Képek

Hogy könnyebb legyen elképzelni...


Név:Sinikka Tiihonen
Kor:20 év
Magasság:kb. 160 cm
Súly:47 kg
Szemszín:Kék
Haj:Fekete, derékig ér
Általában feketében jár.










Név:Sheila Backwards
Kor:20 év
Magasság:175 cm
Súly:60 kg
Szemszín:Barna
Haj:Szőke, hátközépig érő, kissé hullámos
Általában a színes ruhákat kedveli.













Név:Jenna Synkkä
Kor:20 év
Magasság:165cm
Súly:52 kg
Szemszín:Zöld
Haj:Fehér, egyenes, hátközépig érő
Szereti a fehér-fekete kombinációt, valamint a zöldet.









Név: Rhea Mindly
Kor:19 év
Magasság:162 cm
Súly:50 kg
Szemszín:Mogyoróbarna
Haj:Fekete, egyenes, rövidre vágva
Imádja a feketét. Más színű ruhában nem megy ki az utcára.











Név:Bartek Borowiez
Kor:23 év
Magasság:176 cm
Súly:70 kg
Szemszín:Zöld
Haj:Vörös, hosszú
Öltözködési stílusa leginkább a "laza,friss, fiatalos" jelzőt vehetné fel.











Név:Lothor
(vezetéknév nincs, a jégelfeknek nem adnak)
Kor:25
Magasság:179 cm
Súly:80 kg
Szemszín:szürke
Haj:Fehér, hosszú
Öltözködésében megmutatkozik harcos mivolta. De az öltönyöket és a fehér pólókat is szereti.

The shadowkey Part I

-Fogjátok le!-mondta az orvos. Három társa megtette volna, de vártak. Féltek.
- Ugyan minek? Számítana az valamit?-a lány hangja mély, erőteljes,magabiztos volt.Arcán elvetemült kifejezés ült.
- Mondjuk nem árthatnál másoknak, sem pedig magadnak.
- Aha, ezt a szánalmas dumát már hallottam. Mit sem ér a kötél,a bilincs, a huzal, ha a lélek erős...
- Honnét vetted ezt a szöveget? És ezt a hangot?Te eddig nem voltál ilyen!-a másik orvos is megszólalt. Szőke, harmincas, kék szemű. A fiatal lányok vágyálma.
- Ó,dehogynem. Csak sosem vettétek észre-a padló felé pillantott.-Csak sosem nyitottátok ki a...szemetek.-Felnézett. Szemei feketék voltak.Az egész fekete lett, egy tűhegynyi fehér sem volt benne.
- A szemeid...-mondta az orvos. Túl volt már az ötvenen, de a szakmájában ő volt a legjobb.
- Mi van a szemeimmel? Mindig is ilyenek voltak.
- Egy frászt!-szólalt meg az egyetlen női orvos a csapatból.-Mindig is barna szemeid voltak!-a nő kedves volt, és érzékeny. Rá volt a legnagyobb hatással az ilyen eset.
- Nekem aztán nem.-rázta meg a fejét-Teljesen kifordult önmagából. Annyira nem volt önmaga. A mozdulatai, a tekintete, a viselkedése. Aztán az egész abbamaradt. Egy pillanatra lebukott a feje. Majd megrázta.Felnézett.Szemei barnák voltak.
- Mi van?-úgy néztek rá, mint egy igazi elmebetegre.
- Nem emlékszel?
-Nem.-teljesen nyugodt volt.-Hé, nehogy megint azt a betegséget kenjétek rám! Ha nem emlékszek valamire, nem jelenti azt, hogy beteg is vagyok!-szőkésbarna hajában fekete tincsek jelentek meg.-Ugye nem?
- Miért ne lehetnél beteg?-kérdezte a főorvos.
- Nem azt mondom. Egyikünk se beteg.
- Te vagy a beteg. Mi orvosok vagyunk.
- Tudom, hogy ti nem vagytok betegek. Magunkra mondtam.
- Ki az a "magunk"?
- Nem mindegy? Halandók orrára nem kötöm.-a szőke orvosra kacsintott.Majd velőtrázó röhögés tört fel belőle. Mély,erőteljes, férfias. Aztán elcsuklott.-Hoppá.
- Miért volt férfi hangja?Ez férfi nevetés volt!Esküszöm...-szörnyülködött a női orvos.
- Na végre valaki felismeri...
- Léteznek olyan emberek...-kezdte a negyedik orvos. Néger volt.-Akik nem női hanggal, hanem férfiéval rendelkeznek. Tudomásom szerint az csak éneklés közben van.
- Nekifogjak énekelni, idióta? Én nem vagyok ember.
- Bizonyítsd be. Mondta a főorvos.- Ha sikerül, nem könyvelünk el betegnek.
- Ah, nem lesz belőlem disszociatív személyiségzavaros kiscsaj. Haha.
- Honnét tudtad, hogy nem skizofrénia?
- Ott saját neve, neme, és tulajdonságai vannak az éneknek? Nem hiszem. -arca eltorzult a fájdalomtól. -Már megint...
Egyik szeme ismét teljesen befeketült. A másik teljesen fehér lett. Haja világosszőke árnyalatba csapott át, hullámok keletkeztek benne. Bőrszíne kissé fakult. Aztán az orvosok nagyot néztek mikor négy keze lett. Igen, csak így lehet leírni. hogy kezeiből két másik nőtt ki. Vagy egybenőtt vele... Bal karján a bőr hullámzani kezdett. Mindenki megijedt... Olyan volt, mintha egy nyílt törés vette volna kezdetét lelassítva. A csont ugyanis 45 fokban kihajlott, mégsem tépte fel a bőrt. A lány irtózatosat ordított.
- Ez rosszabb, mint amikor meglumbáltam...- képedt el a főorvos.
- A hátam...a hátam...
Levették a fölsőjét. A hátán egy mély seb volt. Mintha egy démoni karom jól belévájt volna. De lassan megjelent a többi seb is. Rengetek sok, apró karmolás. A nagy seb csak szimplán mély és vörös volt. Az apró karmolások véreztek. A nagy seb környékéből fekete, faágszerű "minták" kezdtek szerte szét ágazni. Csakhogy ez sem volt fájdalommentes, áramütésszerűen zsibbasztotta a hátát.Karjait és lábait farkasszőr lepte be, ujjai karmokban végződtek. Halk robbanásszerű hang hallatszott, mire egész elülső törzsét csillogó fekete kristályok lepték be.
Szaggatottan lélegzett.
- Spondylus...vagyok.- haja vörös volt, olyan formában állt, mint egy extra erős zselével kezelt punk-taréj. Igaz, oldalt kopasz is volt. Fülei hegyesek voltak, akár egy elfé. Fogai meg..nos, gömb alakút haraphatna velük, az biztos.
- Hívjatok papot! -mondta a főorvos. - Mi a szentséges atyaúristen ez?
- Nem az... nem látszik?
- Démon! Tuti, hogy démon! Azok ilyen rusnyák, és megszállják az embert!
Spondylus sértődve elfordult. Nem is szólt semmit. Fél óra múlva felfigyelt arra. Pontosabban arra, hogy elöntik valamivel. Vízszínű folyadék volt.
- Nesze neked, szenteltvíz! -mondta a pap.
- Ettől legfeljebb még szebben csillognak a kristályaim.
- Szereted a csillogást? A hírnév kell? Vagy a hatalom?- az orvosok a háttérből figyeltek, mialatt a pap próbálkozott. Egy keresztet tartott maga előtt. - Látod-é, ezen a kereszten Isten fia van. Ő meghalt az emberekért. Te képes lennél meghalni démontársadért, vagy uradért?
- Ez a szöveg...-röhögött a korcsa.- Nekem nincsenek társaim. Egyedül harcolok.
- De csak van urad, akit követsz...
- Nekem nincs uram, se parancsolóm. Nekem nem dirigál senki.
- Tagadd meg a Sátánt! -tartotta a keresztet tovább, és egy olvasót tekert rá. Előszedett egy imakönyvet.
- Az imakönyvben nincs démonűző szöveg... legalábbis kiskoromban sosem találtam meg benne.
- Ez az! Még ott van benned a jó! Találd meg a visszafelé vezető utat!
- Nincs visszafelé vezető út. Én mindig előre tekintek.
- Tépd le a láncokat, melyet az a pokolfajzat tett reád!
- Mi ez a régimódi szöveg? Ezek semmit sem változtak... Legalább azt felismernéd, ki a jó, ki nem, és ki kicsodát követ. Felfogtad, hogy én nem követem a Sátánt? Előbb hányom magam a túlvilágra, minthogy meghajoljak előtte! Érted?
A pap hátranézett. Lassan odabattyogott az orvosok felé. Motyogott valamit.
- Máris feladtad?-kiáltotta oda neki Spondylus. -Nem volt elég só a szenteltvízben.
Megjelent egy fickó. Jobban mondva berontott. Harmincas, magas, atléta testalkat. Kezében valami pecsétnyomó alakú tárggyal, némi szenteltvizes palackkal, és egy furcsa fegyverrel.
- Na végre egy szexi csávó!
- Ne hagyd, hogy megkísértsen!- Mondta a pap neki. A fickó a legjobb volt az ördögűzésben. Szinte mindent látott már. Nem találkozott még Spondival. Őt nem olyan könnyű betörni...

Suicide park

Először "csak" beszabadultunk a kedvenc hotelszobánkba inkább. Vártunk még. Mire, azt nem tudom, de nem igen beszélünk, így látjuk helyesnek szokás szerint... Bedőltünk az ágyba, mint akik egy hete nem aludtak. Szorosan átölelt (levegőt még kaptam, adjátok fel egy időre, ha a halálomat kívánjátok), és hamar elaludtunk. Arra ébredtem, hogy fáj a tüdőm, és jéghideg a lábam. Ő ébren volt. Nem vigyorgott, csak nézett. Ő sem értette, ahogy én sem.

Egyedül bolyongtam. Emberek százai voltak körülöttem, de egyedül voltam. Aztán történtek a különös dolgok. Először is. Ufók. Komolyan, anyahajó, meg sok kisebb csészealj. Kis szürkék. Nekem nincs velük semmi bajom, de gondoltak egyet, és megtámadtak. A fegyverük olyan volt, mint a lézerpisztoly, de folyadékféle jött belőle ki, és akit eltalált, az eltűnt. Nem mondta senki, de tudtuk, hogy nem szimplán eltűnt, hanem meghalt. És a folyadék minden földi savnál erősebb volt. Legalábbis mikor engem is eltalált egy földönkívüli, úgy éreztem, sav-állagú. De mégsem történt semmi. Ép maradtam, éltem. Ezt a lény nem értette, célzott még párszor, mialatt én odamentem, kivettem a kezéből, és lelőttem. Meghalt. Még párat sikerült elintéznem, mire az emberek rájöttek, hogy a közelemben lenni biztonságos. De a fegyver kiürült. Így persze mindjárt nem volt olyan jó, de akkor az összes földönkívüli megrohamozta a járműket, és visszatértek. Ami szintén furcsa volt, mert az egyik (egészen kicsi) ufó úgy távozott a légkörből, hogy lyukat ütött rajta. Ózonréteg nem maradt utána. De nem a Nap égetett halálra, hanem vákuum keletkezett, emberek szippantak ki a világűrbe. Értelmes egy halál, mondhatom, de fogalmam se volt, hányan haltak így meg. A folt nagyságát nézve milliós nagyságrendű volt. Sok ember próbált épületekbe menekülni, amelyek valahogy megmaradtak. Na, ez az, miért csak az emberek repültek ki? Se állat, se növényzet... Pajták, istállók is megmaradtak. Ott találtam rá egy kislányra, akinek az egyik lábfeje hiányzott. Gondoltam, levágták. Élt, virult. Segíteni akartam neki. Cipeltem kicsit, biztonságos helyre vittem. Úgy tűnt, dalszövegíró akart lenni. Aztán a sikítófrász szélére kerültem, amint megláttam több embert. Az egyik ápolónőnek tűnt. Hiányos lábbal. A jobb lába ugyanis hiányzott. Nem, nem az egész. A csontja megmaradt. Ő maga tette. És örült neki. Láttam több ilyet is. Mindenki nyúzogatta magát. Kavargott a gyomrom.
- Ez de gusztustalan... -továbbmentem, egy kb tízemeletes épületben. Ott senki sem nyúzta magát. Normális volt egy részük. A maradék, nem több húsz főnél, meg akart halni. Úgy hitték, bármi jobb ennél, még a túlvilág is. Szellemek is voltak ott. Bocsánat, inkább lelkek. Más nem látta őket, úgy vettem észre. Próbáltam ráébreszteni a lelkeket, maradjanak veszteg a túlvilágon, az élőknek meg azt mondtam, hogy nem krétával, és ábrákkal kell a túlvilágra átjutni.
- Először is, kell valami értelmes, meghatározó ok. Másodszor, tudni kellene, ki visz át, ki figyel rátok a lelkeken kívül. Harmadszor, átjáró kell, nem ábra. Az átjáró lehet ajtófélfa, kapu, vagy egy út. De látni fogjátok, ha átmehettek rajta.
Nem nagyon hallgattak rám, főleg a párocska nem, el is tűntek valami szeánszfélét tartani, de az állítólagos barátom velem akart maradni. Ugyanis én másként akartam átjutni a túlvilágra. Írtam egy sms-t Roynak, hogy IGEN, önszántamból átmegyek. Erre az ajtón megjelent egy felirat: "Csak félig vagy halott" . Kössz. Erre várt, aztán kifogásol. Szép dolog is a szerelem... A kezemben megjelent egy kés.
- Úgyis régen szúrtam gyomron magam. -mindenki engem nézett. Nem hitték, hogy megteszem. De sikerült. Vérezni kezdtem, kihúztam a kést, aztán megállt a vérzés. Nem voltam halott. -Annyira nem is fájt...sőt, alig éreztem.
Hiába próbálkoztam. Pedig segíteni akartam neki, hiszen annyi ember meghalt, egyre csak gyűltek, miért ne lehetnék pszichopomp, és kísérhetnék én is? De nem, őfelségének egyedül is jó... A legdühítőbb az egészben, hogy arra vár, hogy átmenjek, örökre, és mikor megtenném, rám se hederít. És annyira elvakultan próbálkoztam utána is az öngyilkossággal, hogy eszembe se jutottak a barátaim egy ideig... Aztán hallottam, hogy az emberek egy lányról beszélnek. Aki kedves, szeretnivaló. Aztán minden ok nélkül komor, szemtelen lesz, és beszólogat... Tudtam ki az, rohantam. Mire odaértem, egy kétfejű lányt láttam. Egyik feje leborulva, hajtöve vöröses, egyébként hosszú fekete hajú. Felnéz rám és mosolyog.
- Nézd, fekete abszint. -Sinikka.
A másik fej szintén fekete lenne, de tíz centis lenövése van. Fehér haj. Már nem komor, rám mosolyog.
- Jenna... de szép a hajad. -mosolygok.
Aztán felébredek...

Grr..BLőőőő

Május 18-ai bejegyzés lett a maiból..de szép...-.-
Ám ezentúl a blogok végén található lesz egy link.
Az első egy zenelink, a második egy dalszöveg- link. A bejegyzés címére utalnak majd.

Annual Part II- A mystical calling

ÚÚgy olvassátok ezt,hogy tanulás helyett csináltam!!Nem fért a fejembe az óészaki nyelv xD

Szóval így állunk,szóval így.
- Hogy merészelsz idejönni? -Serenula dühös volt. Egyből azt nézte, hogy ember. Nem azt,hogy fajtabeli. Vagy hogy mágus. Kedvenc kutyája azonban odaszaladt a férfihoz, és nyalogatni kezdte a kezét.
- Látod, a kutyád érzi, ha rossz volnék. Te hogy gondolod?
- Azt gondolom, hogy rossz helyre jöttél. Ez az erdő veszélyes, és ember nem teheti be a lábát...
- Veszélyes, mert egy szép lány rám uszítja az állatokat? És amint látom, te is ember vagy. -a férfi akaratát látszólag nem lehetett megtörni. Biztosra vette, hogy ha csak szócsata lesz, ő fog nyerni.
- Azért veszélyes, mert az erdő nem szereti a betolakodókat. Azaz téged. Én pedig már nem vagyok ember. Ide tartozom.
- Én nem vagyok betolakodó. Az erdő hívott. Szél támadt, fütyült, fák sutyorogtak...Mintha egy láthatatlan kéz vezetett volna ide. Biztos volt valami célja ezzel, nem gondolod? És aki nem ember, az miért beszél?
- Hát, ez a szokás megmaradt. -Serenula kezdte feladni. Normál esetben a férfit már rég letámadták volna az indák, vagy a láp nyelte volna el, vagy özönlöttek volna a vadállatok. Mégsem történt meg egyik verzió sem. Végigmért a férfit. Azelőtt is látta már a másik nem képviselőit, de azok egy pillanatra sem keltették fel az érdeklődését különösebben. De ez a férfi... Jobbnak látszott. A hang a fejében azt súgta, hogy ácsi, kislány, ez ember, ártani akar neked, és az erdőnek. Ám ő rég tudta, hogy ez a hang be akarja csapni. Jobban szerette az állati ösztöneit, amelyek csakis az igazat mondták. És az állati ösztönei azt morogták,hogy vesse rá magát. Gyomrában görcs volt, gerincén végigfolyt egy izzadságcsepp.
- Szavakkal is sok mindent ki lehet fejezni. De van amikor elég a testbeszéd. Amint látom, már nincs ökölbe szorítva a kezed. Csak nem felengedtél? -mosolygott. De még milyen sunyin...és vadítóan...
- Te más vagy mint a többi...-ráncolta a homlokát. -Úgy tűnik, több eszed van, és varázsolsz is. És magabiztos vagy. Mások már elfutottak volna.
- Említettem már, hogy engem az erdő hívott ide?-Seraph megindult felé. Egyenesen felé. Te jó ég, mi lesz ebből?!