Wall-paper

Szép jó estét. Igen, ma szombat este van. Tegnap óta folyamatosan Sinivel vagyok, ő a mindenem. Elvégre, ha én vagyok az egyetlen, aki miatt még nem adta fel, nem az a dolgom, hogy vele legyek? Meg aztán, szeretem a csajszit. Hogy mi? Ez tényleg én volnék? Alig két hét alatt megszerettem valakit? Ennek súlyos következményei lesznek... Elhúzódtam. Furcsa tekintettel nézett rám.
- Mi a baj?
- Te mindig ilyen könnyen megnyílsz másoknak?
- Általában. Akinél érzem, hogy érdemes megnyílnom, mert tényleg figyel és meg akar érteni. Vagy te nem? -rögtön kétely váltotta fel a furcsa tekintetet.
- Jó érzés, hogy megnyílsz nekem, és szeretnék melletted lenni, ha baj van, ha nem, de...
- Attól félsz, hogy elvárom, hogy te is nyílj meg, mi? -keserűen mosolyog. -Megszoktam, hogy nem kapom ugyanazt vissza, amit adok. Bár eleinte ezt nálad úgy vettem észre, hogy viszel magaddal mindenhova, kerüljön bármennyibe. De látom rajtad, hogy elég érzéketlen vagy néha.
Felvonom a szemöldököm. -Magamat nem féltem. Csak még mindig furcsa ez a kapcsolat-érzések dolog.
- Nekem nem kell teljesen megnyílnod. -feláll.
- Most hová mész?
- A mosdóba.
Tíz percig van bent. Tuti rosszat mondtam. Kimegy, és pakolni kezd. -Elmész?
- Rhea emlegette a múlt héten, hogy Billy Talent koncert lesz nálatok. Gondoltam, úgyis elmegyünk, legalább meg tudom, milyen az, aki nem metál, de punk sem. -arckifejezése összetett. Kicsit zárkózottnak tűnik, mintha nem törődne azzal, mi volt eddig. Hirtelen felindulásból átölelem, és beszélni kezdek, kifejezéstelen hangon.
- Nem tudok bízni az emberekben. A családomban sem tudok teljesen. Nagyra értékelem, hogy hazavittek, és befogadtak, bár nem volt rá szükségem. Tudom, hogy nincs olyan személy, aki meg tudna védeni, és azt is felfogom, hogy meg kell védenem magamat. Nem csak fizikailag, hanem érzelmileg is. Ha valaki kicsit jobban érdeklődik a kelleténél, megijedek, falat vonok magam elé, és nem hagyom, hogy lerombolja. Félek teljesen átadni magam neki, bár tudom, hogy amit eddig felépítettem, lerombolni nem tudja. A fal nehezen tűnik el. Évekbe telik. Vagy többe. Te vagy az első, akinél szinte egy hétbe sem telt az egész... Szeretlek.
- Én is szeretlek.
Majdnem fél óráig öleltük egymást. Aztán félénken nevettünk, hogy indulni kellene. Rhea állt az ajtóban, ki tudja mióta, igazi tündér, nem hallani, ahogy jön... Szokásához híven talpig feketében, csak a nyaklánca nem, kicsit sem virít majd a neonfényben a 'Lovex' felirat. Mert hogy az is lesz. A klub előtt kígyózó sor, meglepődve látták páran, akik nem ismernek, hogy előzhetjük be őket, de a biztonságiak persze csak beengedik a tulajdonost meg a két legjobbját. Megint fűző van rajtam, de most világoskék, valamint fehér szoknya, nem úgy, mint a múltkor, akkor csak sima farmer meg egy kopott sárgás póló...Sinikkán az elmaradhatatlan hosszú, fekete szoknya HELYETT rózsaszín-fekete tüllszoknya, acélbetkós bakancs, és szexi, ezüstös fölső(Hogy mi? Egy lány fölsőjére azt mondtam, szexi? Ja. Sinikka szexi a maga, fura, ellenállhatatlan cuktervakter módján xD) . És megismerhette a Billy Talent zenéjét, meg a zenekar színpadi hozzáállását, hiszen az első sorban voltunk. Az énekes olyan zenélés közben, mint egy pattogó gumilabda, legalábbis a pörgősebb számoknál. Rhea totál kivetkőzött, bár én nem lepődök meg, elvégre tudom, hogy a kedvenc bandája.
A Lovexre Sinikkának is megjön rendesen a kedve, főleg, hogy időközben megérkezett mellé a Janne gyerek, aki rólam nem nagyon vesz tudomást, talán mert rájött, hogy rám úgyse hat. Rhea együtt tombol a Billy Talent basszerosával, Jon-nal. Nem, szimplán csak barátok. Rhea a Lovex két tagjáért van oda, Theon-ért, és Vivian-ért. És a második szám közben valaki a vállamra teszi a kezét. Olyan fejjel fordulok felé, hogy "teee...ezt neked TILOS". Lothor az. Egyem szét a nyakát. Májjal tálalva, alumínium tányéron. Zöld ingben van, és fekete nadrágban. És szétössze van fogva a haja. Azta mindenit, ereszd széét!
- Direkt vettél fel zöld inget, hogy virítsunk?
- A zöld és a kék nem illik össze.
- Éppen azért.
- De a fehér haj és a fehér szoknya igen.
- Csak szintben nem.- egy fejjel magasabb, szóval most felnézek rá *ikszdé*... Olyan nyugodt, mint a híd. A pofám-leszakad híd hozzá képest búzaszál.
- Érzéketlen szépség vagy te.
- És?
- Veszélyes dolog az ilyen.
- Totál nyugodtan ilyeneket beszélni pedig pofátlanság.
- Nincs pofám? Az jó, nem?
- Pofám csak nekem lehet. De...
- Miért ellenkezel folyton?
- Nem illünk össze. Nem vagyok elf.
- De ember sem.
- Ha-ha. Najéés? -megint elkezdem a dinka-kislányt játszani, hátha beválik. Nem. Magához szorít, és egy gyors puszit nyom a nyakamra. A forró nyakamra egy jégelf(hideg)-puszit. Á, nem, mondom, nem szabad. Mivel az inge nincs betűrve a nadrágjába (Dolby Digital-feeling, öhmm...), benyúlok alatta, és végigsimítok a bordáin. Majd a pulthoz sétálok.
- A szokásost?
- Igen, azt.
- Gyömbérsör? Nekem is. -ez a fehér hajú, szinte már tökéletesnek tűnő izé nem száll le rólam. Segítség... vagy ne?