A fickó démonűző volt. Igen,tudhatnád, hogy az ördögűző rossz kifejezés, hiszen emberi testbe csakis démon költözhet. Legalábbis az ördögöcske erre nem hajlandó. Legfeljebb kivételes esetben, ha a gazdatest annyira odaadó, vagy épp rendkívül nagy kihívás. A fickó először meghökkent. Nyilván ő sem látott még ennyire nagy korcsot.
A pecsét alakú tárgyat a homlokára tette, és latin szöveget kezdett el mormolni.
Spondylus először csak mosolygott. A pecsét alól víz folyt az arcára. Jobban mondva ömlött. Röhögni kezdett. - Mosd megmosdattál. Vagy kereszteltél. A vízespólónak jobban örültem volna!
- A démonok nem szoktak flörtölni.
- Óh, most meg kellene sértődjek. Te is tudod, hogy nem vagyok démon.
- Viszont nem lehetsz Lucifer sem. Akkor ki vagy? Van az alvilágban nőnemű lény?
- Szerintem pontosan tudod, hogy onnan aztán semmiképp nem jöhettem.
- Akkor miért engem hívtak?
- Mert ők tanácstalanok. Legfőképpen tudatlanok. Egyszerűen el sem tudják képzelni mi lehetek. Te meg állítólag nagyon jó vagy.
- Te meg egy jó nagy korcs.
- Azon kívül?- ismét mélyebb lett a hangja. Majd magasabb. -Mester... -röhögött. -Öö...bocs. - Immár ismét én voltam az. Egyszeriben csak az én külsőmet lehetett látni.
A fickó hozott egy széket, és leült.
- Hogy csinálod? -kérdezte. Őszinte érdeklődés volt a szemeiben.
- Mit hogy csinálok?
- Az átváltozást. Egy pillanat se volt.
- Nem én csinálom.
- Akkor ki?
- Én. -ismét mélyült a hang. Erőteljes, érces, férfias.
- Te ki vagy?
- Most másszak ki?
- Honnét?
- Hát belőle!
- Ti nem egyek vagytok?
- Egyáltalán nem. Csak most ezt a testet használjuk, de így viccesebb.
- Szóval szerinted vicces, hogy gonosznak hisznek?
- Ki mondta, hogy nem vagyok az?
- Annak vallod magad?
- Nem. De jónak sem. A saját törvényeim által élek.
- És nem félsz, hogy bajod származik belőle?
- Szerinted érdekel? Amúgy se szoktam félni.
- Bátor vagy...
Felnevetett. Én is vele nevettem. A fickót ez meglepte.
- Szóval, John, te sem vagy tisztában a kifejezésekkel, sem pedig a szavakkal. Félhetsz, de lehetsz közben bátor is. Én viszont egyik érzéssel se vagyok tisztában. Sohasem féltem, és nem vagyok bátor. Engem az ösztönök és az érzelmek hajtanak, de a kettő közül egyik sem. Ennyi. Most pedig ha megbocsátasz, indulnom kell.
- Innen te nem mész sehová.
- Majd pont te mondod meg, halandó.
- És hogy akarsz távozni? Az épületben biztonsági kamerák vannak, szekusok, aztán még hány de hány emberen keresztül kellene jutnod.
- Két választásom van. Vagy kinyírok mindenkit, és eltűnök. Vagy megfélemlítek mindenkit, és eltűnök. Vagy csak egyszerűen eltűnök. Hopp.
Fekete árnyalak szállt ki testemből, John fickókánk nagy elképedésére. És az Árny eltűnt. Juppí.
- Na végre. -mondtam, és leestem a székből.
***
Furcsa illatot éreztem. Fekete volt minden. Aztán az illat "alatt" egy másikat... egy ismerőset. Nyöszörögni akartam, de még az is nehezemre esett. A feketeség hullámzani kezdett. A hullámokban fénycsíkok hasadtak. Éreztem, hogy valaki rángat, és hogy fáj a hátam közepe. Aztán hirtelen iszonyat nagy fény lett. A szemem elé kaptam a kezeimet, és a párnába nyomtam a fejem. A párnába? Hol volt eddig olyan? A szürkeségben fehér zaj-szerű alakokat láttam. Az egyik nem fehér volt, de zöld se. Inkább mint a negatív képeken. A háttér fehér, ő meg a bőrét kivéve totál sötét fekete. Pulzáló fekete.
- Sinikka... -megfogta a kezemet, leült mellém, és végre tisztult a kép. Erre olyan éles fájdalom nyilallt a tarkómba-igen, oda, hogy összegörnyedtem.
Sini a karját nyújtja, én belevájom a körmeimet. Mosolyog, de látom rajta, hogy fájt neki. Aztán a fájdalomnak vége. Már jól vagyok. Felkelek és megölelem.
- Egy hónapra tűnök el, és máris bajba kerülsz? -sír.
- Tudod te mennyi egy hónap nélküled?És már megint minek bőgsz? Ki fogja megint lemosni a sminkes képed, mi?
- Hát te, te ...istenbarma.- itt már röhögünk.
- Hagyjátok már abba, érzelgős kis csutkák! -röhögi el magát Jenna is.
- Kikérem magamnak, én nem vagyok érzelgős! -mondtam.
- Csak ha pasikról van szó. -közölte Jenna.
- De nem akármelyikről!
- Óh, bocs, fatuskó kisasszonyság... -elfordult, kezét a szája elé tette, és próbálta visszafogni a nevetését.
- Csorikáim... -aztán szétnézek. -Lehet oszolni. -és hallgattak rám. Kivéve Jannét, Barteket, Rathulfot, és Petrit.
- Pasik is húzhatnak kifele. Petri te meg addig takarodj innen míg ketté nem hasítalak!
Hallgattak rám. Jobban mondva Janne és Rathulf kihúzta őt, mert ő magától nem ment volna. Nincs lába, vagy mi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése