Ma voltam dolgozni. Ha hiszitek, ha nem, szoktam én is dolgozni. Benéztem a Hubble űrállomásra (igen, nekünk fél óra míg felérünk rá, nem kell hetekig engedélyre várni). Minden rendben, csak 600 földönkívüli civilizáció akar megismerkedni a népem kultúrájával. Na jó, valójában csak 39. Majd kapnak időpontot. Nem lesz úgy ám,mint a Madáremberrel... Közben voltam könyvtárban. Szeretem a könyvtárakat. Minden olyan békés, és nyugodt, kivéve persze a könyveket. Amik tudnak, és árthatnak is. Plusz még szétnéztem az iskolánkban. Egy alternatív jelenben talán tanulnék ott, de tudom, hogy a sok sötét árny azt jelzi, hogy felesleges beiratkoznom, mert úgyse lenne időm odafigyelni. De attól más diákok járhatnak.
Az iskolát Royjal hoztuk létre. Ő az igazgató, én meg amolyan társtulajdonos, beleszólok egy-két dologba, ha nem értek egyet, aztán megvitatjuk.
Két órát késtem. Anya adott egy füzetet, "Egy anya tanácsai szeretett gyermekének" . Még nem néztem bele, tudom, hogy nem hétköznapi dolgokat találnék benne. Viszont, miután Piper anyut láttam teregetni, megtudtam, hogy a teraszon vár, engem. Felmentem hát.
- Két órát késtél.
- Dolgoztam. Baj?
- Nem, csak furcsállottam, hogy ennyi időt töltesz egy suliban.
- Megrohantak az emlékek, ez minden. De köszönöm a füzetet, valamikor mindenképpen belekukkantok.
- Nem csak ez bánt.
- Hanem mi? -örülök, hogy nem zavarta túlságosan a késésem, mert ha két órán vitatkozik, amiatt én is nagyon mérges lennék. Szerencsére időben lecsillapodtam.
- Nem szeretném, ha továbbra is a lidércedről fantáziálnál. Folyton azt mondod, valóság, pedig csak egy álom. Nekem kezd elegem lenni belőle.
Nem azon akadtam ki, hogy neki elege van belőle, hisz még csak pár napja érkezett haza.
- Miért hiszi mindenki azt, hogy csak kitaláció? -lefeküdtem a betonra. -Már bocsánat, de én tudom eddig a legjobban, ki és mi ő, és hogy valóságos e.
- Nem látom a bizonyítékot.
- A legendákra és mendemondákra volt bizonyíték?
- A lidérced nem legenda. Nem is ismerik.
Kifújtam a levegőt. Aztán elég szaggatottan kezdtem venni. Kb úgy, mint mikor hiperventilláltam. Frankó. A hajam befeketült, és tincsekbe gyűlt. Szemem fekete lett, tartásom megváltozott.
- Kevesen vannak, akik nem ismernek. De ők...szerencsések.
- Megszállt a lidérced? -állt fel hirtelen anya. -Phoebe, gyertek gyorsan. Phoebe volt az egyetlen, aki mosolyogva fogadott, és nem korholt le.
- Mondd ki a nevem, és megteremtesz.
- Hogy micsoda?- apu is a teraszra ért a többiekkel együtt.
- Csak idéztem egy versből. Na,ki ismer fel?- vigyorogtam. Úgy. Pszichopatán.
- Én...én...nem tudom. -mondta anyu.
- Te nem is láthattad. -közölte Paige. -de mi hallottunk felőle. -Ő Deimos.
- Deimos a lidérced? -kérdezte anyu, közel az idegösszeomláshoz. - Ez most ugye csak vicc! Muszáj, hogy az legyen.
- Nem érzem a létemet viccesnek. Csak mondd, ha te annak érzed.
Dalszöveg
Zene
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése