Közeledett. Minden lépése megfontolt, magabiztos. Mintha így született volna. Olyan... ösztönös, és bizakodó. És olyan otthonos.
Ezek az ő gondolatai, valóban? Kérdezte magától Serenula. Hisz utálja a saját fajtáját (na jó,az utálat durva kifejezés, csak szimplán szólva nem érzi, hogy minden tulajdonságuk egyezne, és emiatt mindig kilógott a sorból).
- Tényleg így fest a dolog? Itt élsz? -kérdezte Seraph.- És hol vannak a szüleid?
- Mikor kiskoromban idetévedtem, már nem voltak velem. Az emlékeim már megfakultak. Annyira hozzászoktam az erdei életmódhoz.
- Szóval ezért olyan felkavaró fajtádbelit látni?
- Te nem vagy fajtámbeli.
- Jó, persze, nem erdőben lakom, na és? Még mindig több benned az emberi, mint bennük, ha tetszik, ha nem. Vagy.. kérdezzem úgy, van-e barátod?
- Igen, rengeteg barátom van itt.
- Úgy értem, fiúd... Tudod, aki mellett elköteleznéd magad.
- Nem kötöm az orrodra.
- Elég, ha elmondod, nem kell kötni. Vallásod?
- Északi.
- Északi? Mármint, a régi, eredeti, ugye?
- Hát persze. Könnyebben hiszek abban. Mert?
- Mert.. mert.. ha annyira hiszel bennük, nem figyeltél fel a jelekre, miszerint érkezek? Nem mondott semmit Frey vagy Odin? Esetleg Heimdall?
- Egyik sem mondott semmi ilyesmit. Én leginkább a Nornákkal állok kapcsolatban. Ők annyit mondtak, hogy az istenek szórakozni akarnak, s hogy hamarosan furcsa dolgok fognak történni. Én meg szeretem az izgalmat.
- Nos..jó. Izgalomnak itt vagyok én. Egyéb kívánság?
- Szomjas vagyok...
- Csak csapvíz van nálam.
Serenula elnevette magát. Jobban mondva úgy elkezdett nevetni, hogy alig bírta abbahagyni.
- Hát... nálunk még mindig jobb ízű és egészségesebb folyóvízet találsz. -mosolygott, és ki tudja miért, de belekarolt, füttyentett Huskyjának, és együtt folytatták útjukat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése