! -nyújtózik egyet.
- Hát tégy úgy... a te életed. -kacsintok. És lám,meg is pillant valakit, én meg felkelek, és beugrok a medencébe szó szerint.
- Odafigyelnél legközelebb, kire zúdítasz egy tonna vizet, te kővatta?! -hallom a víz alól a hangot. A hatás kedvéért lassan jövök fel a felszínre, egyenesen ránézek.
- Nem fogok, te gebehegy.
- Én nem vagyok gebe,csak edzett.
- Én se vagyok kővatta, csak nehéz csontú.
- Akkor, megegyezhetünk, hogy abbahagyod? -Rathulf volt az. Még mindig rengeteg soknak tűnik a haja, elázva is. Apropó elázás, mutííí! Na,azért annyira nem vagyok beteg, hogy csak azért lebukjak a víz alá. Még nem. Meg fogja mutatni, ha annyira akarja, még a lábujja vájatát is... Ha-ha.
Jenna meg kitalálta, hogy ő újdonsült Vöröskéjével, azaz Bartek-kal (értelmes név, mondhatom) szeretne lenni. Értem én, ágyban lenne vele. Nem kell előttem tagadni,ha beindultak egymásra... Én viszont el kell, hogy intézzek valakit. Nem, nem nyírom ki, idegileg teszem tönkre. Említettem már, hogy néha nagyon tapló vagyok? De ő így szeret. Ja, igen, kiről van szó? Hát Deimosról, a... mi is ő? Sokszor kérdezgetem magamtól.
- Árny. -jelent meg a medencében. Rathulf elhúzott már szerencsére. Féltettem volna. Ki? Én? Húha. Szóval ha hiszed, ha nem, Deimos félmeztelen volt. Vibrált az aurája, és a víz erotikától zsibongott.
- Csak nem?
- De...is. - Minek is gondoltam már? Vámpír, vérszívó, lidérc, tündér, inkubus, vagy szukkubus, na, arról nem is beszélve, mikor azt beszélték, hogy démon, aztán én a démon, ő az angyal... Jó vicc... Megfogta a derekamat, és eltűntünk. Egy erdőben találtuk magunkat, a mi erdőnkben. Erős szél fújt, a nap sugarai csak itt-ott jutottak el a felszínig. Kerestünk egy olyan helyet, ahol a fák és a bokrok ritkábbak voltak. Abban a pillanatban, mikor elengedte a kezemet, tudtam, hogy már nem aggódik. Tudtam, hogy a föld ma vért szív be harmatcseppek helyett, és tudtam, hogy megbűvöl ő... és a Halál.
(Ez a cím egy Anita Blake- novella [igen,nem regény,van novella is] címe, nem kell szerintem semmit fűznöm hozzá...)
2010. május 14., péntek
Self-righteous fuck
Mivel a vacsoráig még nappal volt, gondoltam lemegyek venni valamit. Mármint a környéken. Először úgy voltam, tényleg csak szétnézek, de aztán. Nagy örömmel jöttem ki egy trafik-szerűségből, ahol megvettem a legjobb Bourbon whisky-t, egy karton szegfűszeges cigit (nem mintha dohányoznék, de imádom a szegfűszeges cuccokat, és néha jólesik a cigaretta. Másokkal ellentétben én nem nyugtatónak használom, hanem élvezeti szernek. Annak,aminek szánták), és amint megláttam, azonnal tudtam, hogy kell- egy fűrész- kulcstartó. Majd alkalomadtán kiéleztetem a poén kedvéért.
Tehát örültem. Vissza akartam térni a hotelbe pihenni, ha már hazajöttem. Thaiföldön voltunk, legalább 30 fok volt, sütött a Nap, és esett a hó.
He? Ez nem olyan éghajlat... Bár ha jobban megnézem, nem, tényleg nem hópelyhek. Valamiféle fafajta lehet a közelben, ami ezt hullajtja, vagy mi. Teljesen lenyűgöz. Olyannyira, hogy nem is figyelek, akkor kapok észbe, mikor ütközök. Egy magas, gebe( mert tényleg elképesztően vékony), hosszú szőke hajú állatba, vagyis emberbe.
- Még mindig lenyűgöz, ugye? -kérdezi.
Kikerülném, de nem hagy eltűnni.
- Mert ha igen? -megint csak kikerülném, erre olyan közel áll hozzám, hogy komolyan mondom, elfog az iszonyat...
- Szép emlékeink vannak róla.
- Neked szép. Nekem nem. -hátat fordítok, hátha úgy békén hagy. Egy frászt. Átöleli a derekamat. Ugyanaz az érintés, ugyanaz a kínzó érintés...
- Mennél?
- Szeretnék.
- Nem akarom.
- Tudod, hogy ez zaklatásnak minősül?
- Az emberek világában igen. -megcsókolja a nyakamat, végigpattan rajtam a 220 volt. -De mi mások vagyunk.
- Kössz a semmit. -gyomron vágom, elernyed picit, ezt kihasználva kitörök az öleléséből, és rohanok a hotel felé. A hotelboy vet rám egy furcsa pillantást, biztos nem értette a rémült tekintetem. Elvégre még most is a nőket vinnék haza, és tartanák ott, nem fordítva...
Az ágyamon fekszek, és arra ébredek, hogy valami szőkés folt van az arcom előtt. Megriadok, kitisztul a látásom, és látom, csak Jenna az. Sinikka nyakába ugrok.
- Mi a baj, baba?
Nem szólok semmit. De látják az üres üveg whisky-t, és két üres cigis dobozt, a passzív két óra termését.
- Hahó! -szól Jenna is. Majd Sinire néz. - Nem tűnik úgy, mintha sokat ivott volna.
- Őt nem üti ki a whisky.
- De ez most elaltatott. -közlöm. -Amúgy semmi gond, csak pihenni akartam.
- Tudod kinek meséld ezt be. -mondja Jenna. -Megijedsz tőlem, aztán Sini nyakába ugrasz. Ez biztos jelent valamit.
- Mondjuk azt, hogy kiakadtam. Okés?
- De micsodán?
- Kísért a múlt. Eszünk? -vigyorgok. Pedig ha az evés jön szóba, nem szoktam. Sini tudja, hogy nem sokat eszek. Ha nem tudná, hogy nem vagyok ember, azt hinné, éhen akarok halni.
- Felőlem... -így Jenna.
Elindulunk, svédasztal látványa tárul elénk az étkezdében. Úgyhogy össze-vissza eszek mindent. Jenna rendkívül válogatós, Sini viszont örül, hogy kaját lát. De azért még ő is elborzad az én termelési mennyiségemen. Három szelet sült hús, egy egész pulykamell, 2 adag saláta, nyolc kínai húsgombóc, 15 rumos sütemény, 4 mignon, három tányér leves, 6 mákos palacsinta, és 10 tavaszi tekercs. Ezt megettem háromnegyed óra alatt, aztán rohantam a mosdóba.
Tíz percig eszméletlen voltam, aztán Jenna öntött rám egy pohár forró vizet. Köszönöm, félistennő.
Ködös tekintettel meredtem rájuk.
- Minek eszel ennyit, ha úgyis kihányod? -Jenna felettem áll, bal keze a csípőjére téve, jobb kezében egy üres pohár.
- Ritkán eszek. Most, mivel kiakadtam, úgy gondoltam, hánynom kell, de nem tudok mit kihányni, ha nem eszek. Meg azért néha jólesik sokat enni, nem?
- És mi akasztott ki ennyire?
- Inkább ki.
- Pasi? Ó, mi jöhet még?- akad ki szőkeségünk. Vagy elfelejtettem említeni, hogy én váltottam, méghozzá világosbarnára? -Sini is mindig ezzel van. Pasik, manusok, hapik, jó sok farok. Csak ezek bírnak titeket kiakasztani?
- Nem igazán. De most ez az aktuális.
Furcsán néz rám. Nyilván azt várta, ha ő is kiakad, hisztizek, vagy felkapom a vizet, ilyenek. Ő se ismer még.
Megmosakodom, és visszatérünk a hallba.
Dalszöveg
Zene -csak a címe ismerős, egyszer nem hallgattam végig xD
Tehát örültem. Vissza akartam térni a hotelbe pihenni, ha már hazajöttem. Thaiföldön voltunk, legalább 30 fok volt, sütött a Nap, és esett a hó.
He? Ez nem olyan éghajlat... Bár ha jobban megnézem, nem, tényleg nem hópelyhek. Valamiféle fafajta lehet a közelben, ami ezt hullajtja, vagy mi. Teljesen lenyűgöz. Olyannyira, hogy nem is figyelek, akkor kapok észbe, mikor ütközök. Egy magas, gebe( mert tényleg elképesztően vékony), hosszú szőke hajú állatba, vagyis emberbe.
- Még mindig lenyűgöz, ugye? -kérdezi.
Kikerülném, de nem hagy eltűnni.
- Mert ha igen? -megint csak kikerülném, erre olyan közel áll hozzám, hogy komolyan mondom, elfog az iszonyat...
- Szép emlékeink vannak róla.
- Neked szép. Nekem nem. -hátat fordítok, hátha úgy békén hagy. Egy frászt. Átöleli a derekamat. Ugyanaz az érintés, ugyanaz a kínzó érintés...
- Mennél?
- Szeretnék.
- Nem akarom.
- Tudod, hogy ez zaklatásnak minősül?
- Az emberek világában igen. -megcsókolja a nyakamat, végigpattan rajtam a 220 volt. -De mi mások vagyunk.
- Kössz a semmit. -gyomron vágom, elernyed picit, ezt kihasználva kitörök az öleléséből, és rohanok a hotel felé. A hotelboy vet rám egy furcsa pillantást, biztos nem értette a rémült tekintetem. Elvégre még most is a nőket vinnék haza, és tartanák ott, nem fordítva...
Az ágyamon fekszek, és arra ébredek, hogy valami szőkés folt van az arcom előtt. Megriadok, kitisztul a látásom, és látom, csak Jenna az. Sinikka nyakába ugrok.
- Mi a baj, baba?
Nem szólok semmit. De látják az üres üveg whisky-t, és két üres cigis dobozt, a passzív két óra termését.
- Hahó! -szól Jenna is. Majd Sinire néz. - Nem tűnik úgy, mintha sokat ivott volna.
- Őt nem üti ki a whisky.
- De ez most elaltatott. -közlöm. -Amúgy semmi gond, csak pihenni akartam.
- Tudod kinek meséld ezt be. -mondja Jenna. -Megijedsz tőlem, aztán Sini nyakába ugrasz. Ez biztos jelent valamit.
- Mondjuk azt, hogy kiakadtam. Okés?
- De micsodán?
- Kísért a múlt. Eszünk? -vigyorgok. Pedig ha az evés jön szóba, nem szoktam. Sini tudja, hogy nem sokat eszek. Ha nem tudná, hogy nem vagyok ember, azt hinné, éhen akarok halni.
- Felőlem... -így Jenna.
Elindulunk, svédasztal látványa tárul elénk az étkezdében. Úgyhogy össze-vissza eszek mindent. Jenna rendkívül válogatós, Sini viszont örül, hogy kaját lát. De azért még ő is elborzad az én termelési mennyiségemen. Három szelet sült hús, egy egész pulykamell, 2 adag saláta, nyolc kínai húsgombóc, 15 rumos sütemény, 4 mignon, három tányér leves, 6 mákos palacsinta, és 10 tavaszi tekercs. Ezt megettem háromnegyed óra alatt, aztán rohantam a mosdóba.
Tíz percig eszméletlen voltam, aztán Jenna öntött rám egy pohár forró vizet. Köszönöm, félistennő.
Ködös tekintettel meredtem rájuk.
- Minek eszel ennyit, ha úgyis kihányod? -Jenna felettem áll, bal keze a csípőjére téve, jobb kezében egy üres pohár.
- Ritkán eszek. Most, mivel kiakadtam, úgy gondoltam, hánynom kell, de nem tudok mit kihányni, ha nem eszek. Meg azért néha jólesik sokat enni, nem?
- És mi akasztott ki ennyire?
- Inkább ki.
- Pasi? Ó, mi jöhet még?- akad ki szőkeségünk. Vagy elfelejtettem említeni, hogy én váltottam, méghozzá világosbarnára? -Sini is mindig ezzel van. Pasik, manusok, hapik, jó sok farok. Csak ezek bírnak titeket kiakasztani?
- Nem igazán. De most ez az aktuális.
Furcsán néz rám. Nyilván azt várta, ha ő is kiakad, hisztizek, vagy felkapom a vizet, ilyenek. Ő se ismer még.
Megmosakodom, és visszatérünk a hallba.
Dalszöveg
Zene -csak a címe ismerős, egyszer nem hallgattam végig xD
2010. május 3., hétfő
Out of body experience
Az érettségi lezajlott, bár péntek volt. Mi meg ugye, dél körül, mi mást is tehettünk volna... Á,dehogy,mondom most minden máshogy lesz. Amúgy is véget ért négy év alatt a tinimese,nem? Most felnőttmese lesz, vagy mi... Szóval wellness-hotel. Thaiföldi. Mondtam már, hogy van saját repülőgépem? Kicsit máshogy néz ki... van benne üdítőautomata, bárpult, házimozi, kanapé, hűtő. Ja meg mosdó. És ezzel elutaztunk a helyszínre. Mondhatni hatalmas és oda nem illő volt. Azért nem volt odaillő, mert fura szerzetek jártak oda. Vagy különcök, vagy rockerek, vagy metálosok, vagy az a nem is tudom mit mondjak rá stílus, akik fura mintájú göncöket hordanak tornacipővel és válltáskával. Meg sállal.
Először hezitáltunk. Mert hogy én nem megyek szaunába. A gőzfürdő is borzalmasan meleg. Úgyhogy maradt a gyógyvizes fürdő, ami kilazítja a macskás- vércicás izmainkat, helyrerázza a keringésünket, regenerál, stb, stb... Ezalatt jóformán csak hallgattunk, olyan jól esett. Aztán manikűr-pedikűr (Nem, nem vághatja le a körmöm! Az összesről lelehet, de a kisujjaimról nem! Nem érdekel, hogy háromcenti hosszú, akkor sem vágja le!). Végül masszázs. Ami után felbaktattunk (kézenfogva) az emeletre. És irány a jakuzzi.
- Mit szólnál ahhoz, -kezdtem- ha minden hétvégén elmondanák egy dolgot, amit eddig nem tudtál rólam. Eleinte nagyobb horderejűt, hogy ne lepődj többet meg. Aztán, valami olyasmit, mondjuk, hogy új kedvenc, vagy régen ez volt, most meg ez, de még nem tudtad...
- Van ennek valami köze ahhoz, hogy meg akarsz nekem felelni?
- Neked mindig meg akarok felelni. Csak nem szeretném, ha ilyenek miatt veszekednénk.
- És mit mondanál el?
- Nembaj, ha picit hosszú lesz?
- Talán történt valami?
- Mondhatjuk így is.
- Meséld el. Hallgatom.
- Érdekel a múltam. Mert nem egészen emlékszem rá. Nem arról van szó, hogy amikor pici babuci voltam, hisz te is tudod, hogy nem volt gyermekkorom, ötévesen találtak rám... Tudom, hogy pszichopomp vagyok, és tudom, hogy voltak előző életeim, hisz imádok élni, szeretem megfigyelni az emberek dolgait, ami ebben a világban van. Izgalmas. De ha új életet kapok, a régire nem emlékszem. Mostanában viszont nyomozom ez után. Megálmodom őket. Persze így csak félig élhetem át, de egy párral úgy vagyok még, hogy könnyebb elviselni ilyen formában. Eddigi visszatekintgetéseim szerint voltam Egyiptomban, persze nem akkor, mikor Roy összeszedett téged, voltam Törökországban, Japánban, és északon kétszer. Először úgy gondoltam, a későbbi életem északon rosszabb. Még alig idéztem fel pár napot, talán két hétről tudok, pár esemény, és kész. Viszont a régebbi dátum... Legalább vagy száz évvel korábban... Nos, nem tudom hogy vettem magam rá arra az életre, mert tudom, hogy borzasztó. Két napról tudok, hogy nagyjából mi történt, de még álmomban sem merem átélni, annyira görcsölök, annyira felkavar. De annyira érdekel, hogy muszáj átélnem. Újra.
- És mi történ a két nap alatt?
- Bandukoltam, az őszi hóban, az egyik hely vezére rám talált, és úgy gondolta nagyon jó leszek neki.
- Gondolom, akkor még nem lehetett beleszólásod.
- Sajnos nem. De ránézésre eldönteni...
- Nagyon csúnya volt? Vagy öreg?
- Nem. Fiatal volt. 20-25 éves.
- És csúnya volt? Bűzlött a szája?
- Nem mondom, hogy fehér fogai voltak, de nem volt halszagú vagy ilyenek...
- Szóval nem volt csúnya.
- Nem,nem volt az. Szép volt.
- És akkor miért nem kellett?
- Neked tetszene, ha fogva tartanának, a ki tudja hol, és nem lenne senkid?
- Nem igazán...
- Na ugye. Meg olyan barbár népség voltak. Persze, 500ban milyenek lennének, de ezek abszolút barmok voltak. De elég belőlem. Szeretnél valamit mondani?Látom, hogy szeretnéd.
- Nem tudom, hogy kezdjek hozzá.
- Mondjuk úgy, hogy elkezded.
- Jól van már, szőke vagyok!
Néztem egyet. Sini fekete... -Nem, te fekete vagy. Vagy most arról beszélsz, mikor megváltozik az aurád?
- Mi van az aurámmal?
- Délelőtt a kávézóban, az elején. Úgy éreztem, másmilyen az aurád.Sugárzott belőled az erő, és az, hogy ha bánt valaki, visszavágsz. Valami ilyesmi. Olyan, mintha nem te lennél.
- Oké, akkor Jennát érezted.
- Kit?
- Jennát. A másik énem.
- És ő szőke?
- Eredetileg világosszőke. De fehérre szívatja le. És zöld a szeme...-mondta volna tovább. Befogtam a száját.
- Na, akkor Jenna drágám, készülj fel. Ígérem, nem fog fájni. Egy pillantás lesz az egész.
Rémült szemekkel nézne, mintha én lennék a kókó, vagy az adóellenőr. Elengedem. Ijedten néz körbe, nyilván már rájött, hogy egyedül van. Mögötte állt Jenna, újdonsült, nem főtt, nem is bundás, de saját testében. Zöld szemei ragyogtak, haja hosszú s fehér, Sininél picit magasabb. Nyaka hosszú, válla kerek, kék-fekete fűző van rajta. A tekintete metsző, miközben a környezetét figyeli, mintha nem hinné el, hogy tényleg itt van. Tartása határozott. Erős egyéniség. Aztán maga se hiszi el, de könnyezni kezd, Sini pedig odarohan,és átöleli. Meg vannak lepve, gondolom.
- Van saját testem..- dadogja Jenna, és végignéz magán. Aztán Sinin. -Na, ne bőgj már, attól még itt leszek.
- Sini,nem leszel gyengébb ettől. Egyáltalán. -közlöm. Nagy nehezen felfigyel rám. De csak hallgat,szerintem nem tudja mit mondjon.
- Este lesz vacsi, fél hétkor, egyébként mindenkinek van saját szobája.
- Nekem is? -képed el Jenna.
- Igen. Nem mondtam még, hogy az esetek 90%-ára van tervem?
- De még nem is ismersz...
- Majd megfoglak... sziasztok. -azzal leléptem a saját szobámba.
Először hezitáltunk. Mert hogy én nem megyek szaunába. A gőzfürdő is borzalmasan meleg. Úgyhogy maradt a gyógyvizes fürdő, ami kilazítja a macskás- vércicás izmainkat, helyrerázza a keringésünket, regenerál, stb, stb... Ezalatt jóformán csak hallgattunk, olyan jól esett. Aztán manikűr-pedikűr (Nem, nem vághatja le a körmöm! Az összesről lelehet, de a kisujjaimról nem! Nem érdekel, hogy háromcenti hosszú, akkor sem vágja le!). Végül masszázs. Ami után felbaktattunk (kézenfogva) az emeletre. És irány a jakuzzi.
- Mit szólnál ahhoz, -kezdtem- ha minden hétvégén elmondanák egy dolgot, amit eddig nem tudtál rólam. Eleinte nagyobb horderejűt, hogy ne lepődj többet meg. Aztán, valami olyasmit, mondjuk, hogy új kedvenc, vagy régen ez volt, most meg ez, de még nem tudtad...
- Van ennek valami köze ahhoz, hogy meg akarsz nekem felelni?
- Neked mindig meg akarok felelni. Csak nem szeretném, ha ilyenek miatt veszekednénk.
- És mit mondanál el?
- Nembaj, ha picit hosszú lesz?
- Talán történt valami?
- Mondhatjuk így is.
- Meséld el. Hallgatom.
- Érdekel a múltam. Mert nem egészen emlékszem rá. Nem arról van szó, hogy amikor pici babuci voltam, hisz te is tudod, hogy nem volt gyermekkorom, ötévesen találtak rám... Tudom, hogy pszichopomp vagyok, és tudom, hogy voltak előző életeim, hisz imádok élni, szeretem megfigyelni az emberek dolgait, ami ebben a világban van. Izgalmas. De ha új életet kapok, a régire nem emlékszem. Mostanában viszont nyomozom ez után. Megálmodom őket. Persze így csak félig élhetem át, de egy párral úgy vagyok még, hogy könnyebb elviselni ilyen formában. Eddigi visszatekintgetéseim szerint voltam Egyiptomban, persze nem akkor, mikor Roy összeszedett téged, voltam Törökországban, Japánban, és északon kétszer. Először úgy gondoltam, a későbbi életem északon rosszabb. Még alig idéztem fel pár napot, talán két hétről tudok, pár esemény, és kész. Viszont a régebbi dátum... Legalább vagy száz évvel korábban... Nos, nem tudom hogy vettem magam rá arra az életre, mert tudom, hogy borzasztó. Két napról tudok, hogy nagyjából mi történt, de még álmomban sem merem átélni, annyira görcsölök, annyira felkavar. De annyira érdekel, hogy muszáj átélnem. Újra.
- És mi történ a két nap alatt?
- Bandukoltam, az őszi hóban, az egyik hely vezére rám talált, és úgy gondolta nagyon jó leszek neki.
- Gondolom, akkor még nem lehetett beleszólásod.
- Sajnos nem. De ránézésre eldönteni...
- Nagyon csúnya volt? Vagy öreg?
- Nem. Fiatal volt. 20-25 éves.
- És csúnya volt? Bűzlött a szája?
- Nem mondom, hogy fehér fogai voltak, de nem volt halszagú vagy ilyenek...
- Szóval nem volt csúnya.
- Nem,nem volt az. Szép volt.
- És akkor miért nem kellett?
- Neked tetszene, ha fogva tartanának, a ki tudja hol, és nem lenne senkid?
- Nem igazán...
- Na ugye. Meg olyan barbár népség voltak. Persze, 500ban milyenek lennének, de ezek abszolút barmok voltak. De elég belőlem. Szeretnél valamit mondani?Látom, hogy szeretnéd.
- Nem tudom, hogy kezdjek hozzá.
- Mondjuk úgy, hogy elkezded.
- Jól van már, szőke vagyok!
Néztem egyet. Sini fekete... -Nem, te fekete vagy. Vagy most arról beszélsz, mikor megváltozik az aurád?
- Mi van az aurámmal?
- Délelőtt a kávézóban, az elején. Úgy éreztem, másmilyen az aurád.Sugárzott belőled az erő, és az, hogy ha bánt valaki, visszavágsz. Valami ilyesmi. Olyan, mintha nem te lennél.
- Oké, akkor Jennát érezted.
- Kit?
- Jennát. A másik énem.
- És ő szőke?
- Eredetileg világosszőke. De fehérre szívatja le. És zöld a szeme...-mondta volna tovább. Befogtam a száját.
- Na, akkor Jenna drágám, készülj fel. Ígérem, nem fog fájni. Egy pillantás lesz az egész.
Rémült szemekkel nézne, mintha én lennék a kókó, vagy az adóellenőr. Elengedem. Ijedten néz körbe, nyilván már rájött, hogy egyedül van. Mögötte állt Jenna, újdonsült, nem főtt, nem is bundás, de saját testében. Zöld szemei ragyogtak, haja hosszú s fehér, Sininél picit magasabb. Nyaka hosszú, válla kerek, kék-fekete fűző van rajta. A tekintete metsző, miközben a környezetét figyeli, mintha nem hinné el, hogy tényleg itt van. Tartása határozott. Erős egyéniség. Aztán maga se hiszi el, de könnyezni kezd, Sini pedig odarohan,és átöleli. Meg vannak lepve, gondolom.
- Van saját testem..- dadogja Jenna, és végignéz magán. Aztán Sinin. -Na, ne bőgj már, attól még itt leszek.
- Sini,nem leszel gyengébb ettől. Egyáltalán. -közlöm. Nagy nehezen felfigyel rám. De csak hallgat,szerintem nem tudja mit mondjon.
- Este lesz vacsi, fél hétkor, egyébként mindenkinek van saját szobája.
- Nekem is? -képed el Jenna.
- Igen. Nem mondtam még, hogy az esetek 90%-ára van tervem?
- De még nem is ismersz...
- Majd megfoglak... sziasztok. -azzal leléptem a saját szobámba.
2010. április 25., vasárnap
If you go
Most akkor itt van megállj? Nincs tovább, vége a közös emlékeknek, mindennek? Nem,az nem lehet... Vagy, vége van,de kezdődik egy új? Nem, nem akarom, mert eddig is mindig ez volt... Érdeklődtem valaki iránt, aztán magam se tudom, hogy, de elrontottam az egészet, elvesztettem, pont, mikor már nagyon fontos lett... És hogy Sinit elveszítsem? Hát, ilyenkor szokták azt mondani, hogy akkor egy darab hasadna ki belőlem, meg két évig szenvednék, stb... Tévednek. Én nem tudnám nélküle elképzelni az életemet. Már hogy is tehetném, ha állandóan az eszemben van? Ő a kedvencem, amikor rajzolhatnékom van, és imádom, mikor bele kell írnom egy sztoriba... A családom, ismerőseim mindig azt hallgatják, hogy ez volt vele, az volt velünk, így Sinikka, úgy Tiihonen... Meg négy év együtt, szinte minden nap? Hány koncerten voltunk már, azt sem tudom... Kezdjük ott, hogy a Janne gyerek nem is egyidős velünk, hanem 30 éves, mondtam, hogy sántikál valamiben, erre kiderül, hogy természetfeletti, és a Children of Bodom szintise. Szóval a koncertjeikre alap, hogy megyünk. De voltunk már Muse, Warmen, Gyöngyvér, Mytra, Voltaire, Haggard, Omnium Gatherum, Elenium, At the gates, Dark at dawn koncerteken is. Persze a Lovex-ből és a Billy Talentből se volt egy elég... De mégis... mindig első sor, vele... Látni a mosolyát, egymás kezét fogni headbangelés közben...
Egy pár napig bírtam. Folyamatosan ezen idegeskedtem, hogy tényleg elég pár mondat, és kész a balhé? Úgy gondoltam, ez nem adja vissza azt, amit eddig kibírtunk. Jó, nyilván ne vitázzunk éveken át, de akkor is... Ennyire hülye nem vagyok, hogy ennyivel elengedem! Minimum 60 évet le kell húznia mellettem! Angyalkám már szólni se mert, érezte rajtam a dühöt meg a bánatot... Aztán rászántam magam. Írtam neki egy üzenetet egy társasági oldalon. Tudom, hogy gyakran nézi, legalább elolvassa, amit kiszenvedtem magamból. Kérte, hogy találkozzunk, egy hozzá közeli kávézóban. Voltam náluk párszor, de azon a helyen sosem, meg aztán, ilyen idegállapotban és helyzetben eléggé meg voltam szeppenve. A dühöm rég alábbhagyott, mondta is régebben, hogy hirtelen haragú vagyok... Mikor beléptem a helyiségbe, rendesen kapaszkodtam a válltáskámba. Görcsösen. Ha mindennap ezt csinálnám, egy hét után leszakadna a pántja.
Ott ült az egyik asztalnál. A szokásosnál is sötétebb és fenyegetőbb volt az aurája, pedig neki igazán nem szokott ilyen lenni. Csak egy pillanatra nézett rám, aztán bámult tovább kifele az ablakon. Odamentem a pulthoz, rendeltem két fűszeres teát. Állítólag az nyugtatólag hat. Mikor visszafordultam,láttam, hogy elkapja a tekintetét. Leültem vele szemben.
- Lehet kapni csokit.
- De kis kockacsoki Milkát nem.
- Kár.
Csend. Pár percig, aztán kihozzák a teát.
Összefonta a karját, rá sem nézett a teára. - Sorozatosan 180 fokot vesz a viselkedésed. Tűrjem, szó nélkül, csak álljak és nézzek? De nem mondom el, mit érzek, úgysem érdekel. Az sem érdekelt, mikor elküldtél.
- Téged talán érdekel, hogy mi van velem, hogy mit érzek? Meg akarom védeni a népem, a világom, amit létrehoztam. Szerinted nem kellene lépést tartanom velük? Ne aggódjak értük, hagyjam őket pusztulni, csak mert nem vagyok elég jó?
- Nem csak erről van szó. Amivel azelőtt viccelődtél rengeteget, visszavonod, ami azelőtt tetszett, megutálod, ami meg nem is érdekelt, olyan véresen komolyan veszed, mintha attól függne az életed.
- Sosem érdekelt az életem... És oké, viccelődök, de téged igenis komolyan veszlek. Ha állandóan viccelődnék veled, szerintem nem bíznál ennyire bennem... Fontos vagy nekem. Sosem akarnálak megbántani.
- Alapjáraton tudnám... de nagyon feszültnek érzem magam, és szerintem ez nem szimplán az, hogy leérettségiztünk, és gondolkozni kéne, hogyan tovább. Ez valami mélyebb dolog.
- Tudod mikor vagy te nyugodt? Mikor alszol.
- Akkor aludjak egy hétig?
- Jobb ötletem van. -kacsintok.
- Mimi?
- Az emberek úgy hívják, wellness-hétvége.
- Az a masszázs- szauna-pihenés izé?
- A szauna részt kihagyhatjuk.
- Pedig én vagyok a rák jegyű. -vigyorog.
Kéz a kézben távozunk. Az aurája már egyáltalán nem olyan.
Dalszöveg -bizony tükrözi, hogy mit jelent néki :)
Zene
Egy pár napig bírtam. Folyamatosan ezen idegeskedtem, hogy tényleg elég pár mondat, és kész a balhé? Úgy gondoltam, ez nem adja vissza azt, amit eddig kibírtunk. Jó, nyilván ne vitázzunk éveken át, de akkor is... Ennyire hülye nem vagyok, hogy ennyivel elengedem! Minimum 60 évet le kell húznia mellettem! Angyalkám már szólni se mert, érezte rajtam a dühöt meg a bánatot... Aztán rászántam magam. Írtam neki egy üzenetet egy társasági oldalon. Tudom, hogy gyakran nézi, legalább elolvassa, amit kiszenvedtem magamból. Kérte, hogy találkozzunk, egy hozzá közeli kávézóban. Voltam náluk párszor, de azon a helyen sosem, meg aztán, ilyen idegállapotban és helyzetben eléggé meg voltam szeppenve. A dühöm rég alábbhagyott, mondta is régebben, hogy hirtelen haragú vagyok... Mikor beléptem a helyiségbe, rendesen kapaszkodtam a válltáskámba. Görcsösen. Ha mindennap ezt csinálnám, egy hét után leszakadna a pántja.
Ott ült az egyik asztalnál. A szokásosnál is sötétebb és fenyegetőbb volt az aurája, pedig neki igazán nem szokott ilyen lenni. Csak egy pillanatra nézett rám, aztán bámult tovább kifele az ablakon. Odamentem a pulthoz, rendeltem két fűszeres teát. Állítólag az nyugtatólag hat. Mikor visszafordultam,láttam, hogy elkapja a tekintetét. Leültem vele szemben.
- Lehet kapni csokit.
- De kis kockacsoki Milkát nem.
- Kár.
Csend. Pár percig, aztán kihozzák a teát.
Összefonta a karját, rá sem nézett a teára. - Sorozatosan 180 fokot vesz a viselkedésed. Tűrjem, szó nélkül, csak álljak és nézzek? De nem mondom el, mit érzek, úgysem érdekel. Az sem érdekelt, mikor elküldtél.
- Téged talán érdekel, hogy mi van velem, hogy mit érzek? Meg akarom védeni a népem, a világom, amit létrehoztam. Szerinted nem kellene lépést tartanom velük? Ne aggódjak értük, hagyjam őket pusztulni, csak mert nem vagyok elég jó?
- Nem csak erről van szó. Amivel azelőtt viccelődtél rengeteget, visszavonod, ami azelőtt tetszett, megutálod, ami meg nem is érdekelt, olyan véresen komolyan veszed, mintha attól függne az életed.
- Sosem érdekelt az életem... És oké, viccelődök, de téged igenis komolyan veszlek. Ha állandóan viccelődnék veled, szerintem nem bíznál ennyire bennem... Fontos vagy nekem. Sosem akarnálak megbántani.
- Alapjáraton tudnám... de nagyon feszültnek érzem magam, és szerintem ez nem szimplán az, hogy leérettségiztünk, és gondolkozni kéne, hogyan tovább. Ez valami mélyebb dolog.
- Tudod mikor vagy te nyugodt? Mikor alszol.
- Akkor aludjak egy hétig?
- Jobb ötletem van. -kacsintok.
- Mimi?
- Az emberek úgy hívják, wellness-hétvége.
- Az a masszázs- szauna-pihenés izé?
- A szauna részt kihagyhatjuk.
- Pedig én vagyok a rák jegyű. -vigyorog.
Kéz a kézben távozunk. Az aurája már egyáltalán nem olyan.
Dalszöveg -bizony tükrözi, hogy mit jelent néki :)
Zene
2010. április 20., kedd
Another us, another future
Persze.Várt a megfelelő alkalomra,hiszen így is kétkedve fogadjuk.Hisz hogy lehet a húga?Ja,igen fogadott.Hatezer éve.És hogy lehet,hogy azalatt engem sosem látott,holott én vagyok az állítólagos szerelme?Ez az ürge,azaz kis szőrös állat olyan rejtélyes,nem?Szerintem ő maga se tudja, hogy miért nem mondta.Vagy nem is...Nem tudta hogy előadni..."Figyelj,húgi,ez itt a nőm.Hogy mióta?Ja,nekem is rossz már az időérzékem,mióta is?"Vagy"Szia életem,ő a húgom.Úgy hatezer éve bukkantam rá.Cuki,mi?Hogy eddig miért nem láttad?Nem tudom..."
Egyébként behajtjuk rajta.Útközben majd kiterveljük,hogy,ő meg tanakodhat,hogy mégis mit szúrt el.Azt,édesem.azt.
Sinikkával úgy gondoltuk,hogy elegünk van a suliból.Lám,mekkora hatást gyakoroltam rá a sok lógással...Azt,hogy hogyan hagyhatjuk abba,most közlöm vele...
-Időutazunk.
- Minek?
- Hogy befejezzük a sulit?
- Igen. Mindketten tizennyolc évesek leszünk. Érettségi megvan, a sulinak vége, hát nem fantasztikus?
- Nem pont így gondoltam,de jöhet. Szerintem ez így izgalmasabb. Remélem.
Gondolom te is azt hiszed,hogy kell valami időgép. Egy szerkezet,vagy varázsital,vagy valami rítus. Hát nem. Csak megfogtam a kezét,megkértem rá, hogy csukja be, majd nyissa ki. És ennyi volt. Négy év ugrás az időben,hát nem csodálatos?
- És,ennyi? -nem akarta elhinni... De tükörbe nézett. Igen,ő.Hát nem csodálatos?Szerintem az. Imádnivaló, szexi, kedves, kreatív, a hangja gyönyörű, és el nem hinné, mennyi mindenen túllép, és mennyi mindenen túlfog. Az egy dolog, hogy mindezeket ő nem hiszi el magáról. De látta, hogy vékonyabb (hova már...), és hosszabb a haja. Aztán megfordult.
- ÚrJanne, neked fehér a hajad!
- Ja,igen, tetszenek a fehér hajú hatalmas csajszik.
- De eddig nem akartál hatalmas lenni.
- Tetszik,nem tetszik ez van. Én vagyok Szália királynője. Mit vártál? Muszáj valamit kezdenem magammal.
Négy évet lehúztunk egymás mellett. Egy osztály (már amikor), közös élmények. Összenőttünk picit. Négy éve együtt van Jannéval, én meg négy éve Lothor-ral. Fúj, kibírtam egyvalaki mellett annyi ideig? Csak nem? Nem, csak Sini szerelmes. Én nem.
- Nem azon voltál, hogy minden normális legyen?
- Mióta vagyok én normális? Van egy saját birodalmam, egy lélek, aki lehet lidérc, aki bármit megtehet velem, és tűröm, meg persze a sok dög, aki keresztbe tesz. A családomról, és arról, hogy ki a párom, nem is beszélve. Ebben neked van valami hétköznapi?
- Jó, Royt ismerem. De mindig azt hajtogatod, hogy nyugodtabb életet akarsz, mindig elégedetlen vagy, mindig alakítasz valamin... És akkor most elfogadod, hogy nem vagy hétköznapi?
- Alapból tudom, hogy nem vagyok az. Nézd már ezt a stílust! Fehér haj, biztostűvel telerakott nadrág, meg ilyen sárga póló? Olyan sokan szaladgálnak így ilyen kinézettel?
- Nem a külsődről beszélek... Hanem, hogy állandóan meglepsz. Mintha nem is ismernélek.
- Hogy micsoda?
- Mit nem értesz ezen?
- Mi az, hogy nem ismersz?
- Folyton változol, és úgy érzem, nem tudok ezzel lépést tartani. Túl sok nekem.
- Hogy...nem tudsz...nem ismersz...könyörgöm akkor ki az, aki ismer??? Négy éve egymáshoz vagyunk láncolva, és azért, mert változom, amit minden tinédzser tesz, már azt hiszed nem is ismersz? Akkor ki az, aki fontos nekem? Ki, az aki megért, és elfogad, aki ódákat zeng rólam, hogy milyen értékes is vagyok? Ha nem ismersz, akkor menj. Menj, amíg úgy gondolod, sok az, hogy életem része vagy, és az életem egy részét megosztanám veled.
Falfehér arccal néz rám, egy szó se jön ki belőle.
- Mondom menj.
Halkan távozik. Nem érdekel,ha sír. Ilyet mondani, amikor ő is jól tudja, még ha ugrottunk is az időben, tudja, mik történtek, emlékszik nagyon jól. És mégse ismer. Aha, én meg írástudatlan őshonos kaktuszvirág vagyok az Antarktiszi Vosztokon.
Lezuhanok az ágyra.Elmondok neki mindent.Olyanokat is, amit másnak soha nem mondtam volna el.Kibeszélem vele a csajos dolgokat,nyávogok erről-arról, és megosztom vele a félelmemet, azt, ami bánt, vagy éppen, ha valami elgondolkodtat. Tényleg mindent. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen lesz, de így van. Én becsültem és szerettem őt. Féltettem is, mert nem akarom, hogy meghaljon, vagy baja essen,legyen az fizikai vagy lelki. Ő volt a múzsám. Szerettem megírni,lerajzolni,vele álmodni.Okozok neki meglepetést...Persze,elmesélek neki valami újat,amit eddig nem tudhatott rólam.De az miért baj?Akkor az feltétlenül eltörli az előző tényeket,lelkizéseket?Ha bejelentem,hogy ez egy kedvencem, azt jelenti, hogy a többi örökre le van ejtve? Érdekel az őrület...Ami nem mindennapi. De csak tanulmányozni,megfigyelni. Nem megélni, hisz ki akar elmebeteg lenni,aki nem ura cselekedeteinek? Mi a franc van mindenkivel???
Egyébként behajtjuk rajta.Útközben majd kiterveljük,hogy,ő meg tanakodhat,hogy mégis mit szúrt el.Azt,édesem.azt.
Sinikkával úgy gondoltuk,hogy elegünk van a suliból.Lám,mekkora hatást gyakoroltam rá a sok lógással...Azt,hogy hogyan hagyhatjuk abba,most közlöm vele...
-Időutazunk.
- Minek?
- Hogy befejezzük a sulit?
- Igen. Mindketten tizennyolc évesek leszünk. Érettségi megvan, a sulinak vége, hát nem fantasztikus?
- Nem pont így gondoltam,de jöhet. Szerintem ez így izgalmasabb. Remélem.
Gondolom te is azt hiszed,hogy kell valami időgép. Egy szerkezet,vagy varázsital,vagy valami rítus. Hát nem. Csak megfogtam a kezét,megkértem rá, hogy csukja be, majd nyissa ki. És ennyi volt. Négy év ugrás az időben,hát nem csodálatos?
- És,ennyi? -nem akarta elhinni... De tükörbe nézett. Igen,ő.Hát nem csodálatos?Szerintem az. Imádnivaló, szexi, kedves, kreatív, a hangja gyönyörű, és el nem hinné, mennyi mindenen túllép, és mennyi mindenen túlfog. Az egy dolog, hogy mindezeket ő nem hiszi el magáról. De látta, hogy vékonyabb (hova már...), és hosszabb a haja. Aztán megfordult.
- ÚrJanne, neked fehér a hajad!
- Ja,igen, tetszenek a fehér hajú hatalmas csajszik.
- De eddig nem akartál hatalmas lenni.
- Tetszik,nem tetszik ez van. Én vagyok Szália királynője. Mit vártál? Muszáj valamit kezdenem magammal.
Négy évet lehúztunk egymás mellett. Egy osztály (már amikor), közös élmények. Összenőttünk picit. Négy éve együtt van Jannéval, én meg négy éve Lothor-ral. Fúj, kibírtam egyvalaki mellett annyi ideig? Csak nem? Nem, csak Sini szerelmes. Én nem.
- Nem azon voltál, hogy minden normális legyen?
- Mióta vagyok én normális? Van egy saját birodalmam, egy lélek, aki lehet lidérc, aki bármit megtehet velem, és tűröm, meg persze a sok dög, aki keresztbe tesz. A családomról, és arról, hogy ki a párom, nem is beszélve. Ebben neked van valami hétköznapi?
- Jó, Royt ismerem. De mindig azt hajtogatod, hogy nyugodtabb életet akarsz, mindig elégedetlen vagy, mindig alakítasz valamin... És akkor most elfogadod, hogy nem vagy hétköznapi?
- Alapból tudom, hogy nem vagyok az. Nézd már ezt a stílust! Fehér haj, biztostűvel telerakott nadrág, meg ilyen sárga póló? Olyan sokan szaladgálnak így ilyen kinézettel?
- Nem a külsődről beszélek... Hanem, hogy állandóan meglepsz. Mintha nem is ismernélek.
- Hogy micsoda?
- Mit nem értesz ezen?
- Mi az, hogy nem ismersz?
- Folyton változol, és úgy érzem, nem tudok ezzel lépést tartani. Túl sok nekem.
- Hogy...nem tudsz...nem ismersz...könyörgöm akkor ki az, aki ismer??? Négy éve egymáshoz vagyunk láncolva, és azért, mert változom, amit minden tinédzser tesz, már azt hiszed nem is ismersz? Akkor ki az, aki fontos nekem? Ki, az aki megért, és elfogad, aki ódákat zeng rólam, hogy milyen értékes is vagyok? Ha nem ismersz, akkor menj. Menj, amíg úgy gondolod, sok az, hogy életem része vagy, és az életem egy részét megosztanám veled.
Falfehér arccal néz rám, egy szó se jön ki belőle.
- Mondom menj.
Halkan távozik. Nem érdekel,ha sír. Ilyet mondani, amikor ő is jól tudja, még ha ugrottunk is az időben, tudja, mik történtek, emlékszik nagyon jól. És mégse ismer. Aha, én meg írástudatlan őshonos kaktuszvirág vagyok az Antarktiszi Vosztokon.
Lezuhanok az ágyra.Elmondok neki mindent.Olyanokat is, amit másnak soha nem mondtam volna el.Kibeszélem vele a csajos dolgokat,nyávogok erről-arról, és megosztom vele a félelmemet, azt, ami bánt, vagy éppen, ha valami elgondolkodtat. Tényleg mindent. Nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen lesz, de így van. Én becsültem és szerettem őt. Féltettem is, mert nem akarom, hogy meghaljon, vagy baja essen,legyen az fizikai vagy lelki. Ő volt a múzsám. Szerettem megírni,lerajzolni,vele álmodni.Okozok neki meglepetést...Persze,elmesélek neki valami újat,amit eddig nem tudhatott rólam.De az miért baj?Akkor az feltétlenül eltörli az előző tényeket,lelkizéseket?Ha bejelentem,hogy ez egy kedvencem, azt jelenti, hogy a többi örökre le van ejtve? Érdekel az őrület...Ami nem mindennapi. De csak tanulmányozni,megfigyelni. Nem megélni, hisz ki akar elmebeteg lenni,aki nem ura cselekedeteinek? Mi a franc van mindenkivel???
2010. április 2., péntek
City of screaming statues
Rossz kedvvel indulok suliba. Dédnagyi szerint, ha sokszor tervezem még az egy hétre meghalást és újjászületést, rendezni kell egy áltemetést, és ki kell iratkozni a suliból. Aki meghal, az minek iratkozzon ki? És engem aztán nem tesznek be koporsóba. Igen, jól érted, tényleg el kell temetniük, hogy tényleg elhiggyék. Inkább a hamvasztás. És igen, vannak mazochista jellegeim. De koporsóba nem fekszek be. Inkább égjek el! harci öltözetben, egy folyón leúsztatva... Kezd hiányozni a... nem, nem hiányzik.
Behívatnak az igazgatóiba, de előtte Sinikka közli, hogy siessek, mert az egész osztály kiállításra megy. Teszek rá, inkább lógok.
- Szabad megtudnom, hol volt a kisasszony a múlt héten?
- Nem.
- De eddig mindig közölte, ha lógott.
- Most nem lógtam.
- És akkor?
- Nincs és akkor. Magánügy. Egészségügyi problémáim voltak. -elhúztam. Az halál nekem mióta egészségügyi probléma? Jó, hogy üdülést nem mondtam... Áhh!
A kiállítás érdekesnek tűnik. Egész nap nincs suli, mert a fővárosban lesz, és 75 km-re utazni, úgy 2 óra csak odafele. Egyébként jégszobor- kiállítás. Vannak mókásak (jégzombi, ostorcsapás nyoma, meg fura pózban beálló emberek...). Vannak szokványosak, kis házikó, télapó, efélék. Mikor már szabadfoglalkozás van (egy óra vásárlás, haha), megpillantom a létező legszexibb és legdrámaibb jégszobrot, ami valaha készült. Egy pillanatra ledermedek, aztán felérohanok, és megnyalom a száját.
- Nincs íze... -húzom el a szám. -A Kaszás szobra. A drámait gondolom érted... És igenis szexi. A vállamat érinit épphogy valaki, és azonnal érzem, hogy lény. Megfordulok, és lám, ott áll előttem Roy, az igazi Kaszás. És megcsókol!
- Na végre... -nyögöm ki, mikor nagy nehezen abbahagyja.
- Ezt úgy mondod, mintha rég kaptál volna.
- A péntek az régen volt.
- Jabocs... eltűnt a fal?
- Előtted sosem volt fal!
Furcsán néz. Mintha nem akarna hinni. Aztán hallunk egy hatalmas kiáltást.
- Bátyuuus!- Sinikka rohan felé, és megöleli. -Miért nem mondtad, hogy jársz valakivel? És ráadásul egy... na, abban nem vagyok biztos, hogy ember.
Értetlenül nézek rá. -Te a huga vagy? -Aztán Royra pillantok. -Miért nem mondtad, hogy lett egy hugod? Várjunk, hisz neked anyád sincs, akkor hogy?
- Fogadott. -mondta. -És hugi, vele nem járok, hanem...ez...bonyolult...legyen elég egyelőre annyi, hogy szeretem, és ő az én kis hercegnőm.
Levágok neki egy tarkóst. -Ne hangsúlyozd a kis szót, te hórihorgas!
Ő is levág egy tarkóst. -Nem vagyok nyakigláb, értve?
Sinikka közénk áll.- Abbahagyni. Bátyus, hatezer év után jogom van tudni, ha összejössz valakivel. És Sheila, mi az, hogy eddig nem mondtad el, hogy a Halál a párod?
- ÖÖÖ. -én, az értelem (jég)szobra. -Egy hét alatt?
Royra pillant.
- Most mit nézel így rám?
Mindketten úgy nézünk. NINCS MENEKVÉS! xD
Dalszöveg -mötáál
Zene -úúde...sikít
Behívatnak az igazgatóiba, de előtte Sinikka közli, hogy siessek, mert az egész osztály kiállításra megy. Teszek rá, inkább lógok.
- Szabad megtudnom, hol volt a kisasszony a múlt héten?
- Nem.
- De eddig mindig közölte, ha lógott.
- Most nem lógtam.
- És akkor?
- Nincs és akkor. Magánügy. Egészségügyi problémáim voltak. -elhúztam. Az halál nekem mióta egészségügyi probléma? Jó, hogy üdülést nem mondtam... Áhh!
A kiállítás érdekesnek tűnik. Egész nap nincs suli, mert a fővárosban lesz, és 75 km-re utazni, úgy 2 óra csak odafele. Egyébként jégszobor- kiállítás. Vannak mókásak (jégzombi, ostorcsapás nyoma, meg fura pózban beálló emberek...). Vannak szokványosak, kis házikó, télapó, efélék. Mikor már szabadfoglalkozás van (egy óra vásárlás, haha), megpillantom a létező legszexibb és legdrámaibb jégszobrot, ami valaha készült. Egy pillanatra ledermedek, aztán felérohanok, és megnyalom a száját.
- Nincs íze... -húzom el a szám. -A Kaszás szobra. A drámait gondolom érted... És igenis szexi. A vállamat érinit épphogy valaki, és azonnal érzem, hogy lény. Megfordulok, és lám, ott áll előttem Roy, az igazi Kaszás. És megcsókol!
- Na végre... -nyögöm ki, mikor nagy nehezen abbahagyja.
- Ezt úgy mondod, mintha rég kaptál volna.
- A péntek az régen volt.
- Jabocs... eltűnt a fal?
- Előtted sosem volt fal!
Furcsán néz. Mintha nem akarna hinni. Aztán hallunk egy hatalmas kiáltást.
- Bátyuuus!- Sinikka rohan felé, és megöleli. -Miért nem mondtad, hogy jársz valakivel? És ráadásul egy... na, abban nem vagyok biztos, hogy ember.
Értetlenül nézek rá. -Te a huga vagy? -Aztán Royra pillantok. -Miért nem mondtad, hogy lett egy hugod? Várjunk, hisz neked anyád sincs, akkor hogy?
- Fogadott. -mondta. -És hugi, vele nem járok, hanem...ez...bonyolult...legyen elég egyelőre annyi, hogy szeretem, és ő az én kis hercegnőm.
Levágok neki egy tarkóst. -Ne hangsúlyozd a kis szót, te hórihorgas!
Ő is levág egy tarkóst. -Nem vagyok nyakigláb, értve?
Sinikka közénk áll.- Abbahagyni. Bátyus, hatezer év után jogom van tudni, ha összejössz valakivel. És Sheila, mi az, hogy eddig nem mondtad el, hogy a Halál a párod?
- ÖÖÖ. -én, az értelem (jég)szobra. -Egy hét alatt?
Royra pillant.
- Most mit nézel így rám?
Mindketten úgy nézünk. NINCS MENEKVÉS! xD
Dalszöveg -mötáál
Zene -úúde...sikít
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)