Rathulf sántít. Illetve a testtartása is furcsa járás közben. Sebaj, jobban látni a seggét. Hogy kedvelem- e a srácot? Talán. Jó hapsi. És érzéketlen. Harcos típus. Érdekes préda.
Épp egy padlásteret avattunk fel. Aztán feltette azt a kérdést, amit az életben (és a többi következőben) nem szeretnék hallani.
- Hozzám jössz?
- Mi van?
- Nem ezt szokták mondani?
- Mikor? Első alkalom után?
- Nem úgy. Mikor kedveled az illetőt, és úgy érzed, asszony lehetne…
- Először is. Nem leszek az asszonyod. Lehet, nálatok elég lenne, hogy kedvelsz, nálunk az én engedélyem is kell, és a fenébe is, neked ugyan milyen esküvő kellene?
- Esküvő? Az meg mi? Egy frászt. Csak egy szertartás kell Odin áldásával.
- Több istenhívő vagy bazeg.
- És?
- Mit és? Én csak egy istenben hiszek.
- De hát varázserőd van. Hinned kell, hogy egy-egy képességed egy-egy isten jóakarata miatt létezik. Például én Odin kedvence vagyok, mert bátor vagyok, harcos szellemű, és nem kegyelmezek az ellenségnek.
- Na, figyu. Egy. Te, mint Odin kedvence, nevetséges. Pont te? És honnét tudnád? Kettő. Ha embernek nem kegyelmezel, gonoszság. Én csak a gonoszoknak nem kegyelmezek. Három. A képesség nem varázslat. Az belőled jön, a lelkedből, nem egy isten adja. Egy istenben hiszek és kész. És nem leszek az asszonyod.
- Igazából, nem csak azért… -Rathulf arckifejezése lecsillapít. Kicsit mintha bizonytalan és szomorú lenne. –Nemcsak, mert kedvellek. Hanem ezáltal megszabadulhatok tőle. A fickótól, aki zsarol.
- Na, ne már! Te sem vagy halandó, és félsz?
- Ő más. Ő sem ember. Hatalmas mágus, a klánja feje. Azt mondta, csak akkor hagy békén, ha nagyhatalmú asszonyom lesz. Bár kétlem, hogy te ellene tudnál valamit tenni.
- Lebecsülsz. Ha csak nem ő a Halál, vagy Jézus, vagy a Sátán, hát annyi van neki.
- Szerintem tetszene neked.
- Na, húzzál innen. –röhögök. –Komolyra fordítva a szót; mikor látod őt megint? Segítek.
- Holnap.
***
Kivártam a megfelelő pillanatot. Janne és a csajok hármasban beszélgetnek egy kávézóban. Én Barteknek szegeztem pár kérdést.
- És milyen itt, Száliában? –kérdetem.
- Egész kellemes. Vannak klassz helyek. –zöld selyeming volt rajta, azt hittem behalok, de megláttam a kígyóbőr övét, és majdnem kiröhögtem. –Igazi?
- Fogjuk rá.
- Azaz?
- Nem ember volt.
- Ahogy te sem vagy az.
- Ezt mégis honnan gondolod? –komoly, megfontolt.
- Démonokat legyőzni nem könnyű. Egyszerre ötöt… ember nem képes erre!
- És ha démonvadász vagyok?
- Azok sem emberek már. Egyszerűen túl gyenge lettél volna azokkal szemben…
- Jó, oké. Nem vagyok ember.
- Akkor?
- Mágus.
- Jee. Hány éves vagy?
- Kettőszáz.
- Csak?
- Most miért? Te meg tizenhat vagy.
- Frászt. Papírok szerint tizenkilenc. De ebben a birodalomban mindenki azt nézi, milyen az aurád, ember vagy-e, vagy lény, és ha utóbbi, milyen idős a lelked.
- A tied mennyi?
- Jobb, ha erről nem tudsz.
- Akkor majd Sinikka elmondja.
- Ő is csak nagyjából tudja. Valójában én se igazán tudom. Nem emlékszek. Szerinted miért nyomozok az előző életeim után?
Ekkor látom meg, hogy Rathulf mellé leül egy fickó. A mágus. Tényleg elborzaszt az aurája. Hatalmas az ereje. Sötét, mélyről jövő, és tüzes. Szinte érzem az általa keltett hőhullámokat felém rohanni. Másrészt. Ennek is fehér a haja. Tekintete érzéketlen. Ruhája fenséges… és, úrias! Mármint, ad magára. A szemei olyanok, mint a jég. De nem az az átlátszó színű, hanem az a szikrázó kék. Juj. Erőt veszek magamon, és odamegyek.
- Leszek szíves békén hagyni őt. –szólaltam meg. Röviden, és tömören. Észre sem vettem, hogy leültem melléjük, és megittam Rathulf jeges teáját. A citromos a kedvence. –Olyan… meleg van itt.
-Ő az. –mondta Rathulf, és a fickóra néz.
- Mit mondtam neked? Nem leszek az asszonyod. Ezt a fickót el tudom intézni.
Megfogta a kezem. Most egy nagyobb, erőteljesebb hőhullám talált el, miközben úgy éreztem, a kezemből apró jégszilánkok távoztak.
- Ki a fene vagy te?
- Te is tudod, Yvaine.
- A nevem Sheila. Rathulfot hagyd békén.
- De nem lehetsz az asszonya. Te az én úrnőm vagy.
- Frászt.
- Beleszólhatok én is? –veti fel Rathulf.
- Nyugi, öcsi. –szólalt meg halkan a fickó. –Békénhagylak.- Felém fordult. Hé, mikor álltunk fel? És miért árad belőle ennyi hő?
- Ne tagadd meg azt, aki vagy, Yvaine.
- A nevem Sheila. Régebbi nevemen Kida. De semmi Yvaine… és a francba is, nincs meleged?
- Nem én fázok. Mert a te elemed a jég, az enyém tűz.
- De nekem nincs közöm hozzád. Azt sem tudom, ki vagy. És ne gyere azzal, hogy mélyen legbelül érzem, és hasonló süketségek!
- Pedig így van. Elfeledtették veled a legendát. A nagy ellentétekről. Hogy mi lesz, ha te és én…
- Nem fognád fel végre? Nem ismerlek!
- Zymeth…
- A Lótusz klán feje, aki…
Mosolygott. Ismertem valahonnan ezt a mosolyt. Szükségem volt rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése