-Asszem inni kéne.- mondta Jenna,miután végignézett az embertömegen. Pfuj,minek vannak itt ennyien?
- Pezsgőfürdőben... -szólaltam meg.
- Meztelenül! -mondta Jenna. -Ilyen testet öröm elfedni a habzó víznek,nem?
- Egókám.- szólalok meg. - Tetszel magadnak,mi?
- Naná. És Sininek is.
- Jó,akkor én vadászok.
- Nekem is pasi kell! -nyújtózik egyet.
- Hát tégy úgy... a te életed. -kacsintok. És lám,meg is pillant valakit, én meg felkelek, és beugrok a medencébe szó szerint.
- Odafigyelnél legközelebb, kire zúdítasz egy tonna vizet, te kővatta?! -hallom a víz alól a hangot. A hatás kedvéért lassan jövök fel a felszínre, egyenesen ránézek.
- Nem fogok, te gebehegy.
- Én nem vagyok gebe,csak edzett.
- Én se vagyok kővatta, csak nehéz csontú.
- Akkor, megegyezhetünk, hogy abbahagyod? -Rathulf volt az. Még mindig rengeteg soknak tűnik a haja, elázva is. Apropó elázás, mutííí! Na,azért annyira nem vagyok beteg, hogy csak azért lebukjak a víz alá. Még nem. Meg fogja mutatni, ha annyira akarja, még a lábujja vájatát is... Ha-ha.
Jenna meg kitalálta, hogy ő újdonsült Vöröskéjével, azaz Bartek-kal (értelmes név, mondhatom) szeretne lenni. Értem én, ágyban lenne vele. Nem kell előttem tagadni,ha beindultak egymásra... Én viszont el kell, hogy intézzek valakit. Nem, nem nyírom ki, idegileg teszem tönkre. Említettem már, hogy néha nagyon tapló vagyok? De ő így szeret. Ja, igen, kiről van szó? Hát Deimosról, a... mi is ő? Sokszor kérdezgetem magamtól.
- Árny. -jelent meg a medencében. Rathulf elhúzott már szerencsére. Féltettem volna. Ki? Én? Húha. Szóval ha hiszed, ha nem, Deimos félmeztelen volt. Vibrált az aurája, és a víz erotikától zsibongott.
- Csak nem?
- De...is. - Minek is gondoltam már? Vámpír, vérszívó, lidérc, tündér, inkubus, vagy szukkubus, na, arról nem is beszélve, mikor azt beszélték, hogy démon, aztán én a démon, ő az angyal... Jó vicc... Megfogta a derekamat, és eltűntünk. Egy erdőben találtuk magunkat, a mi erdőnkben. Erős szél fújt, a nap sugarai csak itt-ott jutottak el a felszínig. Kerestünk egy olyan helyet, ahol a fák és a bokrok ritkábbak voltak. Abban a pillanatban, mikor elengedte a kezemet, tudtam, hogy már nem aggódik. Tudtam, hogy a föld ma vért szív be harmatcseppek helyett, és tudtam, hogy megbűvöl ő... és a Halál.
(Ez a cím egy Anita Blake- novella [igen,nem regény,van novella is] címe, nem kell szerintem semmit fűznöm hozzá...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése