2010. április 25., vasárnap

If you go

Most akkor itt van megállj? Nincs tovább, vége a közös emlékeknek, mindennek? Nem,az nem lehet... Vagy, vége van,de kezdődik egy új? Nem, nem akarom, mert eddig is mindig ez volt... Érdeklődtem valaki iránt, aztán magam se tudom, hogy, de elrontottam az egészet, elvesztettem, pont, mikor már nagyon fontos lett... És hogy Sinit elveszítsem? Hát, ilyenkor szokták azt mondani, hogy akkor egy darab hasadna ki belőlem, meg két évig szenvednék, stb... Tévednek. Én nem tudnám nélküle elképzelni az életemet. Már hogy is tehetném, ha állandóan az eszemben van? Ő a kedvencem, amikor rajzolhatnékom van, és imádom, mikor bele kell írnom egy sztoriba... A családom, ismerőseim mindig azt hallgatják, hogy ez volt vele, az volt velünk, így Sinikka, úgy Tiihonen... Meg négy év együtt, szinte minden nap? Hány koncerten voltunk már, azt sem tudom... Kezdjük ott, hogy a Janne gyerek nem is egyidős velünk, hanem 30 éves, mondtam, hogy sántikál valamiben, erre kiderül, hogy természetfeletti, és a Children of Bodom szintise. Szóval a koncertjeikre alap, hogy megyünk. De voltunk már Muse, Warmen, Gyöngyvér, Mytra, Voltaire, Haggard, Omnium Gatherum, Elenium, At the gates, Dark at dawn koncerteken is. Persze a Lovex-ből és a Billy Talentből se volt egy elég... De mégis... mindig első sor, vele... Látni a mosolyát, egymás kezét fogni headbangelés közben...
Egy pár napig bírtam. Folyamatosan ezen idegeskedtem, hogy tényleg elég pár mondat, és kész a balhé? Úgy gondoltam, ez nem adja vissza azt, amit eddig kibírtunk. Jó, nyilván ne vitázzunk éveken át, de akkor is... Ennyire hülye nem vagyok, hogy ennyivel elengedem! Minimum 60 évet le kell húznia mellettem! Angyalkám már szólni se mert, érezte rajtam a dühöt meg a bánatot... Aztán rászántam magam. Írtam neki egy üzenetet egy társasági oldalon. Tudom, hogy gyakran nézi, legalább elolvassa, amit kiszenvedtem magamból. Kérte, hogy találkozzunk, egy hozzá közeli kávézóban. Voltam náluk párszor, de azon a helyen sosem, meg aztán, ilyen idegállapotban és helyzetben eléggé meg voltam szeppenve. A dühöm rég alábbhagyott, mondta is régebben, hogy hirtelen haragú vagyok... Mikor beléptem a helyiségbe, rendesen kapaszkodtam a válltáskámba. Görcsösen. Ha mindennap ezt csinálnám, egy hét után leszakadna a pántja.
Ott ült az egyik asztalnál. A szokásosnál is sötétebb és fenyegetőbb volt az aurája, pedig neki igazán nem szokott ilyen lenni. Csak egy pillanatra nézett rám, aztán bámult tovább kifele az ablakon. Odamentem a pulthoz, rendeltem két fűszeres teát. Állítólag az nyugtatólag hat. Mikor visszafordultam,láttam, hogy elkapja a tekintetét. Leültem vele szemben.
- Lehet kapni csokit.
- De kis kockacsoki Milkát nem.
- Kár.
Csend. Pár percig, aztán kihozzák a teát.
Összefonta a karját, rá sem nézett a teára. - Sorozatosan 180 fokot vesz a viselkedésed. Tűrjem, szó nélkül, csak álljak és nézzek? De nem mondom el, mit érzek, úgysem érdekel. Az sem érdekelt, mikor elküldtél.
- Téged talán érdekel, hogy mi van velem, hogy mit érzek? Meg akarom védeni a népem, a világom, amit létrehoztam. Szerinted nem kellene lépést tartanom velük? Ne aggódjak értük, hagyjam őket pusztulni, csak mert nem vagyok elég jó?
- Nem csak erről van szó. Amivel azelőtt viccelődtél rengeteget, visszavonod, ami azelőtt tetszett, megutálod, ami meg nem is érdekelt, olyan véresen komolyan veszed, mintha attól függne az életed.
- Sosem érdekelt az életem... És oké, viccelődök, de téged igenis komolyan veszlek. Ha állandóan viccelődnék veled, szerintem nem bíznál ennyire bennem... Fontos vagy nekem. Sosem akarnálak megbántani.
- Alapjáraton tudnám... de nagyon feszültnek érzem magam, és szerintem ez nem szimplán az, hogy leérettségiztünk, és gondolkozni kéne, hogyan tovább. Ez valami mélyebb dolog.
- Tudod mikor vagy te nyugodt? Mikor alszol.
- Akkor aludjak egy hétig?
- Jobb ötletem van. -kacsintok.
- Mimi?
- Az emberek úgy hívják, wellness-hétvége.
- Az a masszázs- szauna-pihenés izé?
- A szauna részt kihagyhatjuk.
- Pedig én vagyok a rák jegyű. -vigyorog.
Kéz a kézben távozunk. Az aurája már egyáltalán nem olyan.

Dalszöveg -bizony tükrözi, hogy mit jelent néki :)
Zene

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése